Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 1. szám - Sarkadi Imre: Riportok (Petőfi, Ady, József Attila egy falusi pártiskolában; - Nagy János példája)

így érkezünk el Adyhoz:

,,Sebő pajtás, mit szól a gyomrod,

Pajtás, ebeké a vérünk,

Fejünk felett hollók kárognak Pajtás, maghalt a vezérünk”.

— Értjük?

— Igen. — És az igen mögött egy iskolai feladat kényszere hangzik tapintatosan.

Az Ady-képek reménytelenül nehezek. Ha a hasonlat mond is valamit — „háta mögött egy püspök állott, szenteltvízzel és füstölővel” — a képhez fűződő kifejezések semmit. A megsütött Dózsa mögött a püspök áll. Miért ne állana. S nem mond valamit a tüzes trónon ülő Dózsa és a mögötte álló püspök képe?

Bizonytalanul néznek össze s a tizenegyedik más Dózsát idéz:

„Izzó vastrónon őt megégetétek ...”

A tetszés sorrendje az eddigiek után: Petőfi, József Attila, Ady. Előre vártuk, de megkockáztatunk egy „miértet”. Felete nincs. Ha nincs — nyugszik bele a kísérletező nevelő —, akkor énekeljünk valamit.

Egyetlen népdalt sem tudnak

Az énekben is kialakult a sorrend. Először: mit tudnak. Másodszor mit hajlandók megtanulni. Harmadszor: mi a legkönnyebb a megtanulandók közt.

Először: egyetlen népdalt sem tudnak.

Másodszor: legkevésbé népdalt hajlandók megtanulni. Mit énekeljünk — s kérdés tízszer felvetődik s mindig egy bátortalanul bedobott Murgács Kálmán- vagy Fráter Lóránd-melódia a válasz. Ez az, amit második hallásra a nemismerő is nagyon jól tud már.

Harmadszor: hiszen az első kettő erre is felelt. A tiszántúli pásztordalok nem tetszenek és nem könnyűek. A csángók még kevésbé tetszenek és még kevésbé könnyűek. „Varga Julcsát” már hallották a rádióban, ez a legkönnyebb. Persze rádió: vegyük elő a „palóc nótákat”: „Széles a Báláton vize ...” — rögtön tudják legalább négyen. Persze „Báláton vize”, ahogy a művésznő énekelte annak indején.

Mondogattuk, hogy a rádió milyen jelentős a népművelésben, hát most érezzük is, Murgács Kálmánostul és Bálátonustul. Szinte egészen felesleges megkérdezni, hogy ki a kedvenc író. Ugyan, nem tudna versenyezni Gárdonyival Móricz Zsigmond? Eszembe jutnak az elemista olvasókönyvek. A művelődés szűz területe a hatévesnek, mikor képet kezd látni az elemiben s verset tanulni az évzáró vizsgára.

Két „őstehetség”

Az egyik tehetség festő. Minden ismérvét magán viseli az „őstehetségnek”. Először is nem tehetséges, rossz és giccses képeket fest a faluról, a parasztlegények tarkójukra csapott karral menetelnek aratásra s lobog az ingujjuk. (Ezen a vidéken legalább ötven éve nem hordják már.) Az őstehetség maga is sokat aratott, sohasem lobogós ingujjal, sohasem bőgatyásan — szégyenkezve mosolyog.

— Én így látom.

20