Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 11. szám - KRÓNIKA - Kósa László: Népünk történelmi emlékezete (7. rész: Betyárok és katonák)
följegyzések szerint nagyon kedvelte a lovakat. Ha megtetszett egyik-másik, nem átal- lotta ellopni sem. De nem az Alföldön halt meg, ahogyan az ismert nóta mondja, hanem ágyban párnák közt, a vármegyével pereskedve. Haláláig nem tudták rábizonyítani bűneit. A berettyóújfalusi Zöld Marci kortársa volt. Szökött katonából lett betyárrá, 1816-ban akasztották föl. Sobri Jóska és társai az 1830-as években Dunántúl-szerte gyilkoltak és raboltak. Valóságos ütközetet vívtak velük a pandúrok, és a fegyvert fogott nemesi ifjak, amikor bekerítették őket. Nem látva más kiutat, főbe lőtte magát. Savanyú Jóska is dunántúli útonálló volt. Geszten Jóska a Nyírségben fenyegette az utasokat és a majorokat. Rózsa Sándor, a „betyárkirály” az Alföldön, annak elsősorban a déli részein vitte végbe gaztetteit. Vidróczki Marci, akiről Kodály híres Mátrai képek című kórusművében énekelnek, az egyik utolsó nevezetes betyár volt. Kétszer szökött meg a katonaságtól, harmadszorra egy csehországi börtönből, majd Eger környékén rabolt. 1873-ban egy kocsmai verekedés után a társai verték agyon. Nehéz volna eldönteni, kik voltak a legnevesebb betyárok. Az is vitatható, minek alapján vegyük számba a kétes hírű dicsőséget. Mégis ez a néhány név gyakran szerepel a népköltészetben. Azért soroltuk föl őket, de a sort még hosszan lehetne folytatni. Annyi azonban a rövid szemléből is kitetszik, hogy a betyárok valóságos tette és élete, valamint a folklórban élő kép között jelentős különbségek vannak. A szájhagyomány és az írás abban egyetértenek, hogy szinte mindnyájan hetyke, halált megvetően bátor legények voltak. Szerették a szép ruhát, és a lovat, szeretőik voltak, kedvelték a csárdabeli mulatozást. Akadtak gyalogbetyárok, akik „apostolok lován” csavarogtak, de sokkal jellemzőbb a fegyveres lovasbetyár. Egy részük napközben élte a pásztorok és a parasztok megszokott életét, csak éjnek idején csapott föl lókötőnek. A futóbetyárok viszont állandóan úton jártak, mert rendszerint több vármegye hatósága üldözte őket. Külön csoportot alkottak a zsiványok közt a házásók és a kapcabetyárok. Az előbbiek a sárból, vályogból rakott házak hátsó falának megbontásával hatoltak be a kamrákba. A kapcabetyár a betyári rend legaljába tartozott, nem szégyellte a legszegényebb ember utolsó falatját sem elemelni. Hogyan lettek mégis népi hősök a haramiákból? A szegényebb tömegek szemében kétségkívül megtestesítettek egyfajta társadalmi igazságszolgáltatást, hiszen azoktól loptak, akiknek sok volt, a gazdagoktól, leginkább kereskedőktől, uraságoktól, azok embereitől, módos parasztoktól: Teremtéskor azt mondta az Úristen, Hogy a földön betyárgyerek is legyen! Ha a földön betyárgyerek nem volna, A jó gazda sohase imádkozna. Arról, hogy a lopott holmiból és pénzből adtak volna a szegényeknek, sok hiteles adat nem szól. Azoknak juttattak belőle, akik segítették és bújtatták őket, és volt amelyik hirdette magáról, hogy a szegények védelmezője. A betyárok kis hányada az 1848-i amnesztia idején honvédnak állott. Rózsa Sándor szabadcsapata egy darab ideig a Délvidéken csatározott. Világos után közvetlenül elkövettek néhány olyan rablást, amelyet az árulók és kollaboránsok elleni bosszúnak szántak vagy annak állítottak be. A hazafias közvélemény szemében sokat nyomott a latban az effajta viselkedés. A szabadságharc után a közbiztonság erősen megromlott. A hatósággal dacoló legények, akik szabadságban éltek, jelképpé váltak az elnyomatás éveiben. Egyre szaporodó gaztetteikkel azonban éppen maguk ásták alá népszerűségüket. 94
