Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 3. szám - Németh László: Egy barátság versekben
A szárszói konferencián együtt töltött napok pattantották ki az ötletet, hogy a rég emlegetett farmot — melyről a Cseresnyés s annyi más művem szól — vegyem meg az ő szőlője közelében, a Bocskay kertben. Akik munkáimat, élettörténetemet kicsit is ismerik, tudják, hogy egy ilyen kis birtok terve, amelyre mint egy fajta népfőiskolában gyűjtöm össze a munkásokat, vendégeket, már közel egy évtizede ott volt bennem, a törökvészi úti házból az a belefojtott álom csinált drámák sorában börtönt, kelepcét. Az első szárszói konferencia alatt, a balatonparti és a telep körüli fiatalok fölújították ezt az álmot, s Gulyás annál könnyebben győzhetett meg, hogy ez azt ő Tiszántúlján kell megvalósítanom, mert akkoriban két debreceni egyetemi tanár, Szabó Árpád és Karácsony Sándor a megürült debreceni irodalmi tanszéket velem akarta betölteni. S ha nem is bíztam benne, hogy a ,,népfőiskolát” az egyetemi szemináriumokfiliájává lehet tenni, a két tervet Gulyás Pál barátsága összeragasztotta. 42 szeptemberében, Móricz Zsigmond halála hetében feleségem megvette a Bocskay kerti szőlőt, melynek külön nevezetessége volt, hogy Veszprémi István leszármazottai hagyták ránk. 1943 januárjával mint iskolaorvos nyugdíjaztattam magam, a tavaszra kiment a házból a lakója, a pusztai tanítónő, úgy hogy nem volt akadálya, ha csak a háború közelgő áradata nem, hogy végleg ott üssem fel, — a megkapott farmon — szállásomat. Gulyás Pál Csokonai Vitéz Mihály igéivel —aző modorában írt versben, — hív tavasz nyíltával a rámváró kertbe. Én le is költözöm csakhamar — gyöngyvirágnyíláskor, — Gulyás Pál sovány hátán hozza ki Debrecenből a gálicot, egyezteti az ajánlására felvett vincellér-párral viszonyom — mielőtt azonban iskola végeztével maga is kiköltözhetne: két esemény töri meg az idillt. A debreceni egyetem tanári kara, felsőbb erők beavatkozására, elutasítja pályázatomat. Gulyás Pál az én leköltözésemet a maga nagy diadalának, a Debrecen-eszme győzelmének tekintette, ezért azonban, hogy régi ellenfele, az egyetem, az új Debrecen vegyen birtokába, nem nagyon lelkesedett. A vigasz verse, kicsit a megkönnyebbülésé is. Professzor Németh Lászlónak Nem kell minekünk egyetem, a mi egyetemünk az esték, a mi hazánk Ó-Debrecen, hazánk az Ó-Egyetemesség. Az országúton fut a pályánk, akácok alabárdjai őrködnek perceink halálán, az új percet megváltani. Mi minden pillanatban holtan bukunk le s fölemelkedünk minden pillanatban a porban s a holdvilágtól ég kezünk. Visszük a túlvilág! lángot, s hallgatjuk tört szívünk zaját, visszük az épülő világot, visszük Plátót, az ideát. Nem kell minékünk egyetem, bennünk az esti üzenet forr, minden fűszál nekünk terem, mi a fűben vagyunk professzor. Hallgatjuk a fűszálak csendjét s mindenki mindent ránk uszít, 12
