Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 7-8. szám - Emlékezések Kondor Bélára - Gerő János: Az "öt-tag" és a többiek (elbeszélés)

A vezetőségi ülés a párttitkár indoklása alapján felfüggesztette az elnököt meg a főkönyvelőt a járási pártbizottság javaslata alapján. Ifjú Berta József terjesztette elő az indítványt meglehetősen furcsa módon: állandóan a két vezető érdemeit méltatta, végül mégis javasolta a felfüggesztésüket. — Elvtársak, ha már ilyen gyanú felmerült, nekünk az a kötelességünk, hogy a vizsgálatnak szabad utat nyissunk — érvelt kényszeredetten. — Én bízom benne, hogy tisztán kerülnek ki végül, és azt hiszem rajtam kívül még sokan hisznek ebben.

Az elnök, mint egy Buddha-szobor, mosolyogva ült a széken, csak egyszer állt fel, amikor felszólították, hogy nyilatkozzon.

— Igen nehéz nekem erről valamit mondani — keresgélte a szavakat. — Amikor a közösködést elkezdtük, én magam se bíztam teljesen abban, hogy sikerülni fog. Ha tíz évvel ezelőtt valaki a sötétben fejbevág egy doronggal, és túlélem, azt mondom: megértem akkor is, ha bíróság előtt kell felelni a tettéért. De most, így támadni rám hátulról, ehhez nem tudok hozzászólni. Egyszerűen nem értem. A gyanú ránk esett, ezt tisztázni kell, így tovább nem élhetünk, nem lehetünk a szövetkezet vezetői.

— Laci bácsi, hát még mindig nem látod, hogy ez nem gyanú, ez rágalmazás! — kiáltotta közbe hisztérikusan a főkönyvelőnő.

— Akkor is el kell fogadjuk a döntést — felelte az elnök. — Ha nagyon tiltakozunk, azt mondhatják: takargatunk valamit.

— De hiszen te is tudod, az utódodat már kinézték, erre megy most minden!

— Azt majd a tagság dönti el! Felfüggeszteni lehet, de leváltani: ahhoz mások szavazata is szükséges.

Az elnök ennél többet nem mondott, tudomásul vette a vezetőség döntését. És komolyan hitte, hogy az ügyében majd tárgyilagos, elfogulatlan emberek fognak dönteni. Csak másnap lepődött meg, amikor a szövetkezet központjában a szobájába be akart menni. Az ajtó előtt állt egy rendőrhadnagy meg egy civilruhás fiatalember, akik sokatmondó figyelmeztetéssel hessegették vissza:

— Csak a jogtanácsos és az elnökhelyettes mehet be! Vizsgálat folyik.

Az elnök nem szólt semmit, sarkon fordult, elment.

Ugyanígy járt a főkönyvelő is, csak őt hazaküldték:

— Elvtársnő, jobb lesz, ha otthon várja meg a vizsgálat eredményét.

A főkönyvelőnő nem mutatkozott olyan megértőnek, mint az elnök. Mindenáron be akart jutni az irodába. Kénytelenek voltak erélyesebben rászólni, mert nekiment a rendőrnek, sőt a kabátja gallérját is megfogták, hogy ne izgágálkodjon, de erre meg elájult. Annyira felizgatta magát, hogy igen mélyen elvesztette az eszméletét. Orvost kellett hívni, nagy lett a felfordulás, jajveszékelés. Végül is a mentő vitteel a kórházba, ahonnan másnap erős idegnyugtatók kíséretében hazaengedték. Ettől kezdve csak a beteglátogatók, barátok elbeszéléseiből tudta, mi történik a központban. A hatóság embere a bérelszámolót kérte meg a főkönyvelői teendők „ideiglenes”, végzésére, az adminisztrációhoz mit sem értő elnökhelyettes jóváhagyásával. Mindenkit egyenként kikérdeztek a vezetőség tagjait és az alkalmazottakat egyaránt, és természetesen csak a felfüggesztettek hibáiról, túlkapásaikról érdeklődtek.

— Édesem, mikor lesz ennek vége, én már nagyon unom? — kérdezte a bérelszámoló, aki már főkönyvelőnek érezte magát, amikor meglátogatta. És azt találgatta magában, vajon talpraáll-e mostanában a hisztérikás Némethyné.

Az elnöknek se jutott jobb sors osztályrészül. A rendőrhadnagy a házuknál megjelenve azután érdeklődött, nem hozott-e haza hivatalos okmányt az irodából, mivelhogy bizonylatok után kutatnak. Vele együtt jött az alelnök is, aki már egészen be volt rúgva, és elnöknek képzelve magát bizalmasan suttogta:

45