Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 2. szám - Vörös József: A tréningruhás (elbeszélés)

Ez a baj. Majd kitisztul minden. Majd szembenézek a tényekkel. Máskor. Most nem. Soha! Az ilyen típusnak nem sikerül.”

Lola forgolódott ágyában. Valami belülről marta. Álmában otthon járt a nagymama kertjében, a város melletti villában.

Azután megjelent a tréninges arca azon a nyugodt tájon.

Kicsit álmosan ébredt, lustán fésülte aranyszőke haját. Csinosnak találta magát, ez egy kicsit feldobta.

Energikusan csöngetett Tiniék ajtaján. Tini kicsit csodálkozott, majd behívta Lolát.

Tini anyja a villanyvarrógépbe fűzte a színes cérnát. Mint egy kis divatszalon. A falakon színes, nagy fotók. Vállfák az ajtón, fogason, rajtuk különböző fazonú nyári ruhák.

— jókor jöttél — nézett rá az ősz hajú, kedves arcú asszony. — Éppen lefolyt a kávé. Reggeliztél már?

Lola szabadkozott, hogy igen, majd kipukkad.

Mégis megevett néhány vajas-húsos szendvicset.

— Mentek valahová? — kérdezte Tini anyja.

— A Galériába — adta a hangot Lola.

— Igen, anyu, elkísérem a mú'vészlelkű barátnőm — kuncogott Tini.

Sejtette már, hogy közben más téma is akad, ami igen fontos.

— Merre jártatok, hogy napokig a színedet sem láttam? — faggatózott az utcán Tini.

— Az Állatkerben.

— És még?

— Moziban és a Dunánál ... Az az érzésem, Tinikém, hogy kedvelem azt a fiút.

— Ha jól sejtem, elég rendezetlen az élete.

— Igazad van. És ez az, ami engem aggaszt.

— Ne félj, Lola, ha szeret, minden sikerülhet kettőtöknek.

— Nem gondolod, hogy az én állásom mellett ciki a házasság?

— Te nem vagy olyan, Lola! Ne zavarjon az, hogy itt majd mindenki elvált! Lehetsz te kivétel.

— Csak semmi pánik, még meg sem kért. Lehet, hogy nem is fog, csak képzelődök, és aztán hoppon maradok.

— Nézd csak Tini! Láttad már ezt a Munkácsy-képet?

— Nem én. Nem is tudtam, hogy ilyen rengeteget festett. Több mint a felét még eddig soha nem láttam.

— Na látod — lelkendezett Lola —. Pesti létedre mindez a kisujjadban kéne, hogy legyen. Mi, hol, és mikor?

— Tudod, Lola, az apám férfi szabó, és előfizet a Népsportra. Neki a tévé is csak futballmeccs-közvetítésre való. Anyám női szabó, neki meg jár a divatlap. Neki többet ér egy jó iszappakolás a fürdőben, mint a festészet. Colombót ezért szereti. Könyv az ő polcukon szimbólum, dísztárgy. Szerencse, hogy mégis van ott egy tucat, szebbnél szebb kötésben, és olvasgatom néha.

Tini tűnődőén néz maga elé.

Aztán folytatja.

— Különben is, Lolám, a borravaló a lényeg. A vendég nem kíváncsi a műveltségedre, csak az neki a fontos, hogy jól szolgáld ki. Akkor fizet, vagy még akkor sem.

— Én magamnak tanulok, nem a vendégeknek. Valami hajt, kényszerít, és egyben ez az, ami engem még szórakoztatni is képes.

— Nagy filozófus vagy te Lola, csak meg ne ártson.

27