Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 11. szám - MŰHELY - Tornai József: A költészet mai eszközei
TORNAI JÓZSEF A KÖLTÉSZET MAI ESZKÖZEI Magyarországon három-négyezer ember olvas mai modern verseket, és ebben a tekintetben más országokban sem jobb a helyzet. Inkább még rosszabb. Pedig az utóbbi tíz évben megnőtt a mai versek iránti kereslet. A líra azonban így sem vetekedhet a regénnyel, színházzal, filmmel, televízióval, de ez a tény nem jelentéktelenségét, társadalmi súlytalanságát bizonyítja. Még azt sem, hogy a huszadik század második fele nem érdeklődik talán eléggé a legfrissebb költészet iránt. Hiszen elfogadott költőket, klasszikusokat nagyon sokan olvasnak. Viszont ki vállalkozik a kortási líra fölfedezésére? Az emberek általában szívesen átengedik másnak az ismeretlen világok fölkutatásával járó veszélyeket. De a modern vers mindenképpen meghitt műfajnak látszik. Kivételes történelmi pillanatoktól eltekintve valószínűleg nem alkalmas arra, hogy tízezres tömegeknek olvassák föl legújabb termékeit. Lehet jó mai vers, melyet egyszeri hallásra meg tudunk érteni? Az ember behúzódik valahova és magának olvassa el újra meg újra a verseskönyvet, némelykor csak egy-egy költeményt. A mával lépést tartó líra a személyiség műfaja, művelői a művészvilág szegénylegényei, — mert hol van egy költő népszerűsége, megbecsülése és tiszteletdíja egy balett-táncoséhoz, filmrendezőéhez, slágerszerzőéhez képest? Hagyományos hiedelmektől eltérően a költők, még a legjobbak is, szürkén, szinte észrevétlenül írják és élik végig életüket. Nem százezrek vásárolják a könyveiket, műfajuk nem a kor divat-műfaja. Mégis a művészet és a gondolkodás legmélyebb vonulatában járnak, akármilyen kicsi is a hatókörük. Ahogy a csakugyan művészi filmeknek, színpadi műveknek, komoly zenének sincs semmivel több híve, mint a kis gyülekezetei fölgyújtó korszerű költészetnek. A mai vers végképp nem szép vers többé, a mai vers nehéz; az olvasó teljes odaadását kéri.,,Nemcsak az ember olvassa a verset, a vers is olvassa az embert” (Weöres Sándor). Ennek a földrengésszerű változásnak első formai jellegű újításai kezdetben alig érintették a magyar költészetet; első nagy modern költőnk, Ady, még teljesen kötött ütemű, zárt alakzatú verseket ír. Walt Whitman, majd a francia szürrealizmus és a német, az olasz expresszionizmus hatása a húszas-harmincas években ébreszti rá a magyar lírát a szabadvers lehetőségeire. Ilyen fölbontott verset ír akkor Szabó Lőrinc, Illyés, József Attila, Kassák, Füst Milán, Vas István, Radnóti, sőt, még Babits is. De a hazai hagyomány gyorsan visszaüt: Füst Milánon kívül, aki elhallgat, csak Kassák marad hű a szabadvershez egészen élete végéig. A többiek fokozatosan visszatérnek a kötött formákhoz és életművük legjelentősebb darabjait egytől-egyig klasszikus fegyelemmel írják meg. Történelmünk és irodalmunk kikerülhetetlen törvényén, a bekövetkezett változások következtében csak az utánuk jövők léphettek túl. Weöres Sándornak már semmi gondot nem okoz, milyen formában ír. Pilinszky, Nagy László, Juhász Ferenc, Csoóri pedig éppen az indulás zárt versalakzatairól tér át a szabad formákra, hogy legfontosabb műveit létrehozhassa. A korszerű eszközök alkalmazása a magyar líra belső fejlődéstörvénye lett. Nem történt csoda. A költők együtt szenvednek, együtt változnak a körülöttük levő világgal, részei annak a huszadik századi világhelyzetnek, amelybe most már nemcsak Magyarország, nemcsak Európa, hanem az egész földgömb beletartozik. Földünkön a történelem során most először megy végbe mindent átfogó politikai és technikai forradalom, és 75
