Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 2. szám - ERDEI FERENC PUBLIKÁLATLAN ÍRÁSAI, LEVELEI - A vidéki irodalom kérdései

sek. Volt egy régei világ, urakkal, papokkal, polgárokkal, vállalkozókkal, munkásokkal és olyan parasztokkal, akik általában félték és tisztelték az istent, a királyt és az urakat. Ez most mind megváltozott, és ma szocialista világot formálunk, amelyben a munkások és a parasztok szabják meg az irányt. Olyan társadalmat akarunk megteremteni, amelyben a társadalom javára végzett munka határozza meg kinek-kinek a helyét. Az általános képhez az is hozzátartozik, hogy még sok minden megvan a régiből az emberek gondolkodásában és a társadalmi intézmények működésében, viszont állandóan és feltartóztathatatlanul bontakozik ki az új világ arculata.

Ebben az általános képben milyen sajátos, egyéni vonásai vannak a mi városunknak, illetőleg az itteni társadalomnak és az embereknek?

Míg országunkban általában nemcsak 1848-ig tartott a feudalizmus, hanem 1945-ig, addig itt nálunk, Makón ez már a múlt században megdőlt. Csökevényei még fennmaradtak, a megyeházán, az úri kaszinóban és a karpaszományos tisztjelöltek fehér kesztyűiben, de ezeket Makón már 20—30 évvel ezelőtt is kevesen vették komolyan.

Tehát nálunk úgy alakult az élet, mintha a feudalizmus öröksége már lényegében megsemmisült volna. A mi városunkban már ötven évvel ezelőtt sem olyanok voltak a parasztok, mint ahogy az urak szerették volna, s nálunk nagyon nehéz volt már a fel- szabadulás előtt is úrfélének lenni.

A másik sajátosságunk is ebből következik: az anyagi kultúra, a termelés technikája, szóval a termelőerők színvonala nálunk már a tőkés világban is viszonylag igen fejlett volt. A hagymás paraszt mestere lett a földművelésnek, a tanyai gazda az állattenyésztésnek, az iparos a szerszámoknak, az anyagnak és a jóminőségű termékeknek.

Erről az alapról könnyebb az út a szocializmus felé, tehát olyan fejlődési fokra, ahol a termelőerőket állandóan kell és lehet is fejleszteni.

E régebbi alapokból következik néhány különleges vonása a szocialista fejlődésnek helyi viszonyaink között.

Először is az, hogy a szocialista átalakulás egy-egy lépése nehezebben megy nálunk, mint általában másutt. Itt nagyobb ellentétek ütköznek meg az emberek tudatában és a társadalmi intézményekben, mint országosan. Az új és a régi ütközése tehát az általánosnál élesebb nálunk.

Ha viszont ebben a konfliktusban győzött az új, akkor gyorsabb, mélyrehatóbb és erőteljesebb afejlődés, mint általában. Például a makói termelőszövetkezetekben nehezen épül fel a szocialista nagyüzemi gazdálkodás, mert sok ellenállást és akadályt kell leküzdeni. De ha ez sikerült — mint pl. az Úttörő Tsz-ben, — akkor erőteljesen és gyorsan fejlődik a kollektív gazdálkodás.

S végül a mi makói társadalmunkban sok a racionális, kételkedő, vitatkozó vonás, nem könnyen hajlanak az emberek az elvont, vagy éppen misztikus hitre. Ahogy mondani szokták, nálunk nem hisznek az istennek se. Szóval csak kézzelfogható érvek, alapos meggyőzés, és ellenőrizhető konkrét állítások hatnak igazán. Ezeket tudomásul kell venni, mert a fejlődésnek meg nem kerülhető tényezői ezek.

íme, néhány vázlatos vonással jellemezve, ilyen sajátos vonásai vannak a mi makói helyi világunknak az általános jellemvonások mellett. Ha tehát az irodalmi, művészi kifejezés a mait és a lényeget akarja megragadni, akkor ezeket meg nem kerülheti. Irodalmi példával élve: a hozzánk igen közelálló Móra Ferenc és Tömörkény István éppen azért nem számíthatók a makói társadalom művészi kifejezőinek, mert egy jellegzetesen más paraszti világot jelenítenek meg, ami általában érvényes nálunk is, de éppen egyéni vonásaiban itt erősen eltérő.

Legvégül biztos vagyok benne, hogy a szocialista társadalom viszonyai között nemcsak országosan és a központokban, hanem helyileg a vidéki gócokban is új kulturális és irodalmi fejlődés fog kibontakozni, s ez új, gazdagító forrása lesz egész kulturális fej10