Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 12. szám - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (III. rész. Kisregény)

tő helyett. — Minél hamarabb be kell fejezni az építkezést. Most már csak szakipari munkák vannak hátra. Neki kell kezdeni az ebédlőnek, az öltözőnek.

— A csoportvezető nem válaszolt — mondta higgadtan az építésvezető.

— Én nem firtatnám, hogy mi történt vagy mi nem történt, építésvezető létemre. Magának is ugyanolyan fontos, hogy előbbre hozzuk a határidőt! Ezért most mellékkérdésekkel nem bíbelődnék és semmi esetre sem a munkások előtt!

A megbízott igazgató olyan hangsúlyokkal beszélt, hogy nyilvánvaló volt: számára ez az ügy le van zárva.

— Hát akkor kérdezzük meg az embereket! — fordult az építésvezető Bertalan István felé. — Ők mit mondanak?

— Semmit sem mondanak — szólalt meg hosszú idő után a csoportvezető. — A munkásokkal már lerendeztem a dolgot. . .

— Lerendezte? — az építésvezető elnevette magát.

Közben az öreg csicskás is, meg Bertalan István is elódalgott a vitatkozók mellől. Már legszívesebben bementek volna az irodaházba, hogy elkezdjék a munkát. A többi férfi is mozgolódott, egyedül csak Kalenda állt mozdulatlanul.

— Na látja ... Az emberek jobban megértik, miről van szó, mint maga — jegyezte meg a megbízott igazgató. És a győztesek mosolyával hagyta ott az építésvezetőt.

— Nem igaz! Az úristenit maguknak! Maga is, mindenki tudja, hogy nem igaz! — kiabált az építésvezető.

— Mi nem igaz? — a megbízott igazgató visszajött.

— Ez az egész! Színjáték! Maguk tudják a legjobban, hogy színjáték! — ordította az építésvezető a csoportvezetőnek.

— Valahogyan fel kell építeni, ember! Nézzen körül! — a megbízott igazgató egyre fölényesebben érvelt. — Meg különben is, nálunk olyan törvények vannak, hogy nem ismerjük: ezt nem lehet, vagy azt nem lehet.. .

— Saját gyártmányú törvények! Saját használatra, saját előnyökért!

— Mi az én előnyöm abban, hogy gyorsan felépítjük a gyárat? Csak annyi, mint másnak! Ez csak a városnak előny! Az ittenieknek. De minek vitatkozom én magával? Nem él itt, nem él benne a mi világunkban. Ezt maga nem értheti! Tudja, mj volt itt harminc éve, negyven éve? Egy fűrésztelep! Ott dolgoztak harmincán. Slussz. És nézze meg, mi van most! Ha pedig azt akarja mondani, hogy régen ugyan egy fűrésztelep volt itt, most meg állandó túlórázás és vasárnapi munka, mert ez igaz, és nem lát a kettő között különbséget, lényeges különbséget, akkor köztünk nincs megvitatni való!

— Amióta az eszemet tudom, mindig, állandóan csak túlóráztak! Túlóra-ország, igenis! Túlóra ország! — bizonygatta az építésvezető. — Nem igaz, hogy ezt másképpen nem lehetne . . .

— Hát persze! Nem olyan egyszerű ez, mint ahogyan maga gondolja! Ajjaj ... — a megbízott igazgató legyintett. — Meg aztán, ne féltse maga az embereket! Megvan itt mindenkinek a magához való esze. Tudják azt, amit maga nem tud, hogy minden jóban van valami rossz, s minden rosszban van valami jó. Mert ilyen az élet. Maga tanult dialektikát? Na látja! H-n ez a dialektika! És erre örökké lehet számítani.

Már mindenki elment az udvarról, csak Kalenda és a fiú maradt ott, Kalenda közelebb állt a két vitatkozó emberhez, a fiú már az irodaház bejáratánál ült a lépcsőn és úgy figyelt. Mireisz Béla csoportvezető pedig úgy bámulta a megbízott igazgatót, hogy amikor az érvelt, ő is bólogatott hozzá.

A megbízott igazgató intett neki: — Na, jöjjön Mireisz kolléga, beszédem van magával.

Az építésvezető lehiggadva nézett utánuk, megigazította a nyakkendőjét, a zakóját — bőrzakó volt rajta most is. Világító fehér inge valahogyan nem illett ebbe a környe25