Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 11. szám - SZEMLE - Kenyeres Zoltán: Weöres Sándor: Válogatott versek
SZEMLE WEÖRES SÁNDOR: VÁLOGATOTT VERSEK Weöres Sándor filozófiai elvontságú gondolatainak megfogalmazásakor legtöbbször a mesés fantázia és a tündéri képzelet bővizű melegforrásaiból merít. Erdőkkel zendülő vidéken álmokat látnak a folyók, holdbéli síp hívogat és „kristály hölgy suhan az álom sűrűjén, átsüti fény, testén áthatol a kusza árnyék”, ,,a fagy vad kürtjei zeng nek”, s a dermedt téli tájakon üvegfuvolák hangját hallani. Weöres Sándor a varázsos bűbájt szolgálatába kényszerítő Prospero és játékos, légiesen lebegő Ariel egy személyben. És még annyi más személy, hiszen költészetének alapvető tulajdonságai közé tartozik, hogy felmondja a költő hagyományosan vállalt szerepét a versben. Minduntalan kilép önmagából, arcot cserél, alakot vált, álarcot ölt és jelmezbe öltözik. Egyik méltatója írta e jellemvonásáról egyszer a következő sorokat: „A kínai mesék varázslói százféle alakban jelennek meg az elámult néző előtt, hol sárkánynak, hol kígyónak, hol csresznyefaágnak látszanak, de minden változásban megmarad állandó, igazi alkjuk is. Weöres is ilyenféle varázsló. Százféle poétái átalakulásában hol a régi virágénekek villannak fel, hol Arany János és Babits, hol a finnugor népköltészet, hol buddhista életszabályok vagy a japáni No játék s a középkori misztika. De valamennyi változásban megmarad ízes dunántúli hangja, még kalandos-humoros szóképzéseiben is. Elszáll Kelet-Ázsiába, felszáll a fjordokra, sólyomlábán azonban ott van Vas megye aranykarikája.” Itt kell szólni Weöres költészetének népisé- géről. Már a szó meglepően hangzik. Hiszen verseinek fő áramában csakugyan nem fedezhetjük fel a társadalmi-népi elkötelezettségnek a mi líránkban kialakult és annyi nehéz történelmi eseményen csaknem töretlenül átvezető megnyilatkozási formáit. Sőt, verseinek tartalma nem egyszer — különösen korábbi alkotói periódusaiban — a cselekvő részvételről való lemondás ideológiáját hirdeti. E líra varázsos hatását, megejtő szépségét mégsem lehet céltalanul tenyésző, zen- gő-bongó hangerdőnek tekintve pusztán a szómágiára hajló csodás forma mestermunkájának tulajdonítani. Jelentékeny költészetben mindig elválaszthatatlanul egybeolvad a tartalom és forma, de az ízlésük szerint megszokottabb líra-típusokban ez rendszerint úgy megy végbe, hogy a tartalom lesz formává, ritmussá, énekké még akkor is, ha — alkotáslélektanilag — a gondolatok épületet emelő munkája egy lélek mélyén felcsendülő dallam hívó szavára indul meg. Weöres költészete másfajta levegőn nő, nála a forma válik tartalommá, a versek belső zenei köre, sokszor atonális zenéje lesz a lélek mélyén sugalmazó, szavakba pontosan talán nem is foglalható üzenet. Amikor elkalandoz és zsákmánynak déltengeri ritmusokat meg kirgiz dalokat hoz haza, amikor a magyar vers dallamkeretébe illesztve képzeletindító, különös képeket ragad el Angelus Silesiustól, a keleti bölcseletből vagy a modern teozófiából, akkor mindig a magyar nyelvi érzékelés határait terjeszti ki új tartományokra, korábban be nem járt területeket művel meg, s nyelvi terjeszkedés révén ösztönöket és érzelmeket humanizál. Weöres népisége nem tételes, hanem a belső tartalommá vált formával azonos: a nemzeti nyelv szellemének elbűvölő in- karnációjában jelenik meg, minden szokványos program és ismételt hűségnyilatkozat látványos gesztusa nélkül. Verseit szokás különféle filozófiai magyarázatok kommentárjaival kíséri. Sok igazság van az effajta elemzésekben, de sok fölösleges belema- gyarázásra is alkalmat adnak. Weöres költészetének jó része sokkal egyszerűbb és világosabb, mint ahogy irodalmi komplikátorok beállítják, Röviden jellemezve azt lehetne mondani erre a gazdag versvilágra, hogy lényege a lélek magas rendű szórakoztatása. A „szórakozás” szó ma nálunk rosszul hangzik irodalmi körökben. Úgy vélik, hogy aki szórakozik, az valamit elszór, és amit elszór, az éppen a figyelme. A szórakozás ezért a komoly dolgok iránt való figyelem elhárításával és felfüggesztésével azonosul. De gondoljunk arra, hogy a szórakozásnak megfelelő angol „entertain” szó a francia ,,entertien”-ből származik és eredetileg azt jelenti, hogy fenntart, karban tart. A figyelmet felfüggesztő, felelősséget elhárító alacsonyrendű szórakozással szemben áll a lélek magasrendű szórakoztatása, amely frissen tartja fogékonyságukat a világ érzelmi és értelmi befogadására és készenlétbe helyezi felelősségünket. Weöres költészetének — kritikusait zavarba hozóan — tekintélyes hányada ebbe az irodalmi körbe tartozik. A zeneművészet jól ismeri ezt a fogalmat és egy Haydn-vonósnégyes,egy Mozart- menüett, egy Bartók-zongoradarab egészen közeli rokona az ő játékos fantáziával és szabadon szálló képteremtő kedvvel megírt verseinek. Végül néhány szót a kötet összeállításáról. Egy válogatás kétféle hibát követhet el: fölvesz jelentéktelen műveket és kihagy jelentőseket. Weöres válogatott verseinek jelen gyűjteménye sajnos mindkét hibát elköveti. Nem elég szigorú és nem elég fogékony. A könyv Az ábécé 25 betűjére című egészen lapos és értéktelen ciklussal zárul, de kimarad belőle az újabbkori líránk szempontjából jelentős Mahruh veszése, nem közöl a népszerű Psyché-kötetből és nem található meg benne Weöres talán legszebb dala, a Toccata sem, amely pedig az ember csodás örökkévalóságáról és mégis esendő létéről szólva Weöres humanizmusának összefoglaló verse. (Magvető és Szépirodalmi K., 1977.) KENYERES ZOLTÁN 90
