Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 12. szám - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (III. rész. Kisregény)
BALÁZS JÓZSEF SZERETŐK ÉS SZERELMESEK (III.) Vili. — Mi már találkoztunk — mondta Mendel Péter fuvaros a közeledő Kalendának. Most is ott lógott a mellén vastag láncon a kereszt. Őszülő haja a déli napsütésben úgy ragyogott, mintha fémszálakat ért volna a fény a fején ... — Beszélni szeretnék magával — a fuvaros lehalkította a hangját. — Velem? — Kalenda hitetlenkedve mutatott magára: nem tudta eldönteni, mit kezdjen a fuvarossal. A majdnem suttogó félénk hang megtévesztette. „Mi dolgom lehet nekem egy fuvarossal?” — Megvárom munka után, szeretném, ha eljönne hozzám ... Kalenda az irodaház felé nézett, azt az ablakot kereste, amelyikben az imént ő is kinézett. Az üvegtáblák mögött nem látott senkit. — Magához? — fontolgatta Kalenda a választ. — Talán valami munkáról lenne szó? — folytatta bizalmatlanul. — Nem ... De ne is gondoljon most semmire ... Mindent pontosan el fogok mondani. Itt várom ... Nagyon kérem, jöjjön el hozzám: szeretnék mutatni magának valamit és akkor mindent megért. — Ahogy gondolja — válaszolt Kalenda és már sietett is vissza az épületbe. Félúton — még az udvaron — megállt, visszanézett a fuvarosra. Az nem mozdult, a kereszt úgy szikrázott a mellén, mint egy csillagszóró. — Na, mit akar? — kérdezte a fiú, amikor Kalenda visszatért a szobába. — Semmit — válaszolt Kalenda és gyorsan hozzáfogott az ebédeléshez. Bertalan István letette mellé a bort és úgy figyelte. — Elkísérlek — mondta. — Engem, hogy? — emelte fel a fejét Kalenda. — Csak úgy mondom. Ha elhívott valamerre, akkor ne menj egyedül... — magyarázta a férfi. — Jöhet velünk a fiú is — intett Latorcza Imre felé. — Én nem megyek — fordult el tőlük a fiú. — Valami szent ember az, nem lehet kiismerni az ilyet — mondta. Aztán felkapta a kis kalapácsot a padlóról, azt forgatta a kezében és úgy nézte Kalendát. — Mit bámulsz? — kérdezte Kalenda. — Én ... nem bámulok én. Minek bámulnék? — vonta meg a vállát a fiú. Amikor vége lett a munkaidőnek, Kalenda az öltönyét vette fel, nyakkendőt nem kötött, hanem kihajtotta az inge gallérját. A fuvaros ott várta a kapuban. — Üljön fel — intett Kalendának. Amíg a fuvaros házáig nem értek, nem szóltak egymáshoz. Kalenda a lovakat figyelte, a kocsi fölé hajló ágakat — ha elérte — lerántotta magához. — No jöjjön — mondta a fuvaros. A hangját ismét lehalkította. Kalenda az utcát vette szemügyre. — Maga fél? — nézett rá a fuvaros. — Nézze, én nem tudom, hogy mit akar ... most még azt sem tudom, hogy bemen- jek-e, vagy ne ... ? — Kalenda úgy állt a kocsi mellett, hogy látszott rajta, bármelyik pillanatban elindulhat visszafelé. 6
