Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 11. szám - KRÓNIKA - Kósa László: Népünk történelmi emlékezete (7. rész: Betyárok és katonák)
KOSA LÁSZLÓ KRÓNIKA NÉPÜNK TÖRTÉNELMI EMLÉKEZETE 7. BETYÁROK ÉS KATONÁK Elveszett háborúk és bukott szabadságmozgalmak után megtelt az ország bujdosókkal, akik vagy idegen országok felé vették útjukat, vagy eldugott apró falvakban, tanyákon, szállásokon húzták meg magukat jobb időkre várva. Alakjukhoz kötődik a magyar népköltészet egyik megragadóan szép műfaja, a bujdosó ének. Eredetük valószínűleg a 17. századba nyúlik vissza. Feltehetően Thököly mozgalmának leverése után növekedett meg a szerteszét bujdosó katonák száma. Korabeli kéziratos énekeskönyvekben, amelyeket nemesek, katonák, diákok és más írástudó emberek írogattak tele, számos bujdosóének maradt fenn. Ezek átalakult változatait népdalként gyűjtötték össze a 19—20. század folkloristái: Fordulj, kedves lovam, Lengyelország felé! Úgyse jövök többet Most már visszafelé. Erről a versszakról biztosan lehet tudni, hogy valamelyik kurucmozgalom leverése után keletkezett, amikor a bujdosók nagy része Lengyelországban keresett menedéket. Az 1848—49 után énekelt bujdosódalokat már nem lehet ilyen pontossággal elkülöníteni, bár biztosra vehetjük, hogy énekelték őket. A későbbi keletkezésű dalok sokkal általánosabban szólnak a bujdosásról, nem találhatók bennük közvetlen utalások, amelyek alapján kronologizálhatók lehetnének. A haza nem mindig az országot, hanem a szűkebb szülőföldet jelenti, amit rendszerint a dalban ki nem fejtett okból el kell hagyni. Nem is mindig más országba, csak más vidékre vezet a bujdosó útja. Az énekekben azonban egy valami mindig összecseng, a vándorútra kelt bánatát, szomorúságát, reményvesztettségét panaszolják. Gyakran elsírják, hogy árvák, senkijük sincs, ha búcsúznak, leginkább édesanyjuktól vagy kedvesüktől vesznek búcsút. Vándorlásukban pedig a természet, a fák, mezők, madarak a társaik. Ismert, hogy ezek, a történeti népköltészetben mélyen gyökerező dalok Ady Endre kuruc verseire milyen nagy hatással voltak. Fölhangzanak Kodály Zoltán Esti dalában és a Székely keservesben is. A bujdosó szegénylegényekből gyakran betyárok lettek. Nem akartak vagy nem tudtak visszatérni a társadalom közösségébe, útonállásból, rablásból tartották el magukat. A betyárvilág gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, akkor vált földöbfutóvá a déli országrész lakossága. Közülük sokan nem telepedtek le ismét, hanem kóborlás közben fosztogatással keresték a megélhetést. A betyárság virágkora azonban csak a 18. század végén kezdődött és a múlt század 70-es éveiig tartott. Viszonylag hitelesen ismerjük a történetét, mert ebből az időből már tömegesen maradtak fenn írásos források, nyomtatottak és kéziratosak egyaránt. Segítségükkel jól szembe lehet állítani a valóságot és a szájhagyományt. Az első neves betyáregyéniség, Ángyai Bandi nem paraszti, hanem nemesi származású volt. Az 1790-es évek végén, az 1800-as évek legelején betyárkodott. A korabeli 93
