Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - Olzsasz Szülejmenov: Ázsia (Befejező rész) - Buda Ferenc fordítása
Tehát megjelenik Jahve mellett a feleség — a konkurrens törzs istene. S ez — láthatóan annyira fontos a zsidó történelem megalapítói számára, hogy — kitartva e tény mellett — megalkotják Jahve szinonimáját: ,,is-Rail” — vagyis ,,Rail férje". A bibliai legendába a szinonimának már eltorzult alakja kerül — Iszrael, Izrael —, ezért maradt meg e kifejezés Jahve érthetetlen, második neveként. .. .Makropoézis és mikropoézis. Az első: a mítoszok, a geometria, csillagászat, geológia, fizika. Kitapinthatatlan, tekintettel átfoghatatlan fogalmakat testesít meg a szóban. A szavak megistenülése a művészet, az emberiség szellemi kultúrájának fejlesztője. A mikropoézis a tárgyak megalkotója. A technika anyja. A jelkép magvából nem a jó és gonosz tudásának fáját neveli föl, hanem egy közönséges fát. A makropoézis alkotta jeleket utilitarizálva azokat tárgyakká változtatja. így változott a világegyetem modellje a praktikus kerékké. Minden kultúrában észrevehetjük e két főirányzat kölcsönhatásának következményeit. Hajdani korokban a makropoéták — megkísérelvén meghatározni a pont rendeltetését — eljutnak az első Ember eszméjéhez. A pontot az ósémi Ahtum — „első" számnévről nevezik el. Egyiptomba megtér, mint Atum, az első férfi, indoeurópai közegben megszületik Ádám. A mikropoéták pedig ráeszmélnek az anyag legparányibb részecskéjére, az Atomra. S az Atomot elsőként az egyiptomiak osztják kétfelé az ember eredetmítoszában. A jel értelmének Atomja a magyarázatokban a végtelenségig elaprózódott, terminológiai robbanást idézve elő az ősi írásos nyelvekben. A jövendő nyelvészei a történeti írásbeliségre, valamint a szuffixumokés flexiók szóbeli apróságaira egyaránt figyelmet fordítanak majd. A szó és a hieroglifa nem oly rég vált el egymástól. Az olyan „fiatal írásbeliségű nyelvek” szókészlete és grammatikája, mint a szlávoké, germánoké és türköké, a hieroglifus kifejezés világos vonásait őrzik meg. A mai civilizáció számára fölbecsülhetetlen a 19. század paleográfusainak hőstette, akik a holt jelekből fölidézték Sumér, Egyiptom, Akkád, Asszíria és más kultúrák nyelveit. Nem kevésbé fontos az élő, beszélt szókincs alapján fölidézni az elfelejtett hieroglifikus ábécéket. Hiszek benne, hogy a távoli jövendőben olyan szófejtő szótárak fognak megjelenni, amelyekben a szó eredete az írott jelhez kapcsolódik. Nem vétettem el a szót — a „távoliban”, ugyanis határtalanul igaza volt Einsteinnek, amidőn egyszer kétségbeesetten fölkiáltott: „Könnyebb az atomot széthasítani, mint az előítéleteket!”. A tudományos előítéletek, éppúgy, mint a hétköznapiak (fajiak, államiak, utcaiak), a tudatlanság folytán elhamarkodottan hiedelemmé váló pillanatnyi ismeret emlékművei a tudatban. Örökkön fel fog hangzani a föld különböző tájain az örömteli „Heuréka!”. S megütvén magát a hit falában, nem is egyszer fog érzéketlen kaffer-rikoltás- ként visszaverődni. Belátom, hogy a fölöttébb tudományos problémák költői megközelítésefelingerelhet — fel is kell, hogy ingereljen — másokat. E jegyzetek fe\adata az, hogy — az olvasó érze Imeinek ingerültségével együtt a gondolkodás ingerlékenységét is kiváltsa. Abban a teljes meggyőződésben írtam le ezeket, hogy a nyelvalkotók művészek voltak, s alkotásukat — a Szót — csak úgy érthetjük meg, ha behatolunk szemléletes gondolkodásmódjuk mechanizmusába, s elsajátítjuk költői nyelvüket. 47
