Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 1. szám - MŰVÉSZET - Á. Szabó János: Jelenségek és furcsaságok Kecskemét művészeti életében

Hogy „műhelytitkot” teregessek ki, erre az írásra „Új arcok a Téli Tárlaton" címmel kaptam szerkesztői inspirációt. Mivel azonban viszonylag kevés a „debütáló”, azon nyomban „Fiatalok a Téli Tárlaton”-ra módosítottam a tárgyat. Ez elég praktikus szempont, mert egyéb szépmesterségekber, so<an vitáznak és megsértődnek azon, hogy ki a fiatal, ellenben a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának működési szabályzata határozottan eligazít. Aki 35 éves elmúlt, automatikusan kiérdemesül.

E sorok írója azonban rendületlenül hisz az olyanféle csodák megismétlődésének lehetőségében, amilyen Csontváry Kosztka Tivadar volt. Hátha Bács-Kiskunban is megjelent valakinek az angyal, és évtizedes alapos tanulmányok után 40. éve körül épp itt és most lép nyilvánosság elé az elhivatott? „Új arcok és fiatalok”-ra módosult tehát a téma, de a tárlat megcáfolta.

A csoda késik, a meglepetés (mint várható volt) bekövetkezett. Goór Imre arca a legújabb. Két képén (Levélformák, Tavaszi lebegés) áttetsző, álomszerűén elvonatkoztató ábrázolással, ideges rezgést olvaszt egybe a mozdulatlan nyugalom látszatával. Végső célja az lehet, hogy eljusson egy emelkedett szellemiségről üzenő, tiszta színvilághoz. Még talán a Goór Imre logikus nyugtalanságú korszakváltásaira eleve számító nézőt is meglepheti a változás iránya, aki azonban a Csigolyagyöngyök költőjét is látja a festményein, az nem csodálkozik. (Vajon a művészetben meddig követhetők a mithologiai Próteusz örökös átváltozásai? Vagy, mint Próteusznak, a művésznek is lehet lényege a megismerhetetlenség?)

A téli tárlatok többi régi „törzsgárdistája” — B. Mikii Ferenc, Diószegi Balázs, Gál Sándor, Noel Ö. Gábor, Palkó József (az utóbbi csak rajzain) — rendre felvonultatja azokat az erényeket, amelyekről már oly sokszor megemlékeztek a beszámolók. (Részben azok az ismert művészek is, akiket nem említünk név szerint, mert erősödni látszanak ugyancsak ismert fogyatékosságaik, amelyek egyébként a név szerint említettekből sem tűntek el.)

Bodri Ferencet igazán csak életkora miatt sorolhatjuk a fiatalok közé, mert négy festménye az érett piktúra biztos jegyeit viseli, komolyan, póztalanul. Mestere, Főnyi Géza indíttatását még érezni messziről, de tisztelgés ez már inkább, mint hatás. Témái, mint címeiből is kiderül (Fésülködő, Alvó, Nő könyvvel, Csendélet), hagyományosak. A feketéket, sötétvörös, mélykék tónusokat okkerral, cinóberzölddel „megbillentő” kolorit sem összetéveszthetetlenül egyéni. Mégis, ahogy a kép valamennyi elemét összehangolja, nagyon, de nem hivalkodóan tudatos, enyhe egyen- súlycsuszamlást becsempésző szerkesztése révén,s ezzel a köznapú jelenségeket valami egyetemes részvét mementóivá lényegíti: ez egészen az övé. (A hónapok allegóriáit ábrázoló ecsetrajzaiból csak öt jutott át a zsűrin. Méltón értelmezni, összefüggéseiket átfogni csak akkor lehetne, ha mind a tizenkettőt együtt látnánk.)

Kalmárné Horóczi Margit jellegzetesen feminin érzékenységű, rejtőző riadtságot és szemérmes átfűtöttséget sugalló ábrázolása tovább légiesedett újabb képein. Fanyarul töprengő monotípiáit ugyan hiányoljuk, de olajpasztelljeinek egyre festőibb színhatása és a régebben sallangszerű szecessziós elemek témába épülése (Ablak, Tulipános lány, Nagyanyám kendője) kárpótlást ad helyette.

Pálfi Gusztáv, az egyetlen szobrász, fiatal létére már szintén kinőtte az évei számára célzó jelzőt. Négy kisplasztikája kísérletező kedve felújulásáról vall. Egészen korai, simára cizellált, érzékiesen természethű figurái, majd későbbi, vibráló felületű, mozgalmas formaváltakozású kisbronzai után most mintha a kettő szintézisére törne. Visszatér a sima felület, de a formák ütköztetésének, áttörésének kombinációs lehetőségeit tovább viszi, és közben már-már mondanivalóvá emelt visszatérő témája, a bizonytalan egyensúly plasztikai megoldása foglalkoztatja elsősorban.

Stotz Mihály viszonylag új, noha megyén belül jól ismert arc. Lapjain rutinos reklám87