Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 11. szám - KRÓNIKA - Kósa László: Népünk történelmi emlékezete (7. rész: Betyárok és katonák)
Először 1852-ben vezényeltek ellenük katonaságot és vezették be a statáriumot. Majd 1862 után ismét megszaporodtak a rablások, míg végül létrehozták a Ráday-kormány- biztosságot, amely a testi és lelki gyötrés eszközeiben nem válogatva törte meg a betyárokat. A „német világ” elmúltával különben is ritkán akadt bújtatójuk és orgazdájuk. Az a társadalmi feszültség és elégedetlenség, amely a betyárvilágot kiváltotta, már másként kereste a leveZetődést. A vonatsíneket fölszedő zsiványok igazán nem lehettek kedvelt hősök a békés polgári fejlődésnek indult országban. Sajátos kettősség figyelhető meg a betyár folklór kialakulásában. Közismert volt, hogy a legtöbb betyár közönséges gyilkos és útonálló haramia, mégis szinte a kifejlettől kezdve, de az elmúlást követően méginkább merő titokzatosság, csupa romantika tapadt alakjuk köré. A képzelet erősen kiszínezte életüket és tetteiket. Hozzájárult ehhez nagymértékben az irodalom is. Angyal Bandiról alig halála után pár évvel, 1812-ben már színdarabot mutattak be. Ugyanígy Zöld Marciról is. Nagyszámú vers, elbeszélés, színmű — többnyire igen alacsony művészi értékűek — látott napvilágot. Kitalált történeteik eszményítették a betyárvilágot, és rokonszenvet keltettek a zsiványok iránt. A néphagyomány balladákban, dalokban és mondákban őrzi a betyárok emlékét. A betyárballadák túlnyomólag a rabló legények bűntetteiről, elfogatásáról és kivégzéséről szólnak. Intő módon igyekeznek az érzelmekre hatni, s jobb sorsra érdemes, de rossz útra tévedt emberek sorsával figyelmeztető példát állítani. A betyárdalokat nehéz elválasztani a balladáktól. Általában rövidebbek azoknál, és nem csak a bűntettek következményeiről szólnak, hanem a betyárélet sok-sok részletét hozzák elénk: mutatás, kérkedés a szabadsággal, szerelem, bujdosás, harc a pandúrokkal stb. Talán a mondák a legváltozatosabbak. Ezek szereplői a szegényekkel jóttevő betyárok. Nagyon nagy változatosságot mutatnak, és valószínűleg igen sok köztük az olyan történet, amely valóságosan megesett és kevéssé folklorizálódott. Gyakran találkozni bennük igazságtevésekkel, cseles lopásokkal, tilalmas szerelmekkel, váratlan összeütközésekkel, sikeres szökésekkel. A legnevesebb betyárokról állítják, hogy nem fogott rajtuk a golyó, csak a kedvesük tudta, miben rejlik az erejük. Ismerték a zárnyitó vasfüvet és más varázseszközöket, amelyek lepattantották a lakatot. A magyar betyárfolklór nem áll egyedül Európában, szinte valamennyi nép hagyományában előfordulnak igazságtevő haramiák és bujdosók. A magyar betyárok abban különböznek a szlovák, ukrán és a balkáni népek betyáralakjaitól, hogy elsősorban a társadalmi igazságtalanságok megtorlói, míg amázok inkább nemzeti hősök, például a törökellenes küzdelmek harcosai. Ha ismerjük a régi katonaállítási szokásokat és a katonaélet kegyetlen keménységét, hosszú szolgálati idejét, nem csodálkozunk azon, hogy a katonáskodás elől való menekülés is szaporíthatta a betyárok sorait. Magyarországon 1715-től volt állandó hadsereg. Az ezredeket toborzással, önkéntes alapon töltötték föl. Táncos huszárok etetéssel, itatással csábították a legényeket katonaéletre, ami akkor 8—12 év szolgálatot jelentett. A tánc és a zene, a verbunk vagy verbunkos, átalakult változatokban ma is élnek a folklórban. Magának a szokásnak az emlékét is őrzik. Azt az eljárást is, hogy ha nem akadt elég önkéntes jelentkező, rajtaütéssel, kötéllel fogták a legényeket katonának: Már minálunk verbuválnak kötéllel: Megfogják a szegény legényt erővel, Hátrakötik a két kezét kötéllel, Úgy kísérik be Kassára fegyverrel. 95
