Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 11. szám - MŰHELY - Dudás Kálmán: Gyümölcsöző találkozás
a szerelme, egy fizikus, aki fölfedezi az időkvantumot, egy villanyszerelő, akit három gyerekkel otthagy a felesége — és ezek naiv példák — többet él meg, mint amit a versek el tudnak mondani. Az emberek élete nagyobb vers. Életünk mindennapi megrendülései több fejhosszal vezetnek az irodalom betűözönei előtt. Csakhogy a fiatalok nagyon is megtanulták a mesterség titkait. Nem adják föl a küzdelmet. Annyi tehetség van közöttük, hogy meg fogják csinálni az újabb költői forradalmat. Legalább néhányan megcsinálják közülük. Ahogy Weöres Sándor mondja:,.túllépnek a bearanyozott hülyéken.” DUDÁS KÁLMÁN GYÜMÖLCSÖZŐ TALÁLKOZÁS k Juhász-f’K.is: József Attila sírja (Forum, Zágráb) Adósságom ez az írás. Ritka élmény tartozik vele az örömért, melyben két költő találkozása részeltetett, idestova tíz esztendeje. Későnek nyilván épp ezért nem érzem lerovását. Juhász Ferenc legújabb könyve, a Harc a fehér báránnyal megjelenése táján, alkalmasint írószövetségünk meghívására töltött Danilo Kis költőket látogató két hónapot Budapesten. Érdemesebbet nem is igen vendégelhetett: Ady, József Attila és Radnóti válogatott verseit ugyanis Danilo Kis tolmácsolta szerbül az újvidéki Forum 1961-es kétnyelvű, pompás kiadásában. Munkájáról némi fenntartással számoltam be akkor, elismerően is, de őszintén éreztetve érvemet, hogy a hazug tapintat nem válik javára az alkotónak. A jeles műfordító méltányolhatta észrevételeimet: különben aligha keresett volna fel itt tartózkodása napjaiban. Rendszerint este nézett fel hozzám baráti beszélgetésre. A poharaz- gatás — nem egyszer éjfélig is — csak élénkítette eszmecserénket, többnyire a mai magyar és szerb-horvát líráról, a műfordítás során fölmerült fogósabb esetek lehetséges megoldásáról, leletszerű fölismeréseinkről, a szerzett tapasztalatokról. Szóval: két lírikus kölcsönös bepillantásai a műfordító műhelyébe. Á bepillantások hovatovább műhelybeli elidőzéssé szívélyesedtek, aztán meg szálai lehettek egy spontánul szövődő barátságnak. Aktuális érdeklődését ekkor már nemcsak sejthettem, kérdéseiből tudtam is: melyik költőnk melyik versével foglalkozik a műfordító. Jó ideig Juhász és Nagy igézetében teltek napjai, talán hetei is. Főleg Juhász Ferenc egy-egy nagyszabású verse volt az, amire napokon át vissza-visszatért mint elméjét foglalkoztató feladatra. A tünetiségből szinte idegállapotra következtethettem. Munkája eredményéről alig ejtett szót. Ha olykor mégis: csak szerényen, szemérmesen. Mégsem érte meglepetésszerűen e sorok íróját a szenzáció, amelynek gyűrűzése a belgrádi és zágrábi költői körökben még akkor is eleven volt, amikor rákövetkező őszön a szerb írószövetség vendégeként huzamosabban időzhetett köztük. A szenzáció Juhász József Attila sírja volt a zágrábi Forum tavaszi kettős számában — Danilo Kis páratlan fordításában. Lázba minden bizonnyal a nagy vers egyenrangú tolmácsolása hozhatta a költők népes társaságát, a szerbet és horvátot egyaránt. Úgyszólván nem is találkoztam jelesebb költővel akkor, aki többet ne szeretett volna hallani Juhász költészetéről. De ami ennél is érdemlegesebb: ki-ki izgatottan és izgalmasan fejtegette a maga mondanivalóját mind a versről, mind a fordításról. A ráhibá79
