Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 11. szám - Száz éve született Ady Endre - Gergely Pál: Három Ady-emlék
Móricz Zsigmond 25 éves írói ünnepségét is irányításunkkal kezdte egy ifjúsági gárda a főváros legjobb művészeinek, köztük Medgyaszay Vilmának és Palló Imrének fellépésével. Ady születésének félszázados napjára terveztük országos ünnepségünket, de ezt a rendőrség nem engedélyezte. így beértük novemberi Ady-számunkkal, melyben az Adyra gondolok című vers utolsó szakaszában Juhász Gyula a közös nagyváradi emlékekre céloz: „De jaj, hova tűnt ama büszke Holnap és merre van a végső diadal? S akit imádtunk átkozódva, ó jaj! Mivé lett fajtánk, a szegény magyar!” Ebben a számban néhány Ady-versen kívül tanulmányt közöltünk Szabó Lőrinctől és Szentirmai Jenőtől. Senki úgy nem mutatta meg a nagy költő fájdalmas zseniarcát, mint kolozsvári cikkírónk1, akitől egyébként szinte minden hónapban közöltünk írói arcképet (Benedek Elekről, Tamási Áronról, Sipos Domokos regényíróról, Bartalis Jánosról stb.). HÍD-unk második évfolyamának 6. füzetében (1928) túlnyomóan szociálpolitikai cikkek jelentek meg. Az irodalmi esszék közt is olyan — akkoriban vakmerőnek számító — tanulmány (a nemrég magas állami díjjal kitüntetett) Illés Endre tollából, melyben Hatvány Lajos irodalmi értékeit fejtegette. Ezek a cikkeink, s az időnként közölt Ady-versek főleg idősebb előfizetőink számát leapasztották. Hát még az említett 1928. május 19-i ifjúsági ADY-EMLÉKÜNNEPSÉG, amit Bajcsy-Zsilinszky Endre garanciájával és Hetényi rendőrkapitánytól kijárt engedélyünkkel végülis megtarthattunk a régi Országház nagytermében (a mai Bródy S. utca 1865-ben épült palotájában)! Rendező bizottságunk a kopjafás ADY-sírt megkoszorúzván végigvonult a városon a Kerepesi úti temetőből a régi országházba, ahol a zsúfolt teremben sok száz ifjú kezében láthattuk a belépőjegyül szolgáló alkalmi kiadványunkat: „Ifjú szívekben élek” címmel; külső lapján Dex Ferenc koszorús kopjafa-rajzával. A névadó Ady- versen kívül még nyolcat közöltünk. Ezen kívül a következő cikkek szerepeltek a ma már könyvészeti ritkaságnak számító füzetben: Móricz Zsigmondtól „A költő és az ifjúság”, Fája Gézától a teljes Adyt követelő cikk; Rudnay Gyula igazi magyar művészetet váró tanulmánya; Kodolányi János és Fábián Dániel merész, keleti szeleket kívánó kiáltása; Szabó Dezsőtől pedig a vakmerő előadását rövidítve tartalmazó követelés („A jövő felé!”) arról, hogy adják meg a magyarság létének alapfeltételét: a dolgozó nép kiemelését a 3 millió kolduslétből; minden élősdiség, kiváltság megszüntetését; és az országnak a germán falánkságtól való függetlenítését. (Előadása végén erre a hitvallásra fel is eskette a tapsoló fiatalságot.) E kis 66 oldalas füzet ékköve ma is KODÁLY ZOLTÁN rövid cikke, melyben a magyarság nyelvét, lelkét megőrző népzene erejéről adott hitvallást, parancsot a magyarságnak. (Kottamellékletet is közölt sajátkezű gyöngybetűs írásával: „Tőlem a nap . ..”) Nem volna teljes e felsorolás, ha kihagynánk néhány ifjú költőnk művét: Győry Dezső az Újarcú magyarok és A magyar falu c. verseit, Erdélyi József dalát a „Bakony alján”-ról, amelyben azt dörögte felénk, hogy „Nem múlhat el a Bakony, Nem a szabad ember, Álmot nem üthet agyon Semmiféle fegyver!”; Simon Andor (Móricz Zs. veje) pedig a nagy gyártelepek közelében nyomorgó, szükséglakásokban tengődő munkásokról írt szabadverset. Az ünnepségre meghívtuk CSINSZKÁT és férjét, Márffy Ödön festőművészt, akik levélben mondták el, hogy ,,kik miatt” nem jönnek el. Sejtették ugyanis, hogy ott lesznek „Lajosék” is, akikkel — az akkor zajlott szerzői, jogi s egyéb családi pörök 21
