Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - MŰHELY - Hasznára lenni a Duna-táj népeinek (Beszélgetés Balogh Edgárral szociográfiai kérdésekről - Az interjút készítette: Hatvani Dániel)
Éppen ezért különösen izgalmas talán megkérdezni, hogy Balogh Edgár perbefogása idején, a dogmatikus idők kezdetekor, hivatalos állásfoglalás született-e a szociográfia műfajáról? Miképpen ítélték meg hivatalos szinten? Úgy gondolom, hogy egyszerűen lekerült a napirendről, mert hiszen a kisebbségi életben az irodalom nem volt annyira a hivatalos figyelem tárgya, mint Magyarországon. Maga a kisebbségi létezés került előtérbe, mint szociológiai kérdés. Nem egy intézményünk sorsa megingott. Csak jóval később, amikor már egy új szocialista konszolidáció indult meg, került sor arra, hogy visszatérjünk az eredeti egészséges kezdetekhez. Ha nem is ment mindig minden úgy, mint szeretnők, de a Korunk felújítása, majd A hét megindítása, a vidéki sajtónak a keletkezése, a magyar rádió és televíziós hálózat, a magyar nyelvű könyvkiadás kiépítése, folklór-irodalmunk megjelenése, tudományos kutatóink közleményei eléggé mutatják azt, hogy a negatív dogmatikus szakaszt már túlhaladtuk. A kisebbségi magyarság megváltozott demográfiai viszonyok között legnagyobb részt reprodukálja magát és új lehetőségeink nyílnak éppen egy új szociográfiai tudatformálásra. Ebben a megváltozott közegben az 1957-ben újra indult Korunk mit tudott vállalni, mit vállalhatott a régi Korunk valóságfeltáró tevékenységéből? Én azt hiszem, megint utalnom kell Itt és most című könyvemre, mely jelzi a folyamatot, amin a régi Korunk átment, de céloz arra is, hogy az új Korunkban is leginkább egy hosszabb, jól átgondolt készülődés eredményeként kellett érvényesülnie a helyi elképzelésnek; a spekulatív gondolkodástól a társadalmi konkrétumok feldolgozásáig és hasznosításáig kellett ismét eljutnunk. Meggyőződésem, hogy az új Korunk sok olyan elemet tartalmaz, amely — különösen a hatvanas évek második felétől kezdve — rendkívül sok kezdeményezéssel hatott a magyar írásbeliség fejlődésére Romániában; a nyelvművelés tudatosításával, a folklórértékek megmentésének és a nemzetiségi kultúrába való felszívásának a követelményeivel, a helytörténet szükségének a hangoztatásával, a honismeret, szülőföldismeret, a vidéki helytállás erkölcsi elveinek a propagálásával. De nem tudnám csaka Korunkra szigetelni a kezdeményezés értékét; inkább a tudatosításban volta Korunknak része, maga a prosperitás teremtette helyzet hozta magával, hogy gyönyörű folklór-irodalmunk, elmélyült történelmi kutatásunk, gazdag nyelvészeti kultúránk keletkezett, általában a hungarisztika nálunk fellendült azáltal, hogy kitűnő szakembereink vannak. Ha az egyes tudományágak művelőit nem is fűzi össze valamiféle akadémikus szervezet, ha egymástól függetlenül is ténykednek, esetleg csak a kiadóvállalatban találkoznak vagy futnak össze ezek a szálak, vagy a Korunk tudatosító munkájában, akkor is ma már egy gazdagodó érában élünk, amelyben a valóság felmérése új követelményként is jelentkezik; a régi valóság anyagának a begyűjtésétől egészen az új, megváltozott demográfiai helyzet felméréséig. A jelenlegi romániai magyar valóságirodalom jeles művelői közül kiket említene legszívesebben? E körül sok vitám volt. Nagyon kérem, előbb az irodalom fogalmát tisztázzuk. Én nem vagyok hajlandó az irodalmat szépirodalomra leszűkíteni, és úgy gondolom, hogy az irodalom fogalmába beletartozik mint válfaj — és nem műfaj vagy alfaj — a szépirodalom mellett, azzal egyenrangú besorolásban a publicisztika és a tudományos irodalom. Ez utóbbi kettő épp oly sokrétű, mint a szépirodalom. Már említettem a kimondottan hungarisztikai tematikát; kitűnő nyelvészeink vannak, Szabó T. Attilától a nemrég meghalt Márton Gyuláig, s külön ki kellene emelnem szép eredményeinket a folklór terén Faragó Józseftől, Nagy Jenőtől ifjabb Kós Károlyig és még nagyon sok 84
