Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 1. szám - Sarkadi Imre: Riportok (Petőfi, Ady, József Attila egy falusi pártiskolában; - Nagy János példája)
SARKADI IMRE PETŐFI, ADY, JÓZSEF ATTILA A FALUSI PÁRTISKOLÁBAN A falusi pártiskolának tizenegy hallgatója van. Beállók tizenkettedik ,,magántanulónak.” A legfiatalabb talán 18 éves — néhány hónappal ezelőtt került haza nyugatról, ahova, mint leventét vitték el —, a legidősebb 30 körül. Parasztok valamennyien, közülük két fiatal elvégezte a dolgozók iskolájában a négy polgárinak megfelelő osztályokat, a többi kilenc semmit sem végzett az elfelejtett elemiken kívül, szóval elég pontos masszája az egész parasztságnak. Olyannyira, hogy a tapogatódzást nem is érdemes megkísérelni. Vegyük ezt a tizenegyet úgy, mint az egész paraszttársadalom művelődési vágyát s próbáljunk az egész kérdéssel szembenézni. Kezdjük Petőfivel. A társadalmi képlet: szegény parasztok gyermekei, baloldalon elhelyezkedett radikalizmussal. Az érdeklődési: felszabadulni akaró fiatalok az akadályokkal szembeszegzett radikalizmussal. Történelmi: XVIII. században megrekedt képletű osztály, az új igények radikalizmusával. Indokolt kezdetnek. Petőfi. Olvassuk a verset, ,,A nép nevében”-t. ,,Még kér a nép, most adjatok neki . ..” Nem szorul magyarázatra egyetlen sor sem, olvasva derül ki, hogy a tőmondatokon nincs mit magyarázni, kérdések és feletek váltakozása ez a vers egy-egy dühös felkiáltással. Pontosan megfelel az ő ötszavas mondatokban kifejezett forradalmi tettvágyuknak: „Jól vigyázzatok . . „Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép . ..” A végén mind a tizenegy egyöntetűen mondja rá az „áment”: mert a nép végül mégis . . . mert a nép türelme sem feszíthető . . . mert a nép igazán a nemzet. . . Ugyanaz, mintha a politika akadémián azt mondanák, hogy a történelmi nemzet megszűnt, s helyette a nép-nemzet fogalma lépett előtérbe. Még három vers „Ne hagyd el magad öregem, bőröd ne bízd kereskedőre,” A jó versnek — egyre igazolódik — a hatásbeli értelme mindig megmarad. Dehát hatás és hatás közt a fokozatok mégis szembeötlők, Petőfi nem József Attila, ez rögtön látszik, amint az első sorokat megbeszéljük. Folytatódik, amikor átcsap egyik vers az általános lázadásba: ........s nem oly becses az irhám, hogy érett fővel szótlanul kibírnám, ha nem vagyok szabad.” Ez a lázadás nem a Petőfi szóhasználatával való lázadás. Szabadság? Mindenkivel szemben kötelező igény! Igaz? Csendes helyeslés, a dolog nem olyan egyszerű. Elvégre vannak főnökök, apák, anyák nagyapák ... S a tizenegy hallgatóban egyelőre a nép lázad. A képalkotás racionális, nem lehet vele vitatkozni. Nem is érdemes,a,.magántanítás” elvégre nem a mi elképzelésünket szolgálja, sokkal inkább az övékét. De a nyelv bonyolultabb gondolatalkotási kísérletével szemben való érzékenység mégis furdal egy darabig. 19
