Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 2. szám - ERDEI FERENC PUBLIKÁLATLAN ÍRÁSAI, LEVELEI - Levelek Erdei Sándorhoz
képességünket és szenvedelmünket, az vakság, botorság és szerencsétlenség lenne. A legjózanabbul megfontolva: nekünk nem lehet és nem szabad polgároknak lennünk. Talán majd ama eljövendő ország polgárai. Hogy nem sikerülhet? Olyan nincs: a mi sorsunk nem sikerre irányíttatik, egy feladat mozgatja és erővel indulunk reá: vagy megoldjuk s akkor folyik minden, vagy nem bírjuk megoldani s akkor — kétlem, hogy valaki is meg tudná oldani —sem az életünk, sem a feladatunk nem érdemel más életet, mint a virágé: él s azután elszárad. S most kikívánkozik belőlem egy és más a művekről s Terólad. Szoktalak én zaklatni megrendelésekkel: ezt kéne megcsinálni Öcsém, s emezt stb. Ezirányban most már tisztán látom: megrendeléseket nem lehet kirázni. Ha a közép-európai államszövetség háza kapujába kell egy szobor, azt meg kell csinálni, ott pardon nincs. Ellenben megígérem, hogy most és mindenkor csínján bánok a megrendelésekkel, ha csak nagyon muszáj. Ellenben fogással élek: olyan élményeket szállítok neked, olyanokba hurcollak bele, hogy Te művet fogsz alkotni, olyat, amilyen pont kívántatik. Most Breughellel kapcsolatban viszek egy csomó másolatot, az jár az eszembe, vajon hasonlók lesznek-e a Te szobraid. Már azon túl vagyok, hogy jobban akarjam tudni, mint Te, de most az a gyanúm, hogy nem lesznek hasonlók s nekem mégis hasonlók lesznek. A műbe kívánkozó tartalorn és a paraszt sors átélése hozza eszembe megint a Te „tehetségednek” a kérdését. Édes jézusom, ha a szobrászathoz ügyes sárgyúró kéne, akkor gondolom Michelangelo is kiiratkozhatott volna az iskolából. Ellenben sajnállak Öcsém, olyan kebellel, mint a tied, olyan mestereknek a korrigálását nézni nem lehet földi paradicsom. Minden öcsém, paraszt-tulajdonság kibírni mindent. Még azt is, hogy mondjuk az ember Ady Endre lenne és Császár Elemér vagy Herceg Ferenc átstilizálná a verseit! Az Istennek is lehet mondani mindennap, anélkül, hogy bizalmatlanságot keltene, hogy milyen nagy, milyen dicső, s hogy szeretjük, imádjuk. Ez csak példa, de ne haragudj meg érte öcsém, hogy ha újra kinyilvánítom, hogy én hiszek a Te általad alkotott művekben, ha senki a világon nem hinne is, még tán Te sem s elsőrendű politikus kötelességemnek tartom, hog bábájuk legyek. Mellesleg abban is hiszek, hogy műveidnek megfelelő világot csinálunk. Igaz testvérséggel ölel: Bátyád Kedves Sándor Öcsém, Breda, 1936. jan. 30. Hágában jól elrendezvén mindenfajta poggyászomat, némi nyugalommal és biztonsággal indultam a holland vidék kivallatására. Már-már oly legényesen mozogtam, mint templomból jövő legények otthon. Azt a ritka nyugalmat élveztem, ami avval jár, ha az ember valamit legyőzött, rendbehozott s az aratás nyugalmával tekinthet vissza. Én is úgy hittem, hogy sokféle és szüntelen rágó paraszt kínjaimnak ugyancsak határt szabtam s most már majd tudom én, hogy kell élnem s mit kell cselekednem. S a dolgok pedig következtek aképpen, hogy szép hollandi mezők között vizeken át és mellettük Brezába értem, ahol is két órás várakozási időm volt. Úgy határoztam, hogy sétálok össze-vissza a városka rétéin s szemlélgetem a hollandus népeket. Olyan déli időben pedig, amilyenben én voltam ott, mindenki az utcán van, a munkából siet haza, majd kis idő múltán vissza. Szinte kiteregették előttem életüket e jámborok. Beláttam nyíló lakásokba, szellőztetett irodákba s láttam biciklis embereknek mérhetetlen tömegét. Öregek, fiatalok, lányok és férfiak. S viszont ők ártatlanul megcsodáltak engemet. 25
