Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: A vidékiség tünetei
BÁNLAK.Y PÁL A VIDÉKISÉG TÜNETEI* Bevezetés Az a jelző, hogy „vidéki”, jelenthet egyszerű földrajzi különbségtételt is: nem budapesti. De gyakran használjuk valami közelebből meg nem határozott lekezelő-elnéző- becsmérlő-minősítő tartalommal is. A „vidékiség” kifejezés pedig már egyértelműen többféle negatív jelenség gyűjtőfogalmaként szerepel. Társadalmi jelenségről van szó, a jelenségvilág tehát emberi magatartásokban : a gondolkodás, a cselekvés, az életvitel módjában nyilvánul meg. A „vidékiség” tehát: egy meghatározott (pontosabban: most meghatározandó) minőségű élet- és gondolkodás- mód, mostanában divatos kifejezéssel: sajátos magatartás- (személyiség-) modell. Szükséges még mondandóm érvényességi köre korlátáit előre jelezni. Az a modell, amit bemutatok, elsődlegesen a kisvárosokban érvényes. Nagy- és középvárosokban, falukban, ha megtalálható is, többé-kevésbé módosult formában. Továbbá: csak az értelmiségről lesz szó, nem általában a kisváros, a kisvárosi élet sajátosságairól. És végül a harmadik korlátozás: a lehetséges magatartások egyik változata csak ez. Mert a kisváros, mint lakhely, természetesen nem szükségszerűen termeli ki a ,,vidékiség”-et. Gyakran, és úgy tűnik nekem, egyre gyakrabban lehet találkozni kisvárosokban is olyanokkal, akik messze túljutottak már ezen a modellen. Mégis, két ok miatt is úgy gondolom, hogy jogos és értelmes a „vidékiség”-et, mint meghatározott magatartás- és személyiség-modellt elemezni. Az egyik ok: tapasztalataim szerint nem egy kisvárosunkban tipikus, a város életét, szellemi arculatát alapjaiban meghatározó gyakorisággal van jelen. A másik: a kisvárosok néhány, pusztán nagyságrendjükből következő gazdaság- és társadalomszerkezeti jellegzetessége jó táptalajt biztosít a „vidékiség” kialakulásához. Mondhatjuk akár azt is, hogy sok esetben az ott élők külön erőfeszítésére van szükség ahhoz, hogy ne alakuljon ki. (A kisvárosról — a lét szférája, a „vidékiség” objektív alapjai) Az egyik legfontosabb dolog az, hogy még az iparilag legfejlettebbekben is számottevő nagyságú üzem, gyár kevés van a mi kategóriánk szerinti kisvárosokban, egyenként legfeljebb 10—12. És természetesen ezek is különböző iparágakat képviselnek, különböző jellegűek. Hasonlóképpen az iskola is: általános iskolából esetleg 5—10 van, de gimnázium, egyéb középiskola legföljebb 2—3. Nem folytatom, a lényeg ugyanis világos: adott szakmájú értelmiségi számára egy kisvárosban egy, legfeljebb néhány munkahely-lehetőség van. Ami a másik oldalról annyit jelent, hogy az adott szakmájú értelmiségi egy, legfeljebb néhány munkahely között „választhat”. A munkahely-választás tehát a kisvárosokban eléggé határozottan megszabott — az objektív lehetőségek által megszabott! — kényszerpályán mozog, és ez természetesen alapvetően behatárolja a bármilyen okból szándékolt munkahely-változtatás lehetőségeit is. Tulajdonképpen ugyanígy a választékhiány determinálja a kulturális szokások kialakulását is. És ugyancsak gyakran kényszerpályára terelődnek a látszólag teljesen szabad választáson alapuló barátságok is. Ugyanakkor azonban mindez azt is jelenti, hogy az érdeklődő, odafigyelő ember számára a kisváros, mint egész, mint egység átfogható és megismerhető. A nagyvárosok * Részletek egy nagyobb tanulmányból 60
