Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 4. szám - SZEMLE - Honffy Pál: Takáts Gyula: Száz nap a hegyen
kadj, Magdolna-zápor, a Gyóntató fehérség a, Szerelmesvers és az Ima már ezzel a többlettel íródtak, s ezzel a többlettel mutatnak egy teljesebb költői világ, cselekvöbb magatartás felé. Ennek reményében tekinthetjük szimbolikus értékűnek, hogy az Éjszaka, fekete ménes című vers zárja a kötetet. Az eddig szorongó, a veszedelmeket megérző, reményét elveszítő-megtaláló költő ebben a versében szövetségesre lel, ki akar lépni magányából, az éjszakából. Rádöbben, hogy sorsának nem csak elszenvedője, hanem irányítója is lehet. Elemi erővel zendül meg benne a tájjal szövetkező ember cselekvő reménye: Én erdőkkel, tornyokkal mégis szétszaggatom hóhérpalástod. Határozott hangú, elsőköteteink közül érettségével és tisztaságával kiugró könyv a Magdolna- zápor. Szerzőjét már rég nem az elsőkötetesek között kellene tárgyalnunk — igaz, kötete ez- idáig csak egy jelent meg. (Magvető, 1975) ZALÁN TIBOR TAKÁTS GYULA: SZÁZ NAP A HEGYEN Az átmeneti és a részleges rajtunk kérész* tül, élményünkké válva torkollik az egészbe’ a teljességbe — ezt sugalmazza Takáts Gyula Sós forrás című, 1973-ban megjelent kötete. S mintha a költő pályájának utóbbi szakasza is valami hasonlót reprezentálna: hogyan lényegül át egy ember és adott környezetének intim kapcsolata az ember és a világ ellentétes egységének, létkérdéseinek személyes átélésévé. A Száz nap a hegyen, Takáts Gyula legújabb kötete kibontakoztat olyan tendenciákat, amelyek — rejtetten vagy nyíltan — jelen voltak a korábbi versgyűjteményekben is. A kötetnek mintegy a felét egyetlen nagy versciklus alkotja: A Heszperidák kertjén innen. A világ szegélyéhez, a végső állomáshoz (a Heszperidák kertjéhez) még el nem érkezve, de már az örökös homály felé tartva, vívódón, mégis önkéntes sorsvállalással készül a költő az egybeolvadásra a holt anyaggal, heggyel-fényekkel-növé- nyekkel. Gondolatainak e naplójában föl-föltűn- nek a táj konkrét elemei: a karsztos hegy, a mészkőre hajló molyhos-tölgy, a zöld tőkék, a nádasok sora, a zöld gyík, és maga a meszelt cella, a pogány remeteség színhelye. Ám ezek mind szinte elvesztik önálló jelentőségüket, beleolvadnak a nagy Egészbe; a lét formáinak változatossága a közös törvényre utal. „így fogjuk Egésszé a teret! / Általuk és általunk / így teljesebb / az idő ... és a világ. / Élőbb az élet...” A világ külső pompája, szépsége mögött a törvényt, a nagy összefüggéseket igyekszik a költő érzékelni és érzékeltetni. Ezt az egységet jelenidejű, sőt időtlen valóságként éli meg Takáts Gyula. Csak mi, emberek tartjuk szívünkben az időt; „Szívünk nélkül még halál sincs. / Teremtői is mi vagyunk . . .” A hegy pattogó meszében „kozmikus óra ketyeg”. Emberi lényünk és a természet élő vagy élettelen világa között bensőséges kapcsolat megfelelés áll fenn: „Hogy teljes légy te is, / e száraz mészen zizegő / levelek teszik.” Ösztönösen átélt materializmus! Inkább a klasszikus, ókori természetszemlélet és világszemlélet modern változata. Mert viszonosságként a költő a bennünket átfogó világegyetembe is sokat belevetít az ember tudatából, gondolati-érzelmi életéből: a fű, a virág, a lomb, a világ „nem más szavával / és ködével, a maga szavaival / és lényegével felel . . .”; a természet is átlelkesül, és olykor jel- képszerűen megkettőzi az emberi életet, máskor pedig az emberiét keretévé, az emberi dráma arénájává válik. Ebben a felfogásban természetesen hatnak az ókori és más pogány allúziók (már a ciklus címe is ilyet rejt magában), Echo és Apolló emlegetése, s harmonikusan simulnak ebbe a költői világba a népi babonák, halászok és vincellérek naiv, keresztény utalásokkal vegyülő, rettegésből fakadt hiedelmei. Takáts Gyula tehát olyan versciklust és olyan kötetet hozott létre, amely sajátos szemléleti egységet hordoz, szuverén módon fejleszti tovább költészetének régebbi sajátosságait. Mégsem tekinthetjük a fejlődést egyértelműen szerencsésnek. S kifogásainkat elsősorban a versciklus formai megvalósítására alapozzuk. Úgy tűnik, programszerűen törekedett a költő a töredékességre, a gondolatok egy részének elhallgatására, és ezt a tematika indokolhatná is. Hiszen meditáció közben ritkán fogalmazunk kerek mondatokban. Ezúttal azonban a bizonytalansági tényező nagyobb súlyt kap a kelleténél. Takáts Gyulának ugyanis gyakori versalkotó módszere az, hogy — számos más költőhöz hasonlóan — rendszerint valami konkrét látvány, egyszeri történés, váratlanul felbukkanó tárgy sugalmazó ereje indítja útjára a gondolatokat. Korábbi köteteiből is tömegével idézhetnénk erre példákat. A jelen ciklus egyes tagjainak nyitó mondataiban is számos konkrét körülményre utaló határozószó található (ott, már, most, körben, innen, eddig), még több az indító kötőszó (és, vagy, de) és a rámutatószó (ez, ezért). A költő ezzel hangsúlyozza a ciklus egységét, érzékelteti a költemények folytonosságát, egymásból-eredését. Ha azonban tovább vizsgáljuk a versindító mondatokat, akkor azt tapasztaljuk, hogy azok igen nagy része hiányos mondat. A ciklus 40 darabjából 13 kezdődik így, a legtöbbször az alany hiányzik. További 6—8 esetben a mondat grammatikai- lag teljesen megformált, tartalma mégis hiány87
