Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - Emlékezések Kondor Bélára - Gerő János: Az "öt-tag" és a többiek (elbeszélés)
meg tőlük. Milyen rendben ment nálunk a munka már évek óta? Örült az ember szíve, ahogyan gyarapodtunk. És mi van most? Mióta vizsgálat folyik, már egy fél éve, teljes a zűrzavar, az emberek elveszítették a bizalmukat, minden vezetőben gazembert gyanítanak, magában a rendszerben rendült meg a hitük. Az én fiam a párttitkár, de én megmondtam neki: én elbújdosnék, ha ilyen kommunista lennék. He egymásközt beszélünk, elismeri, hogy igazságtalanság történt, de mindig valami fegyelemre hivatkozik, ami köti a kezét. Hát miféle fegyelem az, ami a gazemberséget segíti, és nem a becsületes embereket? Különben, amivel az elnökünket vádolják, márminthogy elitta másokkal együtt a borunkat, ez is hazugság. Mindenki tudja: én vagyok a pincészet vezetője. Onnan az én tudomásom nélkül egy liter ital nem kerülhet ki. De hiába jelentkeztem tanúnak, amit én mondtam, azt nem vették jegyzőkönyvbe. Pedig én tudom, Laci örült, ha nem kellett koccintania, mert sok a gyomorsava, és az mindig gyötri. Mégis kimutatták, hogy tizenkét év alatt elsikkasztott tizennemtudom hány ezer forint áru bort. Ugyan, Csutorás elvtárs nem ivott ebből, vagy a megyei elvtársak? Nem sajnáltuk, nem azért mondom, mert miféle szőlőtermelő szövetkezet az, ahol a vendégnek nem adnak egy jó pohár bort? De ezt éppen annak az embernek a nyakába varrni, aki egy év alatt nem ivott meg tíz litert!? Vagyis elvtársak piszkos ügy folyik a szemünk láttára. És én előre kijelentem: ha Solti Imrét akarják új elnöknek, én nem szavazom meg, nekem jó a régi! — Éljen, éljen! —kiáltották a terem minden sarkából. Az öreg pedig büszkén körülnézett, és még ennyit tett hozzá: — Csak ezt akartam mondani. Az ügyész szívszorító figyelemmel követte az öreg ember szavait és a tagság morajló igenlését. Senki nem szólt közbe, mégis érezni lehetett, mennyire egyetértenek a nevükben is beszélővel, „őszinte minden szava, ez nem színészkedés, utána kell nézni a dolognak, mert valami nincs rendben” mondta magában. És Csutorásról meg Soltiról eszébe jutott élete egyik kudarca. Hátha a mai gyűlés kiindulópontot ad ahhoz is . .. A nevek azonosak . . . Berta József felszólalása után valóságos üdvrivalgás tört ki, csak sokára csitult el a tömeg. De akkor egész nagy csend lett, sokan nem tudták mire vélni, a hirtelen változást. Csak aki nagyon figyelmes volt, vette észre Némethyt, a főkönyvelőnő férjét. Az arcán csurgóit a könny, ahogyan végigment a termen. Egész halkan mondta, mégis mindenki megértette: — Nem bírta tovább, öngyilkos akart lenni. A mentők most viszik, nem tudom van-e még remény. S indult is vissza, hogy a mentőkkel együtt elkísérje a feleségét. A közgyűlés eddigi fegyelmezett rendje felbomlott. Az emberek a kijáratnak tódultak, valósággal taposták egymást. A tömegből kiáltások hallatszottak: — Ezért valakinek felelni kell!... Istenem ... szégyen. Segítsenek rajta ... A terem majdnem teljesen kiürült. A tömeg a mentőautó felé szaladt, de az már távolodott a szerencsétlen házaspárral a főutcán. Az első percben elvesztette a fejét az ügyész is. A tömeghisztéria alól nem bírta kivonni magát, ő is a kijárathoz igyekezett, de mert kicsi volt és félrelökdösték, kénytelen volt az ajtó mellett egészen a falhoz lapulva megállni.,, Mindezért valakinek valóban felelni kell” — mondta magában, és még soha nem érezte így, mennyire meg tud ke- ményedni a szíve. 50
