Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 5-6. szám - Az írás megbékítő hatalma Sütő András-sal tűnődve az idő felett - (Az interjút készítette Ablonczy László)
ahogyan Illyés Gyula tette. A Kháron ladikja gyönyörű tűnődés a halál fölött. Az emberiség tapasztalatát összegezve lázongva és káromkodva mégis bizakodva győzedelmeskedik. — Ebben a drámában írónak mi jelenthet föloldozást? — Gyermekkoromban az egyház nem tudta elaltatni a kétségeket. A református vallás különösen kevés érvvel szolgált megnyugtatásomra. Halál! Hol a te fullánkod? — így szól az ige megnyugtató szándékkal. Nagyapám temetésén ezt egy abszurd mozzanat különösen kétségessé tette. Amikor az említett igében a pap felkiáltott, a temetési sokadalomból többen is arra az emberre figyelmeztettek, aki méheket szállítván felborult kocsijával és a méhek agyoncsípték. Ettől szabadulandó menekül az ember az írásba. Tudniillik írásban a végesség ellen bízandó a végtelenség káprázatát teremtheti meg a maga számára. Az írás megbékíti az embert a halál szorításában. Nem azért, mert az ember közben halhatatlannak érzi magát. Valamennyire mégis betölti azzal a megnyugtatással, hogy porhüvelyes múlandó lévén, valamint múlhatatlanná lesz. Múlhatatlanná teszi elsősorban saját létérzését, amely tanú lehet a következő nemzedékek számára. S ha olyan ez az írás, beköltözhet a következendő nemzedékek emlékébe. Visszajáró lélekké válhat — így igazolja magát. — Drámai, mindent összeroppantani akaró névnapozást jelenít meg a naplójegyzet. Születésnapok szokása is, hogy a csillagokig rúgató nótázás a „két hangra írt türelem”, a „sajátságosán minőségi duett” dallamába torkollik? — Nálunk a születésnapokat nem tartották számon. Nem ilyen nárcisztermészetű a mezőgazdasági nép, hogy önmaga létében gyönyörködjék és azt megünnepelje. Lehetséges, hogy ennek mélyebb, pszichológiai okai is lehetnek. Nem kutattam. Gondolható talán magyarázatképpen, hogy feldaraboltság helyett egységében nézik életüket, amit a bölcső és a koporsó jelez. Azt tartják fontosabbnak, ami a két határkő között lezajlik és aminek a végén elmondhatják, hogy akármennyit szenvedtünk, tisztességgel szenvedtük végig. Nálunk csak a névnapok voltak s maradtak szokásban. Föltehetően azért is, mert hogy megszülettek, azt nem veheti el tőlük senki, de nevüket őrizték, mint egy megszentelt ereklyét. Ugyanis a névnapi ünnepséggel nemcsak a szenteket ünneplő mozzanatokat élték újra, Szent István, Szent András nap alkalmával, hanem hovatartozásukat is. Anyám a mai napig nem tartja számon születésnapját, a házassági évfordulókat, de mint valami körbejárható kápolnát tartja számon apám és a gyerekeinek névnapját. Ilyenkor a becenevek leszotyognak és ünnepélyes csengéssel ismételhetik: András, István, Gergely, József. S közben eszükbe jut András király, Gergely pápa, István király, József császár. Alkalom ez arra is, hogy el lehet kalandozni az időben. El is lehet ször- nyülködni az időn. Nem is annyira a múlásán, hanem, hogy mit szokott hozni. — Tűnődjünk el mi is az időn, amely az imént említett jelzéseiben az írói és közemberi gondolkodás alakítója is ... — Kezdetben az időt nem tudtam másként felfogni, csak közönséges bakter módra: hét óra, tíz óra, aztán tizenkét óra. Az elmének az a lehetősége, hogy az idővel játszani képes, a múltból, vagy előszólítani az időből, a síkjait egymásra helyezni, a cselekményt összekapcsolni, a képzetlen idő-gazdálkodási lehetőségét későbben tanultam meg. Pontosabban nem megtanulnom, hanem felismernem kellett az idővel való játék lehetőségeit. — Az életmű figyelmesebb vizsgálatában az 1955—60 közötti esztendők tűnődései, naplójegyzetei beszélnek erről a felismerésről, illetve az első írói lendület után, a továbbira való készülődésről. .. — Ez is az időnek tulajdonítható. Egy idő után a templomok fala is feketébb lesz. Nem lehet az idővel büntetlen mászkálni. Elsőbben a diadalmas rikkantás hallatszott, 4
