Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - Kondor Béla: Hátramaradt versek (Az én menyasszonyom a lenyugvó csönd; Különös napok voltak,látom; Majom vagyok, láncon mosolyogva)
KONDOR BÉLA HÁTRAMARADT VERSEK * Az én menyasszonyom a lenyugvó csönd lakhelye és lakója, a félbevágott papíros csöndje, sértődött csönd rágcsáló csönd és megfontolt, halott. Tétova, gépies szoba, hallhatatlan reccsenésein egy dívány, ülő nővel automata mozdulatok, megkérdez mindenről,—fekete lámpaszem nem néz, nem vakít, nem ért mindent megértett, ő a hibás elrontott csönd, odaadó csöndesség én nem kérdezhetek már többé. Mert engem kérdeznek meg lennék tán beteg szívesen, nem lehet esettek, betegek, alvajárók sokan. Nem beszélek, nem ukarok, vagyok. Ó, reménytelen lassacskán kodás, csikorgó mosolygás, üldögélő hosszú átok! A két ujjal felcsippentett finomkodásokkal félni jó lesz. Másutt a béke.
/
