Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 5-6. szám - KRÓNIKA - Kósa László: Népünk történelmi emlékezete (3. rész: Török iga alatt)

rökhalom. A halmok rendszerint „testhalmok”, azaz a hagyomány szerint az elesett török és magyar vitézek vagy a lemészárolt békés lakosság tetemeit fedik.

A török háborúk idején — köztudott—még akkor sem volt valóságos béke, ha a szemben álló felek aláírásukkal szentesítették azt. A magyar és török végvári vitézek rendszeresen háborgatták egymást, be-becsaptak a szomszédos területekre adót szedni, fosztogatni, foglyot ejteni.

Amint elhangzott a vésztjelző kiáltás, hogy „jön a török”, a következő perc gondolata már a menekülésé volt. A várak és kerített városok megfelelő oltalmat nyújthattak, de a jobbára magukra hagyott falvak népét semmi és senki sem védte. Úgy vették fel a harcot, ahogy lehetett. Török kori mondáink nagy része az ő partizánharcaikat, győzelmeiket és halálukat őrzi. Nem vehették föl a küzdelmet nyílt mezőn, ezért el bú j- dostak, barlangokba, erdőkbe, mocsarakba húzódtak. Nem volt egyenlő az esély, soksok áldozattal járt a harc, de kárt is okoztak a megszállóknak. Honvédelem volt ez csak nem a csatasíkon zászlók alatt, hanem a szú'kebb haza, a falu, a közvetlen környék védelme. Valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a törökök hazánkban már nem tudtak olyan otthonosan berendezkedni, mint a balkáni országokban.

Furfangban.tőrbecsalásban nem volt hiány. Fordítva vertékföl a lovakra a patkót, s így a török azt hihette, hogy a nyomok mocsárbeli búvóhelyre vezetnek, holott épp kifelé jöttek rajtuk az ingoványból. A nyílt vizeket, csónakutakat pedig „meghányták kaszával”, hogy az éles vasak összevagdalják az odamerészkedő embert és állatot. A mocsári szigetre menekült asszonyok és gyerekek éjnek idején tökből készült halálfejekkel, lámpásokkal és fáklyákkal, fazekakkal való csörömpöléssel riasztották el a babonás törököket, akik mesebeli lényeknek vélték őket. Másutt a martalóc csapatok hírére fölgyújtották a község melletti szérüskertet, hogy a távolra látszó füst azt a hitet keltse, ott már rabolnak. A Tiszántúlon ,,fútás”-ként emlegetik török elöli meneklé- seket. Mesélik, hogy őseik félig sült kenyereket kapkodtak ki a kemencékből, úgy szaladtak búvóhelyre a vészhír vételekor. Másutt a megközelíthetetlen barlangba húzódókat a törökök kiéheztetéssel akartják előcsalni. Azok végső elkeseredésükben szalmából hatalmas kalácsot fontak és egy póznán fölmutatták, mire az ellenség nem látva esélyt tervének sikerére, elódalgott.

Ezeket a történeteket Erdélyben tatárokkal mesélik. A kutatók egy része hajlik arra, hogy az 1241/42. évi tatárjárás emlékét lássa bennük, pedig minden valószínűség szerint a krími kán csapatairól van szó, akik hű szövetségesként rendszeresen dúlták a fejedelemséget, egészen 1733-ig, az utolsó betörésig. Gyászos emléküket nemcsak helynevek őrzik szinte minden harmadik helység határában, hanem a történelmi emlékezetolyan különleges esetei, mint a fogadalmi ünnepek. Egy-egy dúlásnak az utódokra is kiható emlékét böjtöléssel, úrvacsorával és templomozással ülték és ülik meg. Legismertebb köztük a széki Birtalannap, 1717. augusztus 24-e évnapja.

A török kori hagyományt erős realisztikus színek jellemzik. Bőven található a mondákban nemzetközi vándormotívum, de talán még több a helyi tradíció. Ami leginkább szembetetsző, nincsenek kiemelkedő hősei, visszatérő alakjai, továbbá kevés a csodás eleme. Korabeli okmányokat, történeti munkákat forgatva számos alkalommal találkozni rabságba hurcoltak ügyével, bajával, szomorú sorsával. A magyar folklór, akár a balkáni népeké, balladákban emlékezik a „török rabolta lány”-ra, a „két rab testvérire, a „töröknek eladott lány”-ra. Változataik ballada gyűjteményeink legszebb darabjai közé tartoznak.

Nem volna teljes a kép, ha ennek a hagyománynak néhány olyan vonásáról nem szólnánk, amelyek a békésebb napokat idézik. Számos településen törökök és magyarok egymás mellett éltek, nap nap után érintkeztek, üzleti kapcsolatban állottak. Érsekújváron így csaphatta be egy álruhás gazda a hiszékeny török boltost, azzal, hogy hitel95