Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 11. szám - Száz éve született Ady Endre - Beke György: Séta a bölcsőhely körül
kertben . . . Egy napig. . . Te tudod, édesapám, hogy csak egy napig. . . Aztán rés törik a nagy kerten . . . Besüt a nap, bezúg a lárma, bezsibong a lelkembe az élet, s én rohanok tőletek el, vissza... Ady Endre: Levél az apámhoz Vass Márton úgy mondja, hogy a mindszentiek emlékezetében a legtöbb legenda és anekdota Lőrinc és Endre, apa és fia viszonyához tapadt. Falusi ember szemében ez volt mindig izgalmas: nemzedékek harca vagy békéje, tusakodása és megnyugvása férfiak között. Tasnádi barátom, Vass Márton, aki felesége révén félig-meddig mindszentinek tartja magát, magnetofonnal gyűjtötte össze évek során a szállongó történeteket. A helyiipari vállalat osztályvezetője, akinek „szakmája” a termelés és a tervezés, előbb szülőfaluja, Magyarcsaholy tájszókincsét gyűjtötte össze és a falu monográfiáját írta meg, saját használatára. Majd népköltészeti gyűjtésbe fogott Csaholyban és környékén. Később összeírta, hogy az utóbbi harminc évben milyen játékokat kedveltek a vidék gyermekei. Míg szülőfalujának közös emlékeiről faggatta az embereket, átélte a történelem századait, Tasnádon pedig úgy érezte, hogy képzeletbeli társa lett a rég-rég élt Szécsi Máriának — Wesselényi Ferenc feleségének —, aki „Murányi Vénuszként” vonult be az irodalomba. Vagy kortársa lett Szegedi Kiss Istvánnak, akit prédikátori szenvedélyessége miatt itt, Tasnádon 1545-ben Martinuzzi György parancsára — Petri Mór szilágysági monográfiája szerint — „megfosztottak 200 darab könyvétől, megrugdosták, s hogy életét megmentse, menekülnie kellett”. Éppígy feltárult Vass Márton előtt a pórnép hajdani sorsa — vallottak róla a balladák, népdalok. Helytörténeti érdeklődése magától értetődően terjedt ki Tasnád illusztris szülöttének, Bíró Lajosnak a kalandos életére. Megszerezte Bíró Lajos eredeti anyakönyvi kivonatát és díszdoktori oklevelét, fényképeket Bíró Lajos hét esztendős új-guineai tartózkodásáról, s a pápuák földjén végzett néprajzi, természetrajzi gyűjtéseiről. Ennek a Vass Mártonnak a magnetofonszalagjai tíz „interjút” őriznek öreg mindszentiekkel, tíz történetet. Egyik közülük: Ady Endre mindig egy koronát adott a kocsisnak, amikor bevitte az érszakácsi állomásra. Apja megsokallta a pazarlást, és elhatározta, hogy ő fogja hajtani a lovakat. Fel is ült a bakra. — Jól teszi, édesapám — mondta Endre úrfi, és apja szeme láttára, talán kihívóan is, odanyomta a szokásos koronát a kocsis markába. — Ez a magáé, János bácsi. Ady Lőrinc dühösen leugrott a kocsiról: — Na, akkor csak vigyed te — dobta oda a gyeplőt a kocsisának. Egész véletlenségből egy apró falucskát kell szülőföldemnek vallanom: Ennek a véletlenségnek eddigelé egyéb kárát nem vallottam, csak azt, hogy irodalmi fejlődésemet nem kísérheti ezer meg ezer ember figyelemmel, lévén az én szülőföldemnek a 90-iki népszámláláskor 732 lakója, amelyből — hála fejlődő népoktatási viszonyainknak — némelyek olvasni is tudnak. Ady Endre: Az én könyvpiacom Nyilván szeretném megkeresni — elsősorban őket! — Ady Endre mai mindszenti olvasóit. A nagyrészt fele-fele arányban magyarok és románok lakta falu minden házába nem kopogtathatok be. Románokhoz is mehetnék, mivel a mindszentiek valamennyien ismerik, beszélik és tisztelik egymás nyelvét: Adynak román olvasói is 10
