Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 2. szám - László Anna: Rulett (novella)

— Nem mind gazdag, szegény flótások is vannak közöttük, összekuporgatott pénzecskéjükkel próbálják meg a szerencsét.

— Vezessék kil

Valóban vezetni akarják, két jóérzésű műszaki jobbról-balról belekarol, enyhén húznák az ajtó felé. Ha hagyná magát.

— Az asztalnál, vagy az asztal mellett valamennyien egyenlőek. Csak én ülök magasabban, mint ők. Emeltebben. Csak neken van biztos áttekintésem az egész feletti Csak én magasodom föléjük. De én ezt finomabban csinálom, nem éreztetem velük.

— Rúgják ki!

Nincs mit tenni, két oldalról megemelik, kiteszik az ajtón. Közben egy lámpa állványába ütköznek, koccanás, a stáb zúg, majd az ajtó csapódik.

Utána kútmélyi csend. Nem lehet megállapítani a tartalmát, a minőségét. Szőke Tivadarban egy átfutó gondolat... nem gondolat, inkább töredék-érzés: vissza kellene hívni. Azonnal legyőzi magát. Emelt hangon fordul a fővilágosítóhoz:

— Hajnali derengés. Már bezárt a Kaszinó ...

Tóth Jenő megy a folyosón. Megy. Nem tudja, hová. Egyszercsak futólépések közelednek a háta mögött. Egy villanás: mégis kell a szakember, kell mindenáronl

Munkaköpenyes fiú hozza a zakóját. Lesegíti róla a lötyögős, filmgyári kabátot. Közben Tóth Jenő azt kérdezi:

— Mennyi ideig tartott?

— Micsoda?

— A jelenésem.

— Talán tizenöt percig.

— Több, mint harminc év után.

A munkaköpenyes fiú arcán elhárítás. Siet is, mindig sietnek. Valami tőle idegen érzelmességtől és miközömhozzá- magánügytől is menekül.

— Viszlát.

Tóth Jenő utána hajol, borravalót akar a zsebébe csúsztatni. A fiú nem fogadja el és már ott sincs.

— Én elfogadtam — gondolja a krupié — méghozzá gyakran. A nyertes rendszerint adott . . . Employé ... az alkalmazottnak. Az alkalmazottnak borravalót.

Amikor egy padra talál, szinte rázuhan. Azt hiszi: képtelen lett volna még kettőt lépni. Szeme a plafonon. Meg a múltján. Mire hazavetődött hajnalonként, oly fáradt volt, hogy csak a cipőjét rúgta le és esett az ágyba. De elaludni nem tudott, bámulta a plafont ...

Ha krupié maradtam volna, már régen roncs lennék, most meg fiatalos vagyok — vigasztalná magát. De a kijárathoz indulni nem tud. Semmi baj, itt ülhetne ítéletnapig, háborítatlanul. A sürgő-forgó filmgyáriak egyáltalán nem veszik észre. Annyira sem, mint a légypöttyöt.

12