Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 11. szám - Száz éve született Ady Endre - Ittzés Mihály: Ady visszhangja Kodály műveiben
(most Zala) megyei Surdon azt a gyönyörű régi stílusú népdalt, amely azóta szinte szimbóluma let a magyar népzenének, Kodály művészetének, mindezeken túl pedig a haladásnak, a forradalomnak. A dallamot Kodály is lejegyezte a fonográfhengerről. A népzenei élmény mellé más okok is társultak. 1937 november közepén a Márciusi Front nagyszabású hangversenyt rendezett, mely a haladó erők művészi-politikai demonstrációjának számított. Ez az alkalom nagyjából egybe esett Ady születésének hatvanadik évfordulójával. így Kodálynak már három oka is volt arra, hogy Ady Endre még mindig időszerű versét (harminc esztendővel első megjelenése után) férfikórus hangjaira bízza. Rövidesen a munkáskarok jelentős műsorszáma lett, míg be nem tiltották 1939 márciusában. A Fölszállott a páva című férfikar kerete a népdal változatlan formája. Először egyszólamban, mintegy a múlt mélyéből felrémlőn jelenik meg. A versszakok során a dallam egyre távolabb kerül eredeti alakjától. Szólamutánzások, ellenszólamok, változatos, kifejező, bár egyszerű harmóniák hajtják az első csúcspontig: „új szemek . . ., új szelek . . .” Az előbbit fényes dúr harmónia, az utóbbit a dallamtól idegen sötét színezetű leszállított hangok, dallamhajlítás fejezi ki. Megejtően költői pillanata a darabnak a régies-új hangközpárhuzamban felhangzó csodaváró zene. Ezután szinte berobban a kérdés: „Vagy bolondok vagyunk”... Ismét új, ritmusban aprózott, türelmetlen változat hangzik fel a dallamból, mely az első csúcspont továbbfejlesztéséhez vezet: „Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek”. Itt is összetalálkozik egy időre a három szólam, majd szakadozottan bukik alá a „bús magyar élet” dallamának mély régióiba. Kodály itt zenei okok miatt kihagyott egy versszakot („Új lángok, új hitek ..—Túl sok lett volna a csúcspont és az azt követő megtorpanás). Sőt, a nyolcadik versszakot a hetedik elé helyezte. így elérte azt, hogy a vármegyeházát fel perzselő lángok szófestő, illusztratív zenéje, mely egyúttal harci riadók kürtjeiét is idézi, mintegy a második csúcspont variált megismétléseként harsogjon bele „a bús magyar élet”-et festő zárlatba. Zeneszerzői telitalálat, ahogy a leigázott lelkeket a három szólamban összefogott lezuhanó népdalszerű dallammotívumokkal elénk varászolja. A befejezésként mély fekvésben ismét felhangzó eredeti népdal itt sem hozza a pontos Ady-szöveget, mert az prozódiailag erre a dallamra nem egészen illik. Megmarad a mű élén bemutatott dunántúli népdalszöveg egyik változatánál. A költői kérdések, látomások elhangzása után azonban már másként kell megjelennie mégis e mottónak: a tenor szólamok sóhajai adnak új távlatot, fájdalmasságában, lemondásában is reményteli színt e páratlan szépségű és értékű forradalmi kórusnak. Nem volna teljes Kodály Ady-megzenésítéseiről szóló beszámolónk, ha utolsó, sajnos éppen csak elkezdett kórusáról nem szólnánk. Néhány sor ritmikai vázlat maradt fenn Az Isten harsonája tervezett megzenésítéséből. Talán az lett volna a 600 éves Kecskemét ünnepségei számára szánt alkotás. Szabolcsi Bence Kodályt búcsúztató gyászbeszédében a zeneszerző szellemi végrendeleteként értékelte e verset. Tegyük hozzá: Adynak is legszebb üzenetei közül való ez az indulatos, forradalmas vers. E két rokon szellem közösen hagyta ránk e sorokat örökségül, biztatásul: „Mert Isten: az Élet igazsága, Parancsa ez: mindenki éljen. Parancsa ez: mindenki örüljön. Parancsa ez: öröm-gyilkos féljen, Parancsa ez: mindenki éljen.” AZ ÉRÖr MINTSZENTI ELEMI ISKOLA 39
