Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 10. szám - MŰHELY - Lét és küldetés (Beszélgetés Jócsik Lajossal - Az interjút készítette: Hatvani Dániel)
És ma már csőstül idézhetnénk olyan eseteket, hogy az innét áttelepült szlovák magyar családdal került rokonságba, és az onnét idetelepült magyarok boldogan járnak haza, s a rokoni kapcsolatok elevenek,élőek. Ezzel számolni kellene a jövő kibontakozásának és építésének idején. De azt gondolom, hogy az idő megbékítése szükséges még ahhoz, hogy az egész akciónak a történetét földolgozzuk. Arra gondolok, hogy ez a Duna-me- dence történetének keretei között végezhető el, s így nyugodtan és tárgyilagosan minden részletkérdés a saját helyére illeszthető és helyezhető. Ezek után a környezetvédelem szociográfiai vonatkozásaira utalnék, melyek eléggé izgalmasak ahhoz, hogy egy pár szót ejtsünk róluk. A környezetvédelem tárgykörében írott munkáit jómagam szociográfiának tartom, s úgy tudom, sok más olvasó is. Tovább is mennék e kérdések során, melyek itt fölvetődnek. Megszoktuk a magyar szociográfiától, hogy sajátosan az itthoni, a hazai, népi, nemzeti sorskérdésekkel kénytelen foglalkozni, a 30-as évektől kezdődően máig. Maga a környezetvédelem viszont kimondottan olyan témakör, amely nem maradhat meg egy ország határai között, hanem jellegéből adódóan csakis internacionális lehet, olymértékben, hogy egész glóbusunkat érinti. Hogyan kapcsolható végül is össze a hazai és az emberi sorskérdés? Hogyan teremthető mégis szociográfia e témából? Előre bocsátom, hogy számomra a környezetvédelem szociográfia, s ha a globális vonatkozásáról hallok, akkor én kissé viccesen azt mondanám, hogy a környezetvédelemnek a bioszférára vonatkozó kutatásai, megállapításai égi szociográfiát jelentenek. A bioszféra számomra az a szerkezete vagy része a létnek, amely a társadalmi egzisztenciákat, a szociusz szót élhetővé teszi számunkra. Amikor a 40-es évek végén kiléptem az adminisztratív és politikai körből, a Talajerőgazdálkodási, illetve a Szervestrá- gyagyú'jtő és Kereskedelmi Vállalat szervezését bízták rám. Itt találkoztam egy szörnyű problémával, nevezetesen azzal, hogy a kapitalizmus és feudálkapitalizmus nemcsak társadalmi erőket zsákmányolt ki — ipari munkásságot és a mezőgazdasági proletári- átust —.hanem kizsákmányolta egzisztenciánknak alapját,a földet. Teljesen kizsarolt agrárterületeket vettünk át, épp ideje volt fölszabadulni agrárvidékeinknek, tehát az országnak magának mint matériának, mert az akkori tudomány megállapította, hogy a magyar talajokból 2,5—3 millió vagon szervestrágya hiányzik ahhoz, hogy termőereje a társadalom fejlesztése érdekében is emelkedővé váljon. Az egész ország talajhelyzetét meg kellett tanulnom, s meg is tanultam, hogy amennyire lehet, ki tudjam elégíteni a talajéhséget szervestrágyák előállításával. A gyakorlati munka során kötelességemnek tartottam az e területet illető irodalmi anyagot is begyűjteni és azon is átásni magamat. És forgolódásomnak köszönhetem a többnyelvűséget, tehát azt, hogy édesanyám nyelve mellett csehül, szlovákul, franciául, a feleségem mellett oroszul megtanultam, s némileg angolul is, mégpedig annak segítségével, hogyangoi— orosz nyelvtanár. Ezt csak ezért mondom, hogy a bioszférával összefüggő szakterületek föltárultak előttem, s ömlöttek asztalomra azok a tények, melyek a jelenkori világ- helyzet legmélyére világítottak. A legelemibb létérdek diktálja a teljes szembefordulást a modern kapitalizmusban kijegecesedő szemlélettel, s főleg gyakorlattal, mely az egész világot nyersanyagszolgáltató bázisként szerepelteti. Föltárult előttem a környezetvédelem, mint struktúra, mint szellemi építmény, s erről megírtam első könyvemet, az Öngyilkos civilizációt, mert az a probléma feszült egyre inkább a tanulmányaimban, hogy egyre-másra tesszük tönkre azokat az alapokat, amelyekből megélhetünk. Az Öngyilkos civilizáció című munkájában már a lehető legáltalánosabb síkon jelentkezik ez a probléma; s nagy kérdésként fogalmazódik meg valamennyiőnk számára: ahhoz, hogy megmeneküljünk a legrosszabbtól, vajon nem a modern civilizációs keretek között kialakult fogyasztási struktúránkon kellene-é változtatni? Mert erre vezethető vissza a mai napig is tartó globális környezetszennyeződés. Ez viszont további kérdést szül: nem jelentene-é ez valamiféle redukciót, visszalépést, mely ellentmond az emberiség egész eddigi fejlődésének? Bizonyosan utópisztikus ezt a kérdést így fölvetni, ám a környezetszennyeződés oly mértékben riasztó, hogy 71
