Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 12. szám - Mátyás Ferenc: Versek (Libacsőrű lidércek, De az a láng, Az a hegedű)
A fojtott vágyak keserű füstje szétszállt, emléke sem maradt, a csörgő falevél se hint már megriadt szívünkre vigaszt. Fekete az ég, készül a gyászra a tél, mely nem ád, csak rabol, de az a láng mégsem aludt ki; kint a Szarkásban forr a bor. AZ A HEGEDŰ FERENCZY JÚLIA: ANNA MÁRIA Nyitott szemmel járni a világban! Tudni a dolgokat. S nem csak magyarul: a föld anyanyelvén, mint Bábel előtt. S azt, hogy tornyot ki tart vállán az égig! S ki sejti a bajt, hogyha az acélfecskék túlzengik a pacsirtadalt, s Le Corbusier betongombái mily biztonságot nyújtanak? Fölismerni apáink csontját, s hol jár farkas a kert alatt, Tiborc panaszát, hogyha ontja az a megkékült koldus-ajk, bárányfelhőn az ég jelét, mint juhász a vihart, mitől bűzös a levegő, a lélek, s lesz friss az ibolyaszag. Nyitott szemmel járni a világban! Tudni, reményt mi ad, egy csöpp résen lesni az éjszakát, honnét jön virradat, a múzeum-vitrinbe zárt fokos nyomán van-e folklór-tudat, s a nádfödeles idillekre gázló traktorhad merre tart. Fölismerni, hogy mi a tiszta ének, s dallamát is a citerazenének, mint Kodállyal a paraszt. A szemfényvesztést leleplezi az élet, a szellem világa lehet parttalan, de szakad majd a part, elvérzik a viszály, ha a kürt rivall Vörösmartyval, — nem fog fájni, ami fáj, s az a hegedű hegedű marad.
