Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 10. szám - MŰHELY - Jaroszlava Pasiaková: A Tanu és közép-európai analógiái
iránya, éreztem, kizár az írástudók közül; de hová, milyen nem létező rendbe taszított, nem láttam. Magamért, s hajlamaimért, a szellemiségnek ezért az új típusáért lázadtam fel, amikor a Tanút megcsináltam. Ma már tudom, hogy az egyén lázadása a kor szükséglete volt.” Igen, Németh sosem tudott beletörődni népe szellemi vereségeibe. A harmincas évek első felében meghirdeti a „kivonulás erkölcsét”, s műveiben azt a „hősi reménytelenséget” kezdi magasztalni, amely a magányt elviselhetővé teszi, sőt beteljesíti. Abban az időben talán olyasmit érzett, mint az Iszony Nellije: „Olyasmit éreztem, hogy az is lehet szép; egyedül lenni a világban. Az ember tesz és nem érti senki, föláldozza magát és nem veszi észre senki, boldogtalan és közben olyan kemény és ragyogó, mint feje fölött a csillagok.” Németh ugyanis megértette, hogy az Új Szellemi Front 1935-ös fiaskójával a magyarság újabb történelmi pillanata lett kilátástalan: „A magyar koncepció — mellyel életünk és államunkat akartuk újra szabni, az 1935-ös eseményekkel elszalasztottá az alkalmas percet; szóltunk,s a hazai burleszken túl a világtörténelem morgása felelt. Még nem volt világos, hogy ki lesz sorsunk gazdája, de az világos volt, hogy a magunkban kiérlelt eszmék nem.” (Az utolsó kísérlet tervrajza). Ugyanilyen okból megszüntette 1936-ban Tanúját, ezt a folyóiratát, amelynek valóban nemes raison d’étre-je abban állott, hogy tanúskodni akart. „A Tanú megszűnik” című cikkében búcsúzik az olvasóitól, s ugyanakkor önvallomást tesz belső izoláltságáról: „A Tanú ezzel a számmal megszűnik. Utolsó oldalát írva, felütöm az elsőt. Nehéz elhinni, hogy ez a beköszöntő alig öt éve készült. Majdnem gyermek voltam akkor, s majdnem aggastyán vagyok most. Ha volt mű, mely emberét elégette, a Tanú az. Egyesek most, hogy megszűnik, sajnálják. Nem bűn-e feladnom a kivívott szabadságot? Önmagam szolgáltatom ki, eldobva utolsó fegyverem. Mit feleljek ezeknek? A Tanút nem én kezdtem és nem én fejezem be. Maga kezdte és maga fejezi be önmagát. Érdekeim ellenére indítottam el és érdekeim ellenére hagyom abba. Nem mert nem ismertem az érdekeimet, hanem mert volt, ami megszerettesse velem .. JEGYZETEK 1. Idézi Vekerdi László: Németh László, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1970. 278. 2. Idézi Szalatnai Rezső: Megjegyzések a csehszlovák—magyarszellemi együttműködésről — Magyar Figyelő, 1934. 3. Ugyanarról a könyvről írt Németh László még egyszer a Nyugatba is. (Nyugat, 1934. VII. febr., 112. p. Literatur der slawischen Völker). „Comenius és Petőfi” címen egy nagyon értékes tanulmányt közölt le, amelyben szinte megalapozta a magyar köztudatban a két nemzet közötti különbséget: .......s ami különbség van, az inkább az ő szerencséjük, mint a mienk. A mi Anjou-kultúránknak a magyar irodalom történetében alig maradt élő nyoma, az ő legnagyobb Luxemburgjuk, Nagy Lajos kortársa, „pompázó aszkéta, Petrarca korában dantei alak, aki fölépíti a gótikus Prágát, megalapítja Közép-Európa első egyetemét, maga irányítja a köré sereglő cseh literátorokat, s a kései lovagköltészet, s a tudós diákallegóriák irodalmát sarjasztja fel nemzeti nyelven. A prágai egyetem lesz a tűzfészke az előreformációnak; a huszita-idők mélyén túl élő középkor, a nemzeti ellenállásra támaszkodó huszitamozgalom, s a táboriták viharában is szívós, sőt győztes humanizmus gazdagabb szellemtörténeti arabeszk, mint korán elapadt humanizmusunk, török szomszédságában terjeszkedő reformációnk s ellenreformációnk. De a fehérhegyi csata után a vereség is teljesebb; már a nyelv is kialvóban, nemcsak az irodalom. . . ” 4. Németh László: Egy folyóirat terve. Tanú, 1933. IV. április, 251. p. 5. Németh László: Világnézet (tizenkét levél) Tanú 1933. VI., október, 350. p.),,. . .Kedves Barátom, sajnálom, hogy betegségem miatt a Közép-Európa késik néhány hónapot... Magamat is okolom, ott éltél mellettem s váratlanul szakadt rád a sok terv, zaklató idea; tíz évvel fiatalabb vagy mint én, s nem tanított meg a lelkesedés ökonómiájára a növő nehézkesség és a keserű tapasztalat. 18—20 óra munka egy nap, étien, öltözetlen, egyetlen kendőt csavarva hálóinged köré, felizgatva a szereptől, amely kész volt, még te csak készülődtél. Bár tartottalak volna vajjal és rostélyossal oly jól, mint ötletekkel! . . . Nem tudom, mit kellene most írnom? Azt-e, hogy szamárság az egész, a Dunai Tudós Társaság helyett gondolj a pulzusodra; vagy legyek homeopatha s kenjem lelkesedéssel a lelkesedés sebét? Tulajdonképp irigylésreméltó ember vagy te, a szekszárdi kórházban, aki húszéves fővel már egy darabka Európa javára tanulmányoztad a cseh humanistákat s a Bartók magyar és oláh dalgyűjtéseit, amint irigylésreméltó az a hét-nyolcfiatalember, ha úgy tetszik nemzedék, amely folyóiratodban a mi vicinális nyomorúságunk fölé kerekedhet s egyszerre lesz európai, közép-európai s magyar. . .” 6. 1936-ban a Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságának összejövetelén, Budapesten, Karel Capek hasonló tervekről (közös folyóiratról) és törekvésekről beszélt. Előadása (József Attila fordításában a Szép szó 1936. 21. számában jelent meg Humanizmus címmel. Többek között a következőket mondotta: ,,. . .Ma megingott a szellemi élet egyensúlya, az uralmi szellem veszedelmesen aratja győzelmeit a megismerés szelleme fölött, mindannyiunkra, akik a szellemi életet szolgáljuk és akarjuk szolgálni, tartozik, hogy gyarapítsuk erőfeszítéseinket és megkettőzzük az intellektuális bátorságot. A békének és a szabadságnak is szüksége van eszközökre; adjuk meg nekik az eszközöket és adjuk meg nekik idejében, ez a mi legsürgő66
