Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - Buda Ferenc: Messzi út tanulságokkal (Kirgiziai útijegyzetek)
BUDA FERENC MESSZI ÚT TANULSÁGOKKAL KIRGIZIA! ÚTIJEGYZETEK Mindenkor szerettem útleírásokat olvasni, térképeket lapozgatni. Gyermek- és ifjúkoromban kevésszer mozdulhattam ki szülővárosomból, a messzire-utazás lehetősége később is igen ritkán adatott meg számomra — negyven év alatt mindössze háromszor jártam külföldön —, ezért vágyakozásomat gyakorta elégítettem ki a világjárásnak eme — viszonylag olcsó — változatával. Ismeretszerző játéknak nem volt ez utolsó. Olykor annyira beleéltem magam, hogy észre sem vettem: lyukas pohárból iszom a messziségek vizét. Amidőn aztán alkalmam nyílt testi valómban is útrakelni, álmélkodva tapasztalhattam mindannyiszor, hogy az érzékelhető valóság mennyire eltér a leírottaktól: többet is, másat is ad, mint a teleírt papír. Épp ezért meg sem kísérlem, hogy szabályos útijegyzeteket írjak, jóllehet kirgiziai, kazahsztáni utam minden estéjén vagy éjszakáján papírra vetettem mindazt, ami aznap történt velem. Ez azon ban csupán a gyarló emlékezet mankója: sok-sok jelentéktelen apróságot le kellett jegyeznem, hogy a fontos dolgokat se felejtsem el. Ezek nagyrészét érdektelen volna — még ha irodalmi köntösbe bújtatva is — ide átmásolni csak azért, hogy teljenek a lapok. Szükségtelennek tartom azt is, hogy az időrendet naplószerűen nyomonköves- sem. Egy utazás nem akkor kezdődik, amikor vonatra vagy repülőre szállunk, hanem akkor, amidőn először kívánkozunk el egy messzi vidékre. Ám vége sem szakad a hazatérés pillanatában. Az élmények, találkozások gyűrűznek, továbbsarjadnak bennünk, s folytatjuk otthon is az utazást, vissza-vissztérve oda, ahol megfordultunk, hisz a képzelet szabad madár — nem ismer bejárhatatlan utat. Nem írok tehát szabályos útirajzot: sok mindent kihagyok utazásom harmincegy napjából. De elidőzöm néhány olyan dolognál, amelyek történetesen épp kirgiziai élményeim kapcsán jutottak újra eszembe. A legtöbb ember dédelget magában egy-két rögeszmét. Ezeket vagy bölcsen eltitkolja, vagy pedig lépten-nyomon előhozakodik velük. Jómagam az utóbbi fajtába tartozom: alant következő jegyzeteimet — nyíltan s előre megvallom — ürügynek is tekintem néhány rögeszmém kimondására. Amennyiben használható akad közöttük, gondolkodjunk el rajta. Ami használhatatlan, az eldobandó. A megérkezés Száll az IL—18-as Eurázsia fölött Kelet felé a kékes fekete éjszakában. A közelebbi helymeghatározást épp e fekete éjszaka teszi lehetetlenné: alul s felül sűrű sötétség. Elfogyasztván a vacsorát — melynek főfogása sült csirke volt, de ízét és szakítószilárdságát tekintve egy kettészelt griffmadárfióka is lehetett — útitársaim többsége nyugovóra tért. Szemmel láthatóan nem először teszik meg ezt az utat. Akárcsak odahaza nálunk a nyíregyházi vonat hétvégén hazautazó munkásai, elfészke- lődnek a nem épp kényelmetlen, de a több mint ötórás légiúthoz képest túlságosan is testhezszabott üléseken, fejüket oldalra billentik vagy hátrahajtják, szemüket lehunyják, s már alusznak is. Nyugodtan, mélyen. Nem egy közülük csak a földre térés pillanatában nyitja ki a szemét. Én nem tudok belenyugodni, hogy ez az éjszaka is az alvásra való. Ritka alkalom, 3
