Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 7-8. szám - MŰHELY - Hasznára lenni a Duna-táj népeinek (Beszélgetés Balogh Edgárral szociográfiai kérdésekről - Az interjút készítette: Hatvani Dániel)

Ez, azt hiszem, akkor is bebizonyosodott, amikor a történelmi változások folytán Észak-Erdély Magyarországhoz került, s a Korunk megszűnt a földrajzilag is terjeszkedő Horthy-érában. Ezzel szemben az erdélyi realista írók a magyarországi népi írókkal szövetkeztek. Ez sokak által még ma is félreértett helyzet: a kommunista Nagy István, vagy jómagam is, a Püski-féle népi kiadónál is jelentkeztünk; ugyanúgy különben a Népszavánál és a szakszervezeti mozgalomban vagy a Magyar Nemzetnél s a Történelmi Emlékbizottság vonalán kifejlődött antifasiszta hazafias vonalon. Ennek a titka egyszerűen az volt, hogy mi a kommunista népfronti gondolat szellemében jelen akartunk lenni a népiek táborában, s azt nem tartottuk alsóbbrendű munkának vagy ideológiailag veszélyesebbnek magunkra nézve, mint a polgári-radikális, a liberális vagy a szociáldemokrata antifasisztákkal való hasonló kritikai szövetkezést. Nem tudom, hogy eléggé világosan fejeztem-e ki magam. Tény az, hogy Nagy István valóságirodalma már a Püski-féle népi irodalom táborában jelentkezett, s a Szabad Szó szerkesztésébe Erdélyből Kovács György is, Józsa Béla is, Nagy István is bekapcsolódott, és ha a világháborús idő nem is kedvezett a szociográfiai szemlélődésnek, sőt alkotásnak sem, a valóságszemlélet eljuttatott minket odáig, hogy egy igazán széles, progresszív mozgalomban vehessünk részt, minden haladó elemmel együtt a jövendőbeli népfronti, demokratikus fejlődés jegyében.

Áttérünk ezek után az 1945 utáni helyzetre. A felszabadulás utáni romániai magyar szellemi életben volt-e, lehetett-e szerepe a szociográfiának? Egyáltalán: születtek-e olyan művek ebben az időben, amelyek a valóságirodalom fogalomkörébe sorolhatók?

Külön szociológiai tanulmány tárgya lehetne annak kikutatása, hogy a szociográfia, s általában a társadalmi helyzeteknek a tudatosítása milyen minőségi változáson esik át akkor, amikor az eredendő kezdeményező erők hatalomra jutnak, és amikor egy szocialista rendszer már a néphatalom berendezkedéseivel hivatalossá teszi mindazt, amit vágyálomként, esetleg programként szemlélt azelőtt a szcciográfus nemzedék. Mondom, ezt szociológusoknak kellene megvizsgálniuk. Tény az, hogy a felszabadulás után a társadalmi változások folytán a romániai Magyar Népi Szövetség azokból az elemekből állott össze, amelyek ezelőtt is, népfrontos alapon, már együvé tartoztak, s mint a baloldalnak, a munkás egységfrontnak az emberei, részt vettek a Magyar Népi Szövetség demokratikus tömegmunkájában. Hogy úgy mondjam, a valóságirodalcm, a szociográfiai szemlélet hivatalossá vált, a maga pozitívumaival és negatívumaival együtt. Talán a hangsúly ebben a korszakban már nem a valóság fölmérésén, hanem annak megváltoztatásán volt, s ennek megfelelően a forradalmi jeleket, csakúgy, mint a forradami szellemet nem azonosítom a később kialakuló dogmatikus kor hibáival. Én a népi kollégisták és a NÉKOSZ programját nem azonosíthatom a Rákosi-korszak hibáival, annál is inkább, mert a Rákosi-korszak szüntette meg a népi kollégiumokat. Az ötvenes években nálunk is bekövetkező dogmatikus hibákat, amelyek nemcsak a Román Kommunista Párt önmagában vett hiányaiból, hanem a kommunista világmozgalcm bajaiból fakadtak, nem azonosítom azzal a forradalmi elánnal, amellyel a tömegek életét alakítani szándékozó volt szociográfus nemzedék a maga politikumával jelentkezett, immár a közéletben. Annak megítélése, hogy általában az ircdalcm mike'nt közeledett a valósághoz — jól vagy rosszul, maradandó vagy kevésbé maradandó eredményekkel —, már az irodalomkritika feladata. Tény az — s ezt a Kántor Lajos és Láng Gusztáv- féle irodalomtörténet is elismeri —, hogy a felszabadulást követő negyvenes évek forradalmi lírája, epikája, drámairodalma, s más irodalmi megnyilatkozása túléltnek vagy túlhaladottnak számít ma már; ám nyilvánvalóan annak a korszaknak nemcsak jellemzői voltak, hanem az előbbrevivői is. Mondhatnám úgy is, hegy az egykori szociográfia vagy szociológia végülis politikummá, politikai programmá vált.

83