Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 11. szám - Üzenet az egykori iskolába - Székelyhídi Ágoston: Küszöbeim

Bekerülve az egyetemre és Debrecenbe, eleinte csupán a színtér és a megemészten­dő anyag változott. Hiedelmeim nem gyógyultak. Jártam a magam útját, azaz becser­késztem a könyvtárakat, az olvasótermeket, átmeneti állomásként a kereszténység és a reformáció még nyitott kérdéseit óhajtottam lezárni, ugyanakkor előadásokra és szemináriumokra tértem be, dolgozatokat ütöttem össze, vizsgázgattam. Szorgalmam nem hagyott cserben: ösztöndíjat szereztem és mentséget, hogy fölösleges izgalmak ne bolygassanak. Szerencsémre akadt, aki megzavarta már-már önmagukba visszatérő köröcskéimet. Koczogh Ákos volt az. A világirodalmi tanszéket vezette és az Alföld elődjét, az Építünket szerkesztette akkor. Dante Isteni Színjátékáról készített elem­zésem megbeszélésén, két kurta hümmögés és bajuszsimítás között, kezembe nyomta Sütő András novelláskötetét, az Egy pakli dohány-t, hogy írjak kritikát róla. Megírtam, elfogadta, közölte. Utána Sadoveanu, Sarkadi, Németh László, Remenyik új munkáit bízta rám. Mintha csak azt kérte volna, vennék le néhány könyvet a felső polcról. Ilyen nyugalmas természetességgel tartotta előadásait, szemináriumait is. Kényelmesen ült, balkeze hüvelykjével és mutatóujjával bajuszát simítgatta, derűsen nevetgélt, minden apróságra kitért, elmesélte, miért késett a villamos, végül mégis hézagtalan és világos gondolatsorok emlékét hagyta bennünk. Bennem sokkal többet. A második év derekán hirtelen fölocsúdtam, mint aki addig rakta a téglát, hogy már elkészült a fal­lal. Előttem az a működés kezdett elemeiből rendbe állni, amely az eszméket sarjaszt- ja, érleli, fölszínre hozza és hatásukat továbbítja. Hogy egyáltalán mozdulhassak, erre volt szükségem. Különben édes mindegy lett volna, mihez nyúlok, meddig érek, mit csinálok. Persze ennél jobban izgatott mindez történelmi, elméleti és társadalmi, gya­korlati szempontból. Itt-ott föl is gyulladtak azután a jelzőfények, eszme, politika, mozgalom, érdek, igazság bonyolult és véresen eleven szövevényében. A legtöbb éppen Koczogh közelében lobbant lángra. Közelében valóban, és ott mindig. Mondjuk akkor, amikor Schiller és a weimari udvar furcsán időszerű dolgairól ékelődött, amikor bizalmasan elpanaszolta szerkesz­tői bajait, amikor megmutatta levélváltását Veres Péterrel, amikor a debreceni értel­miségiek erőfeszítéseibe és kudarcaiba engedett bepillantást. Vagy amikor bemutatott Medgyessynek, Sarkadinak Sütő Andrásnak, Szabó Pálnak, Szimonovnak. Ő készített föl észrevétlenül arra is, hogy jól érthessem Németh Lászlót. Az író az Égető Eszter első terveit elevenítette föl. Ilyen formán: „Elöntött a sejtés, hogy az őrület világtörvény lehet. Harminckilenctől ugyan mi cáfolta volna ezt, kivált nálunk? Csupa értelmes, ambiciózus embert láttam, aki csupa értelmetlen és veszélyes vállalkozásba fogott. Erről szerettem volna felvilágosítani őket. . .” Sovány arca, ereszkedő menetű beszéde, szenvedő mosolya mintha gyámolításért kiáltott volna. Holott tekintetéből csakúgy sugárzott, hogy éppen ő akarja gyámolítani a világot maga körül. Igazságainak és a va­lóságnak egymáshoz közeledő, egymást termékenyítő természetében bízva. Azon a délutánon, 1955 tavaszán talán azért sikerült valamit kihámoznom Németh László szavaiból, mert már szellemileg is jelenidőben éltem. Igényemet nézve legalább. Amennyire tőlem tellett, komolyan vettem az itt, most és valóságosan parancsait. „No és szakszerűen, tárgyiasan, fokozatosan, következetesen, kérem!" Ezt a figyel­meztetést és tanácsot Barta Jánostól hallhattam, amint Kemény Zsigmond realizmu­sát boncolgatta példának és példásan, esetleg az irodalmi tükrözés filozófiai alapjait foglalta megingathatatlan rendszerbe. Közben céduláit csoportosította vagy mellé­nyét gombolgatta. Szabó István pedig a fejedelmek megfellebbezhetetlen biztonsá­gával és csak a végső számadásra néző felelősségével közölte velünk az Íratlan törvényt. Hogy jól szolgálni csak jó ügyet lehet és csak jó eszközökkel szabad. Hozzátette: „királyokatnem lehet jól szolgálni tehát,uraim!"Erős paraszti markával csaknemössze­59

Next

/
Oldalképek
Tartalom