Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - Olzsasz Szülejmenov: Ázsia (Befejező rész) - Buda Ferenc fordítása
... Ra Fia előjött apja hasából. Ezt a jelenséget az elnevezésben is rögzíteni kellett. A sémi papok felnőttetik a fiút. így hangzik az új összetétel: Ra-’is, azaz „Ra-férfiú”, és megnevezi a körből kibújó vonást. Az i előtti gége-pauza az indoeurópai nyelvekben torokhangú mássalhangzóban vagy labiális prothesisben valósul meg, illetve j-vel egészül ki. Ekképp keletkezik a föníciai ábécében (i. e. 1. évezred kezdete) egy betű: ,,re’is” — 1 cím 2/fej. Ra felnőtt fia a törzs, az állam vezéreként szilárdul meg. Ra’is lesz mind az egyeduralkodó titulusa, mind pedig a monarchia meghatározása. Az asszír királyok kezükbe kapják a „férfi Ra” jelképeit: a kört és a mutatópálcát; az európai császárok és atamánok nem választják szét a napot a sugártól: buzogány (jogar) és balta lesz a hatalom jelképe. Valamennyi újsémi nyelvben a föníciaihoz közelálló jelentést kapnak a ra-is nyelvjárási alakjai. (Közép- Ázsiába ezt a szót az arabok hozzák el. Bármiféle vezetőember, kiváltképp — ki tudja, miért — a kolhozelnök: raisz. Az ókori Rómában még globálisan; reis — császár, birodalom; köztársaság — néphatalom. Németországban: reichs, reich, reesch — birodalom. Lengyelországban: Recz Pos- polita. A szemantikai hagyomány — nép: nyelv — („Prisjol Mamaj szó vszjem szvojim jazykom” — Megjött Mamaj összes népével), amely régtől fogva a „szlovo — szlovjane” párhuzamban fejeződött ki, lehetővé tette az ős-russzológusoknak, hogy a Recsj kifejezésnek az utóbbi jelentést tulajdonítsák. Ám a „recsj ’ szájhagyomány útján érkezett és csak funkcionálisan fejlődött. Áthaladva számos szláv nyelvjáráson, a szó írott változatai sok tárgyi jelentésű szót eredményeztek. A jel föníciai alakja oly igéket szült meg, amelyek a balta tevékenységét írták le (a föníciai betű balra hajlik). Sok írásrendszerben szentül megfigyelték a jel térbeli helyzetét. A türkök által átvett föníciai betűk két évezreden keresztül megőrzik jellegzetes hajlásúkat. A szlávok a „balta” dőlését a cselekmény fixációjaként fejtették meg. Tehát: resi — 1 /ölj, 2/ossz szét (köteget). Rezsj — ossz, gyomlálj (ritkított, ritkább). Razi — ölj; ráz — osztószó. Ruzsije — balta. A balta jelének alakja tükröződött a későbbi ruzsjo (puska) szóban. O-ruzsije (fegyver) — minden harci jelentőségű tárgy közös elnevezése. (Az antipalatalizáció jelensége minden nyelvben ismeretes. Erre a szlávoknál is sok példa van: rezsji — regyi, redko; oruzsie — orugyije). Egy másik, kevésbé harcias törzs a nap témáját dolgozza föl. Ruzsij (rudyj, ryzsij) — a nap színe (vörös). Ruszyj (ryszyj, ryszj) — a nap színe. A harmadik ugyanakkor nem felejti el a jel első értelmét: razsij —1/nagy, erős (főnök), 2/fénylő (örömteli). Razs — szenvedély, düh, felindultság (ezek az érzelmek a nép felfogásában a tűz, a láng képéhez kötődnek). Mintha csak a nyelvjárások felosztották volna egymás közt a hieroglifa jelentését. Amint látjuk, az értelmezések zöme a hieroglifát konkrét, reális, kézzelfogható tárgyakhoz és jelenségekhez kapcsolja. Még a nap színét sem absztrakcióval nevezi meg. Mégis: a költészetnek mekkora magaslatain érték el a szláv papok a jel tárgyiasításának folyamatában! Mily felülmúlhatatlan hasonlatokra találtak a természetben. A szláv nyelvalkotó-költők azokra a művészekre hasonlítanak, akik — miközben kortársaik lendületes ecsetvonásokkal festenek nagy vásznakra — aprólékosan kihímzik a legparányibb részleteket is. Engem elbűvölnek ezek is, azok is. Csak művészek legyenek. Az egysugarú nap jele nyomán (Ra-is, Raisz) az indiaiak megalkothattak egy belsőleg terjedelmes fogalomszót: rasza (faj), az északi költő türelmes megfigyelőképessége pedig a nap jelével világította meg a hajnali pára csöppjét a vékonyka fűszálon — rosza (harmat). S ki döntheti el: e szerzemények közül melyik a fontosabb a kultúra számára! A hasonlat vált a költői kifejezés főeszközévé. Manapság egyik tárgyat a másikkal vetjük össze. „Karcsú a nő, mint a ciprus.” Ez a nyelvnek semmit nem ad. Nem bízunk a „karcsú” jelzőben, s olyan tautológikus jelképpel támasztjuk azt alá, amely inkább helytállna ebben az ősi szóképben: „olyan a nő, mint a ciprus”. De már itt sem találunk lehetőséget a nép szókincsének gyarapítására. A „ciprus” szó nem nyer új jelentést — „karcsú nő”. Amidőn azonban a középkori arab költők a hagyomány rangjára emelték a képet: „alip betűhöz hasonlatos férfi”, akkor-ismét munkába lendült a szóalkotó gépezet. Az arab ábécé első betűje, az alip, egy függő leges vonás. A vonáshoz való különböző viszony másmás népeknél a jelentések polaritását határozta meg. A türkök átveszik az „alip” szót — óriás, hős — mintha első helye az ábécében ennek a jelnek fenséget kölcsönözne. Az „első’’ fogalma abban az időben egyenlő értékű volt a „felső” fogalmával. Az európaiak viszont a jel aritmetikai képére figyelnek föl. A német költői nyelvben megjelenik az elf — a törpe. Különböző viszony egyazon jelhez: tárgyszerű- naturalisztikus és absztrakt. Az a probléma, hogy a tárgy alakja és tartalma nem felelt meg egymásnak, bonyolulttá tette a tükrözés problémáját. Egy jelkép leolvasásában nem egyszerűen az absztraháló készség segít, hanem a gondolkodásnak a történelmi tudaton fölnevelődött társadalmi aktivitása, s a mennyiséget összegben, az eseményeket egy esetben általánosító törekvés, amely nélkül az ember számára nem szűnik meg az öt oktávhoz és az ábécé harminc betűjéhez tartozó hangok zűrzavara. Épp ezért csupán az kísérli meg, hogy bármely idegen vonásban az összeg, nem pedig a szórványosság jelét lássa meg, aki maga is képes jelkép megalkotására. .. . Izrael alapvető neve — Jahve. A választott nép, alávetvén a rabenok és railok törzseit, az utóbbi törzs istenét — félreértésből avagy szándékosan —Jahve feleségének rangjára emelte, meglehet, azért, mivel Rail neve nem tartalmaz a nemre vonatkozó útbaigazítást. (A másik — Ra-ben — a teljesen érthető héber „ben” — fiú szóra végződik, ami meg is határozta helyét a genealógiai táblázatban.) 46
