Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 5-6. szám - MŰVÉSZET - Orosz László: A Bánk bán Veszprémben
A BÁNK BÁN VESZPRÉMBEN „Kísérletem, hogy Bánk bánt emberközelbe hozzam, most afféle országos szavazás alatt áll” — írta Illyés Gyula a veszprémi színház műsorfüzetében. A kísérlet megbolygatta legnagyobb történelmi tragédiánk előadásainak állóvizét. Több színházunk is (a pécsi után a Déryné, a Thália) vizsgázik a Bánk bánból. A veszprémiek vizsgája jelesre sikerült. Jelesen vizsgázott a dramaturg, Bécsy Tamás. Illyés átigazítását annak tekintette, aminek Illyés is szánta: ajánlatnak, javaslatnak. E javaslat szellemét, nem betűjét követte. Átvette belőle azt, ami egy mai színpadra, mai közönségnek szánt előadás Katona szándékához ragaszkodó koncepciójába illik; visszatért Katona szövegéhez, ahol azt tartotta megfelelőbbnek. így például csaknem teljes egészében helyreállította az Illyéstől erősen megnyirbált ötödik szakaszt, megfelelő teret biztosítva ezzel Bánk tragédiája kibontakozásának. Egy, véleményem szerint szerencsés szövegcserével is Bánk tragikumára tette a hangsúlyt; az utolsó mondat a veszprémi előadásban nem a királyé, hanem Bánké: ,,Az angyal, mely botlásaim jegyezte, s legelső ily lépésemkor látta sorsomat, elrémült dicső helyén, s félrefordulván könnyes tekéntettel törölte ki az élet nagy könyvéből nevemet.” Az idézett mondat némileg, megfogalmazásában eltér Katonáétól, de eltér Illyés szövegétől is. A nyelvi egyszerűsítést Bécsy is kikerülhetet- lennek tartotta, e téren sokat átvett Illyés javaslataiból is. Azokat a magyarázó jellegű betoldásait azonban, amelyek megtörik a drámai akciót, lankasztják — ha csak pillanatokra is — a feszültséget (Id. Forrás 1976. 7—8. sz. 79.), Bécsy elhagyta. A legfőbb változtatás, amelyet átvett Illyéstől, a IV. szakasz befejezése, a királyné meggyilkolása utáni tömegjelent lerövidítése. Ezt a jelenetet több korábbi előadás el is hagyta. A jelzett rövidítést, ill. átformálást azonban az elhagyásnál is problematikusabb- nak tartom. Itt ugyanis Peturt a nyílt színen szúrják le Solom katonái, s így az V. szakaszban nem kerülhet sor annak elmondására, hogy lófarkára kötve is éltette a királyt, s átkozta a királynét és az alattomos gyilkost. Gyengíti ez a király megdöbbenését, s megszünteti Bánk tragikum felé vezető útjának egyik stációját is. Úgy tűnik, a Bánk bán színpadi megjelenítésének jó „hagyományává” válhat Bánk első szakaszt záró monológjának az Ottó—Gertrudis dialógus utáni beiktatása. (Tudomásom szerint másutt is játszották már így, pl. Debrecenben 1965-ben; Illyés is ide tette az általa erősen átírt monológ első felét.) Katona szándéka nyilván az lehetett, hogy nagyon hangsúlyos monológ zárja a szakaszt; mai színpadon azonban nem tartanak itt szünetet, nagyon is indokolt tehát, hogy Bánk felzaklatott lelke közvetlenül az Ottót kétértelmű módon biztató királyné szavai után tárulkozzék fel. Elkerülhető így annak még a gyanúja is, hogy Biberach porokra vonatkozó tanácsából is hallhatott valamit. Jó megoldásnak tűnik az is, hogy a veszprémiek nem az általános gyakorlatot követve, a harmadik szakasz után tartanak szünetet, hanem a szakasz közben, Bánkés Tiborc dialógusa után. Tiborc panaszának jelentősége, drámai funkciója sokat nyer ettől. A Bánk—Izidora és Bánk—Tiborc jelenet felcserélését s Izidora „leleplezésének” Illyés szövege által megnövelt jelentőségét, amely a dráma további menetébe nem illik (Id. Forrás 1976. 7—8. sz. 80.), Bécsy nem vette át. A csupán nagy vonalakban áttekintett dramaturgiai megoldás természetesen szoros kapcsolatban van Pethes György rendezői koncepciójával, amelynek lényegét s egyben legfőbb érdemét abban látom, hogy öncélú eredetieskedés nélkül kívánta megszólaltatni Katona drámáját. Jól pergő, lendületes, minden ízében világos, a hangsúlyokat helyesen elosztó előadást hozott létre. Láthatóan, ill. hallhatóan gondja volt a szöveg 83
