Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 3. szám - Németh László: Egy barátság versekben

tettség az alapja az új Tanúnak. (Akkor írta, amikor megtudta, hogy Szekfű Gyula felszólítására egy hosszabb tanulmányba kezdtem a német származás disszimilációjárói, amely a megadott terjedelmen túlnőve, külön kis könyvvé lett, ez volt a Kisebbségben, amely a Tanú-könyvek első számaként jelent meg. A megszólalásra 39 tavaszán került sor, amikor Csehország megszállása után azt gondoltuk, ránk kerül a sor, s becsület-kérdésnek látszott, hogy valami útravaló félét adjunk a rabságba menőknek.) Gulyás Pál épp akkor hozta össze az ő argonauta vállalkozásának számító pesti útjai egyikét, s a felolvasott részekben, mint hajdan a Kátéban, a történelem szintézisét dicsérte, — ez a megnyugtatás az egyik közvetlen okává vált a Kisebbségben kiadásával magamra zúdított viharnak. Alighanem ekkor írta, hazamenet Egy hű barátnak című versét, amelynek második része tán a legszebb, amit rólam, az ifjúságomról valaki írt.

A két barát azonban nem maradt a verem fenekén. Ha nem is az én lantpendítésem emelt ki bennünket, az inkább újabb kőzáport zúdított a verembe is, kiemelt az értelmiség megmozdult lelkiismerete, a német veszélyre ráeszmélt ifjúság, amely felhajtotta s szólásra kényszerítette, akitől szorongására választ remélhetett. A vetés, amelynek a kihajtását én 35-ben vártam, az akkori magvakból az új felhők alatt most kezdett zsendülni, későn persze, de mégsem hasztalan. Engem a Kisebbségben egyik olvasója, Móricz Zsigmond, a Kelet Népe átvételekor adjutánsává hív meg, s ezzel elkezdődik pályám publicisztikai szaka; darabjaimat adják elő és buktatják meg, folyik mint regény, ha nem is nagy sikerrel az Utolsó kísérlet: mindenfelől támadottan, de a köztudatban emelkedőén vagyok. Az ő csendesebb kottái szerint Gulyás Pál körül is megpezsdül az élet, a debreceni Ady Társaságban ő lesz a hangadó, új fiatalok kezdenek följárni hozzá; a gyanakvással nézett Kerényivel is barátságba köti a mítosz-kutatás, az antik idézése; hármasban vagyunk a visszatért városban, amikor [. . .] a halál elől Debrecenbe menekült Móricz Zsigmonddal is összebarátkozik, s 42 nyarán Szárszón, nem a híressé vált másodikon, hanem az első, a népi írókat összehangoló szárszói értekezleten, tanúja leszek egyik diadalának is. A népi írók nagy része gyanakodva nézte a tanáros beszédű embert; most azonban felszólalásában megérzik a Kölcsey szellemét. A kritikus ponton egy madár berepült a nyitott barakk-tető alá. — Álljunk meg, milyen szép, — hagyta félbe mondókáját az előadó, s a gesztus őszintesége többet használt neki, mint „Schiller az igazi költő” példája, a „népért és nép fölött” gyanús jeligéje.

De ha a történet vihar-csendesebb, magyar szellemi köldökében a szellemi össze- szedelőzködés kényszere szét is választott bennünket, Gulyás Pálnak mindig nyílt alkalma a védelemre s a szeretet vigaszára is. A Kisebbségbent ő védte a legokosabban, a fundamentumoknak azt a feltárását, amely akkora hangot támasztott, a zenében folyó, a folklór mélyeit feltáró irányzattal hozva kapcsolatba; — Babits „őrült kertész” vádjára is, — kertész, aki a gondjára bízott fákat vágja ki — ő felelt okos hasonlatával. Amikor jóval halála után az első fiktív pörbe, mint az összeesküvők ideológiai atyját engem is igyekeztek belekeverni, a vásárhelyi Puszták népe, utólag megcsodált bátorsággal, az ő Mélymagyarság című cikkét közölte le védelmük 1942 elején hosszú huzavona után végre bemutatásra került a Cseresnyés című darabom, a színházi világ, a bemutatást kierőszakoló s rosszul színre vivő igazgató, s a készenlétben álló kritika megrendeztette a botrányt, mely a magyar színpadtól tizennégy évre távol tartott. Gulyás Pál erre írta Cseresnyés című versét. Végül 42 őszén kislányunk halála ad a részvétre s vigaszra alkalmat. „Labdáznak vele s úgy pattant ki a kezünkből, mint egy kis labda. A csillagok közé esett. Tekints fel vándor a magasba ..

11