Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 2. szám - Vörös József: A tréningruhás (elbeszélés)

Az alacsony, szögletes dohányzóasztal világosabb, modernebb garnitúrából származhatott, két kényelmes bőrfotellel. A nagy élénkpiros szőnyeg majdnem beborította az egész parkettot.

A zene és a tisztaság magával ragadta a tréningest. Új hangulat zsongott benne, ismeretlen, mégis kellemes. Az a másik világ, amelyben Lola él és angolul tanul.

A lány arca más, mintha eddig fátyolban látta volna, fiatalabb, póz nélküli, kacér és vidám.

A tréninges kicsit feszes, ünnepélyesen zavart, ahogy illik. A teát nem szereti, de ez nem fontos, nem is nagyon figyel rá. A térítőre ügyel, ruhájára és a szőnyegre.

— Elvihetnél a Vidám Parkba — szakítja meg a szótlan teázgatást Lola.

— Olyan jó itt — mondja a tréninges. — De menjünk, ha akarod.

Csupa mosoly az arcuk, ahogy szaladnak a villamoshoz.

A körhinta és a villanyautók után jön a hullámvasút. Azután a tréninges lő néhány papírvirágot.

— Vigyél a Halászbástyához —súgja Lola. — Esti díszkivilágításban szeretném látni.

Kilenc óra, és már kezdenek elfáradni.

— De sok mindent mutattál — nevet Lola. — A költség felét fizetem!

A tréninges tiltakozik.

— Ugyan már — nevet Lola —, alig egy hónapja dolgozol, ne légy szamár!

A tréninges kicsit levert, de azért elteszi a pénzt.

— Furcsa szokásod van, Lolám — mosolyodik el.

— Szeretném, ha elvinnél a Nemzeti Galériába — vált témát Lola.

A tréningesnek borsódzik a háta. Sokkal inkább nézte mindig a sportszer boltok kirakatait, vagy a BNV kiállításain a technikai újdonságokat.

Odahaza az előszobából egy kép rémlik fel agyában. Macska cérnagombolyaggal. Mindennap undorral látja. Talán ezért nem is nézett soha festményeket. Tablója mellett a falon, a könyvespolc túlsó oldalán szimmetrikusan, egy rézmetszet függ. Havas téli táj.

A szülők szobájában egy absztrakt nyomat, vele szemben a színes esküvői kép. A konyha falán össze-vissza pingált fakanál- és fatányérgyűjtemény. Evéskor inkább a Lehel márkajelzést bámulja a hűtőgép ajtaján.

Mindez pillanatok alatt villan át agyán.

— Jól van — súgja Lolának.

Érzi a szellemi fölényt. De ez nem bántja, inkább büszke rá.

Lolának most Ákos bátyja jut eszébe, aki úgy beszélhet a művészetről, mint pap a katekizmusról. Ákos festett már néhány képet, amelyek véleménye szerint nagyon jól sikerültek.

Lola elbúcsúzik.

— Csütörtökön a Galéria előtt.

A tréninges megint elbizonytalanodik. Újabban csak két-három naponként találkoznak. A munkásszállóbeli lányokhoz valahogy nincsen kedve. Nem is tudja, miért.

Apjához be-besurran egy vidéki elvált asszony. Anyja három napja elköltözött, és még vele sem tudatta az új címét.

„Huszonkét éves vagyok, felnőtt.”

Bágyadt önmagát nézte a tükörben.

„Az anyám el sem köszönt.”

Ez nagyon bántotta. Eszébe jutott, hogy múltkor azt a bugyit magára vállalta.

„Talán maradt volna még, ha ... De ez képtelenség. Itt minden hazugság.

Lola szeret. Ez is képtelenség.

Az apám nem sulykolt belém elég önérzetet. Csak kisebbségi érzést és szégyent.

26