Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 12. szám - Mátyás Ferenc: Versek (Libacsőrű lidércek, De az a láng, Az a hegedű)
MÁTYÁS FERENC LIBACSŐRŰ LIDÉRCEK Gép-karavánok elől menekülő istenátkai: homoki tanyák, évszázados fájdalmak fojtott lázadásai, betyárbilincsek néma tanúi, nádasok, kundombok közé merülő, gyermekkorunkkal messzetűnő tövis-koszorús Dózsa-katonák, örökre szétszéledő libacsőrű lidércek, — tagadhatatlan tömeglétezéstek szabad farkasként nyüszít még a kietlenség ege alatt, midőn múzeumba költözködő, vakító emlékeiteket öregasszonyédesanyáim lehunyt szemei takargatják, — s Bozsó János vásznain külditek már csupán egynémely parasztszoba fehér falára kétségbeesett sóhajtástokat. DE AZ A LÁNG Fák; levert, lézengő katonák, futnak az út porában, szél lobogtatja lombok zászlaját, suhognak, mint a fecskeszárnyak, s miként a felhős ég. Az árnyak híznak, akár a kismamák, beért a nyár minden gyümölcse, csecses a szőlő, zörög a mák. Nyaralni mennek a vadlibák, tollászkodik az éhes vércse, sebeink kezdenek kinyílni, minden gondolat egy-egy vércsepp. Új hiányokkal szegényülve megroggyant bennünk valami szép, mit tenni kellett volna, érted, ágról szakadt emberiség.
