Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Sulyok Katalin: Messzi lát a falu szeme
VALÓ VILÁG A Szerkesztőség júniusban lezárta az egy évvel korábban meghirdetett szociográfiai pályázatot. A pályázat annyiban volt rendhagyó jellegű, hogy a szerkesztőség tagjaiból alakult bíráló bizottság a pályamunkákat „menetközben”, a beérkezés sorrendjében minősítette, az arra érdemeseket helyezésre és soron kívüli publikálásra javasolta. Ennek megfelelően még a pályázat lezárása előtt jelentette meg a folyóirat KAMARÁS ISTVÁN: OLVASÓ MUNKÁSOK (1976/2, LESKÓ LÁSZLÓ: HŐSÖK, ELLENTMONDÁSOKKAL (1976/3) és VARGA MIHÁLY: MESSZE VAN-E AZ ANDROMEDA? c. (1976/4) pályamunkáját. Afelsorolt írások szerzői — a Bács- Kiskun megyei Tanács művelődésügyi osztályának anyagi támogatása jóvoltából — kettős honorálásban részesültek. A pályázatra — annak lezárásáig — összesen 31 pályamunka érkezett. Az egy éves időtartam második felében érkezett írások közül kettő bizonyult kiemelkedőnek, helyezésre és díjazásra érdemesnek: SULYOK KATALIN: MESSZI LÁT A FALU SZEME, valamint EMBER MÁRIA—HEGEDŰS B. ANDRÁS: OLVASÓ GYEREKEK — TIZENNÉGY ÉV UTÁN c. szociográfiája. Ezeket az írásokat a bíráló bizottság — a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat anyagi támogatásának köszönhetően — 3000—3000 forintos díjjal jutalmazta. (Mindkét jrást e számunkban adja közre a szerkesztőség). Hasonló díjazásban részesült KAMARÁS ISTVÁN: OLVASÓ MUNKÁSOK c. műve, a már korábbi elismerésen túlmenően. A pályamunkák közül további hármat közlésre javasolt a bíráló bizottság. A díjak átadására, egyszersmind a pályázat értékelésére 1976. július 6-án került sor. SULYOK KATALIN A SZERKESZTŐSÉG MESSZI LÁT A FALU SZEME — Hány éves? — kérdezem H. Piroskát. Zavartan pislog rám, a zsebkendőjét gyür- készi. Fehér pettyes sötétkék nyári ruhában van, lábán szandál, haja piros kendővel hátrakötve. Üvegkalickában ülünk, a dolgozók pihenő helyén. Innen kilátni a hatalmas üzemcsarnokra. A sárga parkettán halványzöld gépek; fölöttük a neoncsövek nappali fényt árasztanak. Pedig odakint nincs nappal, az éjszakai műszakosok járkálnak a gépek között. „Nagyon okosak a gépek” mondta az előbb a művezető. „Az egyik legnehezebb munka a szálkötözés. Hallatlan gyorsaságot és precizitást követel. A szál gyakran szakad, a dolgozó rengeteget gyalogolt egyik géptől a másikig. Ha a szál elszakad, ezek az okos gépek maguk megkeresik a hibát, összekötözik a szálat, majd ellenőrzik, jól kötötték-e meg. Sokkal könnyebb lett a szövőnők munkája. Látja-e, por, pihe sehol, a gépeken porelszívók.” „Ha ennyire ügyesek a gépek, akkor miért kell hozzájuk ennyi ember?” kérdeztem. A művezető nevetett. „A gépeket ki kell szolgálni. Nagyteljesítményűek, ezért a legügyesebb nőket raktuk ide. Csupa fiatal. És valamennyi lány. Két asszony, ha van köztük ebben a műszakban. Nem mennek férjhez, pedig látja-e, milyen csinosak?” „És miért nem mennek férjhez?” „Ezt kérdezze meg tőlük!” Itt ülök a pihenőben H. Piroskával, kérdezgetem. De még csak a koránál tartunk. Azt se akarja megmondani. Percek teltek el, mióta megkérdeztem, hány éves. És csak gyürkészi a zsebkendőjét. — Nem akarja megmondani, mennyi idős? — kérdezem. — Hát... nem nagyon. — Azt szégyellj, hogy annyira fiatal? Rám néz. 34
