Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 10. szám - VALÓ VILÁG - A diplomások műveltsége (Hozzászólások és Hideg Antal, Lázár István és S. Kiss Ildikó vitacikkei)
marxista szociológia is felveti a problémát: ilyen alapon „értelmiségi” a szűkkörű technokrata, a sznob kispolgár, a pusztán adminisztratív munkakörben dolgozó? Az érték- mozzanatoktól éppen a szocialista kultúra aspektusából nem lehet eltekinteni: ,,A szocialista értelmiség politikai, ideológiai, kulturális funkciói nem jellemezhetők érték- mozzanatok, minőségi jellemzők mellőzésével. S ebben az összefüggésben — legalábbis jelen ismereteink szerint — még korántsem tekintünk minden diplomást értelmiséginek, s fordítva: korántsem kritériuma a diploma az értelmiségi mivoltnak. .. A szocialista társadalom értelmisége és a szocialista értelmiség nem szinonim fogalmak.” (Huszár Tibor) Vagy tekinthető-e értelmiséginek a szó fenti értelmében az orvos, az agrármérnök stb., akik így nyilatkoznak: „Regényt évek óta nem olvastam. Ne kérdezze, miért, így alakult.” „Legalább öt éve nem nyitottam ki szépirodalmi könyvet. Mást se nagyon.” „Jó, ha félévenként elolvashatok egy könyvet.” „Csak annak jut ideje ilyesmire, aki minden másról lemond: a családról, barátságról, szórakozásról, pihenésről.” „Hát azt hiszi, hogy kollégáim beszélgetnek egymással irodalomról, művészetről? Fenét!” Azok a megnyilatkozások, amelyek a pontatlanságok, tévedések, tájékozatlanság okait keresik, vagy mentegetőznek, többször nevezik meg a hajszoltság, az időhiány, a pénzhajsza, fáradtság tényezőit, s mindezek figyelemreméltó figyelmeztetők és iránymutatók a szociológusnak, a közművelőnek, a pedagógusnak szocialista együttélésünk további perspektíváiban. Szocialista társadalmunk és értelmiségünk műveltségi színvonala közügy egy olyan társadalomban, ahol a műveltség maga is rétegképző erővé vált, színvonalra emelése és színvonalon tartása meghatározó fontosságú. A lengyel Szczepanski az értelmiséget „különböző szakmai kategóriák halmazának tekinti, akik kulturális alkotótevékenységgel, a munka és a közösségi együttélés megszervezésével, valamint elméleti tudást igénylő munkák végzésével foglalkoznak.” (Korunk értelmisége) Ilyen értelemben tesz kísérletet az értelmiség differenciáltsági (rétegeződési) rendszereinek osztályozására, amely nem nélkülözi az értékmozzanatokat, a minőségi mutatókat. Értelmiség-felfogásunk, elméletünk — akárcsak szocialista társadalmunk — alakulóban van. A hagyományos és a köztudatban élő felfogás elfogadott ugyan, de nyilván még kiegészítésre szorul. De elképzelhetetlen, hogy egyes autodidakta írók (Veres Péter), közéletünk alkotó egyéniségei, akik tanulmányaikat nem fejezhették be, ezen roskatag felfogás szerint ne minősülhessenek értelmiséginek. Az elmélet szerint „a munkásosztály az első dolgozó osztály, amely képes kialakítani a saját organikus értelmiségét. A munkásosztály számára a forradalom ezért foglalja magába a kulturális forradalom mozzanatát is, vagyis a művelődési monopólium megszüntetését. A szocialista forradalom egyik feltétele és kísérőjelensége: friss szociális rétegek hatolnak be a kultúrába, s ezzel egyidejűleg megváltozik a kultúra elsajátítóinak és terjesztőinek szociális összetétele, az értelmiség új, organikus csoportjai jönnek létre.” (Huszár) Azért, hogy az elmélet hogyan válik épülő szocialista világunk gyakorlatává, mindnyájan felelősek vagyunk. S. KIS ILDIKÓ Irodalom 1. Az alakuló ember. Gondolat, Bp. 1976. 2. Antonio Banfi válogatott írásai. Kossuth, 1974. 3. Huszár Tibor: A cselekvő ember. Szépirodalmi Bp. 1975. 4. Korunk értelmisége. Gondolat. Bp. 1975. 5. Magyar Tudomány. Akadémiai K., Bp. 1975/3. 6. Marx György: Kimeríthetetlen anyag. Magvető, 1975. 7. Permanens nevelés. Tankönyvkiadó, Bp. 1975. 8. C. P. Snow: A két kultúráról. Nagyvilág, 1964/1—2. 9. Szent-Györgyi Albert: Az élet jellege. Magvető, Bp. 1975. 10. Vlagyimir Turcsenko: A tudományos technikai forradalom és az oktatás forradalma. Kossuth, 1975. 58
