Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 2. szám - László Anna: Rulett (novella)
— Ahogy Jenő bácsi mondta, úgy hitelesebb. És érdekesebb! — Azt egyelőre még én állapítom meg, hogy mi az érdekes! A krupié semmit sem hall ebből, egyáltalán semmit: — Figyelem az asztalt, ki mire tesz! Közben jobbról és balról, és a hátom mögül, mondják és mondják, rendelik a számot, az ábrát! Megforgatom a kereket, fut a golyó, pörög, fut... a sebesség lelassul . . . már majdnem megáll, de még az utolsó pillanatig, a legutolsóig fogadnak.. . Monte-Carlóban sok a külföldi vendég, három nyelven diktálják! Mit három nyelven! Négy, öt nyelven diktálják! És ezért én felelek! Tévedni nem lehet! Ennyit felfogni egyszerre és villámgyorsan, ember képtelen! Ember nem! Csak aki művész és zsonglőr és fejszámoló egyszemélyben! Csak akinek az esténként ötvenszer ismétlődő bravúr a hivatása! — Teszi a dolgát, vagy sem? — sziszegi Szőke. Ezt meghallja Tóth Jenő. Csak valahonnan más síkból. Kettejük közül ő a még indulatosabb. — Kapkod, összecsapja! Akkor minek hívott szakértőt?! Én ne tudnám, mi a dolgom?! Életet kell vinni a jelenetbe! Hölgyem, fáradjon ide! A vöröshajú hölgy! Egyszerre három asztalnál játszik majd! Izgatottan, mit izgatottan: extázisbán szaladgál az asztalok között. Megbízást osztogat fogadásra, utasít, számokat kiált. Itt nyer, ott veszít, amott újra nyer! A pénz mámora a szesznél erősebben . .. szerelemnél erősebben . . . Szőke megállapíthatja magában, hogy a szokott szabályok nem érvényesek ... A szabályok, amelyek tartóoszlopaik a műteremben és az életben . . . Tóth Jenő elragadtatott . . . Mit tegyen vele? Megértőnek kell lenni, bármilyen a helyzet. . . — Amikor toronyban a bankjegy és a zseton, mindenki belázasodikl A nyertes és a vesztes, a játékos és a néző, kivétel nélkül mindenki. Ebből én húzhatnám az igazi hasznot. Mindig akad bolond, aki a szisztémát keresi. Másik bolond, aki a trükk után nyomoz. Nincsen szisztéma! Trükk sincs, a kerék és a golyó anélkül is megteszi a magáét! De jönnek énhozzám titokban, hogy áruljam el! ... A szisztémát és a trükköt! Busásan meghálálják! Hazudhatnék valamit. Ez már könnyű munka lenne. És gyűlne a bankjegy! Nekem gyűlne? De én nem! Soha! Akinek hatalom van a kezében, mint nekem, kétszeresen vigyázzon a tiszta erkölcsre! Szőke odalép a krupiéhoz, egészen közel hozzá, nyitott bőrdzsekije hozzá súrlódik a lötyögös zakóhoz. — Utoljára kérdezem, Tóth úr, kezdi-e vagy sem? Hiába keresi a szemét, Tóth Jenő tekintete nem válaszol, ráfonódott a vöröshajú színésznőre. — Mire vár, hölgyem?! Megmondtam, három játékasztal között szaladgál. . . Kettőt képzeljen el egyelőre, mindjárt behozatom őket! És liheg, és verejtékezik, de leplezi. Mert fapofák is, de részegek is, ez tény, én soha nem beszélek össze-vissza! — Próba! Tovább megyünk, kihagyjuk a jelenetet, holnap felvesszük, pótlólag! Mozdulatlanok voltak az utolsó percekben, ki elképedt, ki dermedt, ki lenyűgözött. Most mozgásba lendül a stáb, viszik a rulettasztalt, beállítják a következő jelenetet, színészek készülődnek . . . Tóth Jenő pedig . . . mintha a csónakot bontanák alatta a nagyvizen . . . Riadt és bősz és kapaszkodik. Kapaszkodik: — A hölgynek van kedve, világosan látszik rajta, csak maga miatt nem mer játszani. Három asztalnál, ahogy meghagytam neki. Fél magától, mert maga, rendező úr, zsarnok a javából! Pedig a játékosok egyenlőek! Nem is mind gazdag, ne higgyék! A rendező számára lezárult az ügy, a következő jelenet foglalkoztatja, már tűrhetetlen, hogy váltig gátolják, no, meg a zsarnok is! ... Üvölt: — Tóth úr, a legsürgősebben hagyja el a műtermet! 11
