Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 4. szám - Olzsasz Szülejmenov: Ázsia (Befejező rész) - Buda Ferenc fordítása

alapján a nevezett társadalom nyelve felől dönteni lehet, az leggyakrabban az etnonim és a vezér neve. Nem ritkán azonban egy és ugyanazon törzs különböző szerzőknél más-más elnevez- zéssel szerepel. Mit vethetnénk az ógörög írókszemére, ha nem is oly rég (a 12. század­ban) egy annyira mozgékony nép, mint a kipcsak, az orosz évkönyvírók számára a „polovec” gúnynéven volt ismeretes, a bizánciak számára pedig mint ,,kuman”?Csupán az Oroszország, Bizánc és Kaukázus területén lezajló eseményekben résztvevő nomá­dok vezéreinek névegyezése enged arra következtetni, hogy egy népről van szó. Nehéz megállapítani egy olyan nép etnikai hovatartozóságát, amelyet csak egy forrás­ban említenek meg. Bizakodni kell a szerencsés véletlenben, remélvén, hogy a krónikás az eredeti népnevet jegyezte föl, nem pedig a ragadványnevet. (Régesrég megérett a szükség az etnonimok és történelmi nevek Szótárának megalkotására.) Sarkall az idő bennünket, hogy újólag átvizsgáljunk számos — régóta népszerű — ismeretet, s bevonjuk azokat a turkológia tárgykörébe. Kiváltképp érdekes lehet az ókori Elő-Ázsia irodalma. Rátalálhatunk a szemitológusok, iranisták és hellenisták által feldolgozott meddőhányókban egy váratlanul kiásott kultúra nyomaira, amelyre — a tudomány minden adata szerint — egy másik földrajzi körzetben kellett volna rá­bukkanni. Ez a lehetőség szárnyat ad a kutatónak. Minden szerény tény, a legjelenték­telenebb fölfedezés ebben — a turkológia számára tilos — zónában módot ad rá, hogy a történészeknek a türkök genealógiájával kapcsolatos szilárd pozíciója megrendüljön. Újra és újra fontos visszatérni a többszörösen végigolvasott emlékekhez (akár az Igor-énekhez) és megtalálni bennük azokat az ismereteket, amelyeket az olvasók előző nemzedékei nem vettek észre. Ilyenfajta példa minőségében vizsgáljuk meg egy asszír krónika egyik híradását Asszarhadon király korából. . . .Az i. e. 7. században az asszír krónikák megemlítik a nomádok betörését, akik az Eszak-Kaspi pusztákról jötteka Kaspi-tenger nyugati partján (aderbenti átjárón keresz­tül). Iszpaka vezér vezette őket, önmaguk által használt nevük isguz volt (változatok: is-kuza, as-guza). Az asszír állam minden erejét latbavetette a hosszadalmas harcokban, hogy megtartsa és megszilárdítsa hegemóniáját déli szomszédai: Babilon, Szidon és Egyiptom fölött. Ezt a nem könnyű feladatot méginkább bonyolította a monarchia keleti határvidékén tanyázó népek növekvő aktivitása. Itt történik meg az i. e. 7. század hetvenes éveiben a médek és más törzsek hatalmas felkelése, akik szövetségre léptek a Manna királysággal. Ennek eredményeként alakult meg Média királysága, Asszíria új, hatalmas ellensége. A felkelők az iskuzokat hívják meg szövetségesül. S azok ,,a hegyszorosokon keresz­tülhatolva” (ahogy a krónikások kifejezik) benyomulnak ,,az oroszlánok tanyájának” határaira (i. e. 673.). Az óhéber „Jeremiás Könyvében” az i. e. 593. esztendőnél (vagyis 80 évvel az esemé­nyek után) Urartuval és Mannával együtt — mint a Méd államtól függő országról — említés történik az ,,4Askuz királyságiról (változata: Askenáz). E nomádok népszerű­sége Elő-Ázsiában akkora volt, hogy elnevezésük (héber írásmóddal) általános kifejezés sé és antroponimmá válik. Van egy olyan vélemény, hogy az is-guzok iráni nyelvűek voltak. Mire alapul ez? Iszpak nevének és a méd „szpaka” — kutya szónak külső hasonlatosságára. Ugyanezt a népnevet iráni szótárral értelmezni eleddig nem sikerült. Mindazonáltal, ez a gyöngén megalapozott elképzelés idővel axiómává válik: ,,az is-guz egyike az iráni törzseknek”. 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom