Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 12. szám - KRÓNIKA - Kőhegyi Mihály: A jazigok tiszántúli hódítása és Traianus dák háborúi
KŐHEGYI MIHÁLY KRÓNIKA A JAZIGOK TISZÁNTÚLI HÓDÍTÁSA ÉS TRAIANUS DÁK HÁBORÚI' A szarmatákra vonatkozó történeti képünk, mely korábban főként az ókori irodalom értesülésein nyugodott, a legutóbbi évtizedekben jelentősen bővült a Magyarországon előkerült szarmata leletanyag felmérése, leírása és kiadása által.1 Ennek a háromkötetes szarmata corpusnak köszönhető, hogy a leletanyag belső fejlődéstörténete legalább laza vonásokban nyomon követhető, sőt e nép magyar- országi történetének periodizációját is megkísérelték rekonstruálni.2 Ez a négyszakaszos korszakbeosztás azonban (I. szakasz: 20—180., II. szakasz: 180—260., III. szakasz: 260—335., IV. szakasz: 335—570.) további finomításokra szorul.3 Az utóbbi években az is kiderült, hogy a corpus hatalmas anyagot felölelő köteteiben számos elírás, téves lelőhely-megjelölés található. Néha a sírok anyaga a múzeumi raktárakban összekeveredett és így került közlésre, máshol a fényképtáblák feliratait cserélték el nyomás közben. Egyszóval a kötetek csak körültekintéssel használhatók, ami persze semmit sem von le a szerző úttörő érdemeiből. A revízió sziszifuszi munkája mellett sürgősen közölni kellene, feltétlenül külön kötetben, sőt kötetekben az 1950 után előkerült, hiteles ásatásokból származó leletanyagot, hiszen a corpus anyaggyűjtése akkor zárult, amikor ásatásaink országos viszonylatban fellendülőben voltak, s így a hiteles, jól megfigyelt leletek javarésze ma még feldolgozatlan és néhány esetben hozzáférhetetlen. Ez számításaink szerint mintegy 3000—4000 sír százezernél több leletét jelenti. Amíg ezt a munkát egy munkaközösség el nem végzi, nem tehetünk felelősséggel kísérletet a belső időrend és a bonyolult etnikai kérdések megoldására. Mi ezúttal csak egyetlen kérdéssel kívánunk foglalkozni. Ismeretes, hogy Caesar uralkodásának utolsó éveiben Boirebistas dák király a Kárpát-medence és a Balkán félsziget északkeleti részének vitathatatlan ura volt. Halála után (i. e. 44 táján) állama öt királyságra esett szét és elvesztette vezető szerepét a Kárpát-medencében. Csak a későbbi magyar Alföldet tudták megtartani. Ptolemaios leírása Dácia nyugati határaként a Tiszát jelöli meg.4 Augustus idejében több dák háborúról értesülünk, de sem időpontjukat, sem számukat nem ismerjük biztosan. M. Vinicius hadvezér töredékesen ránkmaradt tusculumi felirata szerint a rómaiak legyőzték a dákokat és a dák zsoldban harcoló bastarnákat, majd az Alföld északi peremén élő kelta népekig nyomultak előre és megegyezésre kényszerítették őket.5 Egy másik hadvezérre, Lentulusra hárult a Kárpát-medence déli peremének rendezése. Pontosan nem keltezhető hadjárata Róma számára a Duna biztosítását eredményezte a Vaskapunál a dákokkal szemben. Nem tudjuk, mikor játszódott le ez a hadjárat (i. e. 10 és i. sz. 11 közé szokták keltezni), de mindenképpen a Duna biztosításának augustusi programján belül került erre sor, amint az Florus rövid leírásából világosan kiderül.6 A dákok mellett a szarmatákat is felsorolja Florus, mint olyan népeket, akiket sikerült ,,a Dunától távol tartani.” Ez az adat azért fontos számunkra, mert kiderül belőle, hogy az időszámításunk körüli években a római hadvezetés még igyekezett távoltartani a jazigokat a Duna vonalától, felhasználásukra, esetleges áttelepítésükre nem is gondolt. Még Tiberius (14—37) alatt is — Tacitus szavaival élve — csak „őrizték a Dunát”, ami azt jelentette, hogy római légiókat helyeztek a dunai határral rendelkező provinciákba, de ezek nem állomásoztak szükségszerűen a Duna partján.7 I. sz. 6-ban, amikor a rómaiak a pannon lázadás leverésével voltak elfoglalva, a szarmaták — a dákokkal összefogva— Moesiaba törtek és ott fosztogattak.8 Ezeket a hadivállalkozásokat mind a Duna legalsó folyásának vidékéről indították, hiszen a Tomiba száműzött Ovidius i. sz. 9 és 17 között folyton panaszkodik a folyamon túl lakó barbárok portyázásai miatt, akik között többször is említi a „vad jazigokat”.9 A Nagyalföldre történő költözésükről nincs írott forrásunk, ezért annak ideje meglehetősen bizonytalan. Elsőként Nero korának szerencsétlen sorsú, 65-ben meghalt poétája: Lucanus említi őket, s úgy ír róluk, mint akik már száz évvel azelőtt a pannonok szomszédjai voltak.10Tacitustól pedig azt tudjuk, hogy i. sz. 50-ben egy emberöltőnyi idő óta tanyáznak területünkön.11 Mindebből az derül ki, hogy beköltözésük az i. sz. I. század első felének utolsó két évtizedében történhetett. Beköltözésük pontos idejét tehát nem tudjuk, letelepedésük területe azonban, éppen az utóbbi két évtized kutatásaiból, meglehetősen világosan áll előttünk. Azok a jellegzetesen pontus-vidéki leletegyüttesek (fülbevalók, csüngök, bordázott csövecskék, fiitterek stb.), melyek a jazig anyag legkorábbi csoportját jelentik, a Tisza jobb partján, annak Eger-Kelebia közti szakaszán kerültek elő.12 * E tanulmányt a szerző 1976-ban, a IX. Régészeti Világkongresszuson, Nizzában mondotta el német nyelven. 90
