Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 10. szám - VALÓ VILÁG - A diplomások műveltsége (Hozzászólások és Hideg Antal, Lázár István és S. Kiss Ildikó vitacikkei)
Nem csupán ismereti probléma, hanem azon messze túlmutató, filozófiai meggyőződést és tudatos személyiségjegyeket is foglal magában. Ilyen értelemben beszélhetünk újfajta szocialista kultúráról, amely világnézetében egységes és osztatlan. Ha ebből az aspektusból tekintünk vissza Varga definíciójára, úgy tűnik, mintha neki az oktatási reform különböző területei szolgáltak volna meghatározókul (nyelvi-, matematikai-, természettudományos-, esztétikai-, manuális készség stb. területei). Szociográfiai felmérése, szempontjai azonban még az általa „összegezett” műveltség- koncepció összetettségét sem mutatják — beszélgető partnereit, riportalanyait egyértelműen csak ismereti oldalról vizsgálja, figyelmét elkerülik a fontos etikai szférák, az életmód, a meggyőződés stb. aspektusai. Világnézetünk, magatartásunk ismereteink, az élet sokkal több területén nyilvánulnak meg a maguk komplexitásában: tudásanyagban, életmódban, hivatástudatban, pár- választásban, esztétikai ítéleteinkben, ízlésünkben stb. A szocialista kultúra osztatlansága nem jelent sem „mindenben” felszínes, vulgáris szemléletet, sem szemellenzős szakbarbárságot, hanem egy olyan műveltségmodellt kell jelentenie, melynek középpontjában a kreatív képességeivel, személyiségjegyeivel bánni tudó, önmagát építő, a társadalommal és az emberekkel alkotó módon, társas viszonyban élő ember áll. Ma már nem lehetünk „mindenben” tudósok a felszínesség veszélye nélkül, mindent tudni nem lehet, de tudni kell választani. („Nézzük csak meg az olvas szó eredeti jelentését: legere, annyit jelent, mint kiválasztani” — mondja Demokritosz és korunk tudósai közül Szent-Györgyi Albert is erre hívja fel a figyelmet.) Nyilvánvalóan egy szakma mélységeiből kitekintve okosan gondolkodva a környező világról és társadalomról, beilleszkedve és alakítva azt, szakmánk filozófiai perspektíváinak segítségével teremthetjük meg a kapcsolatot más tudományokkal, illetve művészetekkel. Ilyen értelemben — a szakmai mélység és perspektivikus kitekintés segítségével — lehet műveltségünk átfogó, meggyőződéses, hatékony mind önmagunkra, mind környezetünkre. Érdeklődve és nyitottan a világ számunkra egyre inkább kitáruló titkai iránt, belső igényünk egyértelműen személyiségformáló erővé s a permanens önképzés motorjává válik. A tisztán természettudományos ismereteket demonstráló műszaki értelmiség egyértelmű azonosítása az új műveltségeszménnyel olyan tévedéshez vezet, melynek eredményeképpen egy humánus tartalmakat nélkülöző, technokrata társadalom jöhet létre. „A szocialista kultúra nem szűkíthető le meghatározott ismeretekre s még kevésbé szakmai ismeretekre. A kultúra magában foglalja saját belső énünk megszervezésének, személyiségünk birtokba vételének mozzanatát — olyan magasabb fokú öntudat megszerzését, amelynek révén képessé válunk történelmi jelentőségünk, az életben betöltött funkciónk, jogaink és kötelességeink megértésére. Más szóval: az egész társadalom iránt érzett felelősség tudata, az önértékelés és értékelés mozzanata a sajátunkévá tett szocialista kultúra integráns része, fontos jellemzője.” (Huszár Tibor) Az új műveltségeszmény hatékony kialakításában nyilván kulcsfontosságú szerepe van az oktatásügynek, s nemhiába beszélünk évek óta az oktatási reform szükségességéről. Oktatásunk múltja szerencsétlen megcsontosodásban mutatja humán és reál szakok, gyakorlat és elmélet hasadottságát, és ez a kettősség érzik a cikkíró erőszakosan humán-reál tárgykörbe utaló ismereti kérdésein is. A sok megdöbbentő ismeretbeli hiányosság, tájékozatlanság vagy éppen téves információ 24 évtől 58 éves korig terjedő korú riportalanyoktól származik, s ha jobban „odafigyelünk”, ez oktatásunk meglehetősen vulgarizáló időszakának hatását mutatja. A megkérdezettek nagy százaléka olyan időben járt iskolába — vagy mondjam, hogy olyan iskolában tanult —, amikor és ahol igen kevés módja volt „egységben” látni, önállóan gondolkodni, mivel a hagyományos oktatás- és művelődéspolitika nem adott teret jellemzően átütő erejű 56
