Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 10. szám - MŰHELY - Lét és küldetés (Beszélgetés Jócsik Lajossal - Az interjút készítette: Hatvani Dániel)
vándorolni, vándorolni fogunk helyben. Összehívtam a legtehetségesebb önképzőköri tagokat a nyolcadikból, a hetedikből, és megbeszéltem velük, hogy Érsekújvárban, tehát helyben fogunk vándorolni, mégpedig úgy, hogy ki-ki választott feladatának eleget téve megvizsgálja e vidéki város szerkezetiségét, társadalmi, gazdasági és szellemi vonatkozásában. Kiosztottuk a feladatokat. Egyikük,,rátelepedett”aváros két mozijára, s megvizsgálta a mozikultúrát, elemezte a vetítési programot. A másik diák — édesapja a bőrgyárban dolgozott — kiment a gyárváros területére, és a munkásság egzisztenciális helyzetét vizsgálta. A harmadik összegyűjtötte azokat a hiedelmeket, amelyek a tagosítás óta maradtak a parasztváros népi emlékezetében; hogy a nagygazdák hogyan fizették le az inzsenyéreket, tehát a mérnököket, akik szétmérték a határt a tagosítás közben, kinullázván a parasztság nagyrészét. Ebből szenzációs anyag jött össze. Megszerkesztettem és közöltem A Mi Lapunk akkori számában. Hatása felmérhetetlenül nagy volt. S útmutatás is egyúttal, hogy az etnográfia után merre kell továbblépnünk, ha folytatjuk a vándorlást immár mint főiskolások, elsőévesek. Továbbá: az önképzőköröket forradalmi anyaggal lehetett föltölteni azzal a korszakkal szemben, ami abból állott, hogy a nagy Beöthy-irodalomtörténetéből írtak ki előadásokat a diákok, s azokat öklendezték vissza az önképzőköri gyűléseken, mindenkinek az unalmára. Le lehetett téríteni ezt a valamikor nagy múltú szervezetet a fűzfapoézis vonaláról — mert mindenki azon törte magát, hogy verseket írjon —, s reális szemléletet adtunk és reális érdeklődés felé fordítottuk a diákságot. Két vonalon ment tovább a hatás. A kilenc szlovákiai magyar gimnázium önképzőkörei lassanként átvették ezt a mozgalmat. A másik az volt, hogy egyszerre csak megjelent Érsekújvárt az Iskolaügyi Minisztérium pozsonyi kirendeltségének, a Skolszki Referátnak egy főigazgatója, akit Jancsovics Ferencnek hívtak, valamikor Budapesten végezte egyetemi tanulmányait. Arról volt egyébként nevezetes, hogy terrakotta barna ferencjóskában jártás ferencjóska oldalszakálla volt, rettentő komor kinézetű nagy pedagóg, és tudtára adta áldott emlékezetű osztályfőnökömnek, Bedi Rezsőnek, hogy látni és hallani akarja az önképzőkör munkáját. Össze kellett hívni az önképzőkört, hogy a szociográfikus anyagot újra előadjuk, így is történt, de az előadást még megpótoltuk valamivel. Az érettségi kérvényekhez akkortájt mindenkinek mellékelni kellett azt az anyagot, hogy ötödiktől kezdve nyolcadikig mit olvasott el a magyar és a világirodalomból. Nekem az a gondolatom támadt, hogy — jóban lévén osztályfőnökömmel, Bedi Rezsővel — elkértem a húsz maturandus kérvényét, s csináltam egy mérleget az olvasmányokról. A felmérést, ami hallatlanul érdekes volt, mert érzékeltette, hogy a nemzedékünk miként haladja meg a régi konzervatív irodalmi érdeklődést, és miként fordul Kassák, Gorkij és Sinclair irányába, tehát az akkor hozzáférhető baloldali irodalom felé. Erről cikket írtam, megjelentettem az egész anyagot A Mi Lapunkban, s Jancsovics Ferenc fülehallatára ezen a minta önképzőköri gyűlésen előadtam. Kérem szépen, Jancsovics megdicsért bennünket, s azzal bocsátott el, hogy dolgozzunk tovább a köztársaság fölvirágoztatásán. De voltunk annyira szemfüles diákok, hogy megtudtuk, egy följelentés nyomán hivatott össze bennünket, s vonta revízió alá az önképzőköri munkát is. Ebből a kezdeményből komoly fegyverzet azon a területen vált, amely már nem esett a középiskolai tanári felügyelet és függelem alá. Elsőéves egyetemista diákok lettünk, s elkezdődött még egy kicsit etnográfiával színezve, az új vándorlás, új tartalommal. Ehhez a magam részéről hozzájárult még egy nagy vállalkozás. Egy nagyszerű tanárunk segítségével — aki sajnos azóta meghalt, Krammer Jenőnek hívták; neve ismeretes országszerte is, kitűnő pedagógus volt, franciát tanított — előfizettünk egy francia lapra, intellektuális irodalmi, szociálpolitikai lapra, mégpedig Barbusse-nek a Mondjára (a mond világot jelent), és Barbusse mellett a lapot mások is jegyezték, mégpedig Gorkij, Unamuno, Károlyi Mihály. Ezt a lapot hetedikes korunktól hetente meghozta a posta Párizsból, 64
