Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 12. szám - KRÓNIKA - Kőhegyi Mihály: A jazigok tiszántúli hódítása és Traianus dák háborúi

Nyomatékosan fel kell azonban hívnunk a figyelmet arra, hogy ez a viszonylag kis terület nem feltétlenül azonos a jazig nép szállásterületével. A színarany garnitúrák a törzs előkelőinek kezében voltak, azok viseletéhez tartoztak.13 Úgy tűnik, hogy a nemzetségfők a rendelkezésükre álló terep legjobb, legbiztosabb, a Tisza árterületére, vagy annak nyugati szélére eső pontjait vették birtokba. Szerepet játszhatott ebben az ősi nomád szokásjogon túl, a gazdaságilag értékesebb ártéri legelők és a nagyszámú állatállomány itatásához nélkülözhetetlen víz megszerzésének szükséglete is. A nép zöme tőlük nyugatra, viszonylag keskeny, alig 30—35 kilométer széles sávban helyezkedett el, gyakorlatilag tehát a Duna—Tisza közének középső részén.

Feltűnő, hogy a Duna bal partján húzódó, részben annak árteréhez tartozó 20—30 kilométeres sávból nem ismerünk korai leleteket. A földrajzi viszonyokkal, melyek nagyjából azonosak,sőt helyenként kedvezőbbek, mint a Tisza mentén, ezt nem tudjuk megmagyarázni.Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk azt a tényt, hogy a római limes előterében ilyen nagyarányú népi áttelepülések és eltolódások aligha mehettek végbe a helytartók tudta nélkül, sőt a kutatók többsége kifejezetten ezek kezét látja a bekövetkezett eseményekben.14 Az Augustus alatt vívott sorozatos és véres dák háborúk megmutatták, hogy Róma nem képes rövid idő alatt gyökeresen végezni a dákokkal és ezt a kérdést megoldani. Kézenfekvő volt egy ütközőállam megteremtése az Alföldön, amely a limes és a dákok között helyezkedett el és a határoktól a veszélyes ellenséget távol tartotta. A kikötések között szerepelhetett talán a Duna balparti sáv szabadon hagyása is. A rómaiak minden esetre két legyet ütöttek egy csapásra. Az ütközőállam létesítése mellett sikerült a dákokat és a jazigokat egymás ellenségévé tenniök. Ez az elgondolás Augustus terveinek fonalát vette fel, aki a hegyeik közt oly nehezen megközelíthető dákokat a folyam partjáról el akarta mozdítani,s valamilyen módon el akarta különíteni őket (summovere, diferre).16 A divide et impera elve csak részben sikerült. Igaz ugyan, hogy a jazigok és dákok fellépéséről nem hallunk, ám a nemsokára beköltöző és a Dunától északra letelepülő, a jazigokkal tehát nyugatról szomszédos quádokkal csakhamar megtalálják a kapcsolatot, s meg-megújuló együttes rohamaik sok keserűséget okoznak Rómának.16

Egyelőre azonban még engedelmeskednek a rómaiaknak,sőt—átmeneti csatározások után — aTraia- nus vezette dák háborúban is részt vesznek. Nem egészen önzetlenül, mert a harcok befejezése után rögtön bizonyos egyezségre hivatkoztak. Nem tudjuk mi lehetett a megegyezés, de alighanem a Tiszántúl átadása. Csakhogy a császár nem engedte át a területet.17 Meggondolatlan lépés volt. A jazigok, majd a később beköltöző roxolánok évszázadokig ellenségesen álltak a római birodalommal szemben. A Tiszántúlt pedig, — ezt a II—III. századi lelőhelyek nagy tömege bizonyítja — így is elfoglalták. Plinius szerint a dákokat a hegyekbe szorították vissza.18 A régészeti anyag azonban azt is bizonyítja, hogy a jazig uralom a Tiszántúlon nem jelentette a korábbi lakosság teljes kiszorítását. A terület dák vagy eldákosodott népességének egy része a szarmata térhódítás után helyén maradt.19Jellegzetes dák edények vagy azok töredékei sűrűn kerülnek elő szarmata telepeinken a II—III. században, jeléül annak, hogy a népesség nem tűnt el nyomtalanul.20 A dák viselet darabjait is (torques, fibula) megtaláljuk a II—III. századi szarmata sírokban.21 Számuk azonban nem nagy, a dák népesség sem lehetett számottevő, hiszen ez ideig önálló temetőjüket sem találta meg a kutatás.

Amikor a dák állam 106-ban összeomlott, Traianus a meghódított területek nagyobb részén új tartományt szervezett: a consularis rangú Dacia provinciát.22 A traianusi Dácia határai még nem minden szakaszon tisztázottak. Erdély központi területei, északon a Szamos vonaláig, valamint a Bánát délkeleti körzete — megközelítően a Viminaciumot és Tibiscumot összekötő út sávjától keletre — bizonyosan az új provinciához tartoznak, s ez számunkra most a lényeges.23 A jazigok tehát kelet felől is Rómával találták magukat szemben, s ez azt jelentette, hogy harapófogóba kerültek és összeköttetésük al-dunai testvérnépükkel, a roxolánokkal lehetetlenné vált.24 A Tiszántúlt erőszakkal elfoglaló jazigok támadása tehát előre látható volt és nem is késett soká. Természetesen a római hadvezetés sem maradt tétlen, sőt jóelőre gondoskodott megfelelő erők idehelyezéséről. Dácia megszálló seregének magvátTraianus alatt két légió képezte: a légió Ilii Flavia és a XIII gemina.26 Egy harmadik (I Adiut- rix) légió jelenléte csak feltételezés.26 Az auxiliaris hadsereg összetételére három diploma vet fényt: az ún. porolissumi A (106. augusztus 11.), az ismeretlen magyarországi lelőhelyről való diploma (110. február 7.), valamint az ún. porolissumi B (110. július 2.) bronzokmány.37 Ezek összesen 28 alakulatot sorolnak fel, de elemzésük itt nem lehet feladtunk.28 Adataikból a csapatok személyi állományát 17500 (3000+13500-^1000) főre becsülhetjük, s ehhez jön a két biztosan kimutatható légió mintegy 12000 katonával. így Dácia első megszálló serege körülbelül 30000 gyalogosból és lovasból állott. Hogy itt ekkor ilyen jelentős haderők állcmásoztak, azt a tartomány belső berendezése és megszilárdítása mellett a jazigok fenyegetésével magyarázhatjuk.29

110-ben (de legkésőbb 111-ben) távozott Dácia éléről D. Terentius Scaurianus, a tartomány első legátusa, s egyben megszervezője.30 Bizonyára ekkorra szilárdult meg a belső rend és a védelmi rendszer.31 Tény, hogy a határokon 110-től 117-ig nyugalom uralkodott. A feszültség azonban megmaradt és Traianus halálakor — az időpont aligha lehet véletlen — újra kirobbant a jazig-roxolán háború.32 Miután az auxiliaris haderők egy részét 113/114-ben a parthus hadjárat kapcsán keletre vitték, vagy a keletre távozott egységek pótlására más dunai tartományba helyezték át, a helyzet súlyos volt.33 A támadás éle elsősorban Dácia nyugati határára, illetve a limes Alutanus ellen irányult, de veszély91