Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 3. szám - Zuvdija Hodžić: Kőszikla (elbeszélés) - Pintér Lajos fordítása
leolvadc a szikláról. Pillanatig sem maradt rajta. Akkor pedig mintha forró lett volna a szikla; a kőtömb télen valami oázis volt, az áttekinthetetlen fehér sivatag közepén. így lett újabb áldozata a sziklának. Eszébe jutott az is, hogy a száz éves Hászó, a zarándok, mesélte: a szikla alatt kígyó is van, az fölvési mindenkinek a nevét, aki oktalanul bátorkodik megérinteni és megsérteni a sziklát. Ott a tábla alatt lent minden föl van jegyezve. Beszélnek sok nyomorékról, kasztráltról, mindenféle szörnyetegről, akikről tudják, hogy valamelyik hozzátartozójuk megsértette a sziklát. Azt is tudják mindenfelé, hogy a szikla miatt őrült meg Pédzsó is, és most mindenkinek meséli, hogy a kincs már réges régen az övé. Voltak, akik mindezt el se hitték, lebecsülték; állították, hogy az egész képzelgés, előítélet és hazugság, babona, üres és buta. Amilyen csak a mi elmaradott vidékünkön lehetséges. A tábla alatt nincs semmi, se kincs, se bevésett nevek, se kígyó. A többség azonban, ha nem is vallotta be nyilvánosan a félelmét, de nem merte a sziklát megérinteni. Ramiz is, egyszer megfogadta, hogy a sziklát dinamittal a levegőbe röpíti; dinamitot a munkából, a vasúttól hozott. Hiábavaló volt minden könyörgés, rokonai, ismerősei kérlelték, hogy ne tegyen semmit, mert mindnyájukat átok fogja kísérni. A kincs sem kell nekik, hisz így is jól élnek, hála Állanak. Ramiz kitartó és önfejű ember volt. Lyukakat ásott a szikla köré, elhelyezte a dinamitot, a gyújtózsinórt. Akkor félreállt és meggyújtotta a zsinórt. A zsineg égett, mind gyorsabban futott a lánggal. Ramiz kiszámolta, hogy tizenöt másodperc múlva az egész szikla apró darabokra fog hullani. De amikor már egy egész perc eltelt, türelmetlen és nyugtalan lett. Különös félelem fogta el. Úgy érezte, hogy a gyújtózsinór ott tekereg a háta mögött. Mi lehet ez, kérdezte magától megremegve. Kikukucskált, újból számolt, újra átgondolta, ki tudja hányadszorra a távolságot: az utat önmagától a szikláig. Elképzelte a robbanást, ami mégis elmaradt. Csak a csend lett még nehezebb, még elviselhetetlenebb. Nyomasztó. Talán a dinamit régi, villant át az agyán. Vagy tán a zsinór megszakadt. Izzadt, izgatott remegésben várt még néhány percet és fölkelt, közelebb ment a sziklához. Az ám, most már világos volt a számára; kinyílt a doboz és a dinamit átnedvesedett, átnedvesítette a szikla. Mérgesen és ingerülten belerúgott a dobozba. Akkor az egész szikrázni kezdett, megrázkódott. Minden megrepedezett, rengett füstölögve. Amikor a többhangú, őrjöngő jajgatás hullámzása elcsendesedett, Ramizból csak apró húsok és csontdarabok maradtak. Földrögökkel és kavicsokkal összekeveredett. A szikla sértetlenül, repedések nélkül és tisztán megmaradt. Valamikor, a háború előtt, valamilyen Malszorka, vallására katolikus, eljött Guszinya városkába, a piacra, hogy valamit vegyen, vagy talán valamit eladjon. Terhes volt és a tűző napon gyorsan elfáradt, szörnyű fáradtság fogta el. Szeme előtt elfeketült a világ. Erre, mit tesz, leül a sziklára, hogy kicsit kifújja magát. Beszélik, a szikla jéghideg volt, érintésétől megrezzent a szikláról nem is tudott hirtelenjében fölkelni. Görcsök fogták el, megszült, mégpedig úgy, hogy semmilyen fájdalmat nem érzett. Fiúgyereket szült, felsírt a jövevény, a sziklalapon feküdve fölnyafogott. Szerencsés lesz, mondták mindnyájan,ez jó jel. Ha megéri, a kincs övé lehet. De az anyja vigyázzon rá nagyon. Jósoltak neki gazdag jövőt, jósolták, hogy a szikla minden nehézség nélkül megnyílik majd előtte. Sokaknak nem tetszett ez, mert az a kincs biztosan török lehet, és nincs az rendjén hogy egy másiké, hitetlené legyen. És a gyerek nőtt, a szülők és rokonok általános örömére. Okos volt, és különösen vidám. Mindenben túlhaladta a többi gyereket, mindenki szerette aki csak megismerte. De Guszinyébe nem ment el soha. Amikor betöltötte a tizenhatodik évét, a rokonságból elmesélte neki valaki: hogyan született. Mesélt a szikláról, a gazdagságról, a kincsről, amelyről 56
