Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 10. szám - VALÓ VILÁG - A diplomások műveltsége (Hozzászólások és Hideg Antal, Lázár István és S. Kiss Ildikó vitacikkei)
és társadalomtudományi ismereteket, esztétikai tájékozódást és ízlést, valamint legalább némi manuális-gyakorlati készséget.” Én nem vállalkozom egy ilyen ideál megfogalmazására — a későbbiekben bizonyítom, hogy kutatási szempontból zsákutca lenne — de Vargáéból olyan lényeges, az értelmiségi köztudat által is számontartott elemek hiányoznak, mint a világnézetietikai állásfoglalás, a közösségi-társadalmi cselekvés, testkultúra stb. Az idézett Roland Leroy könyvben, (amelynek pontos címe: A kultúra napjainkban) egyfajta marxista eszmény is megfogalmazódik, persze a Francia Kommunista Párt ideológusa társadalmi szempontú terminológiát használ. Még a Langevin idézetet is így vezeti be: „Változatlanul valljuk amit Langevin mondott a kultúráról:” (210. old.), és csak az Andromédáról pottyanhatott Varga Mihály idézetének második mondata („Műveltnek lenni tehát annyi, .. .”), mert a könyvben hiába is keressük — egy marxista ilyet nem ír le. Valójában a kérdőív összeállításakor derül ki, hogy mit is keres a szerző az „általános műveltség” fogalma mögött. Hivatkozási alapot. Amire az egyén hivatkozhat — függetlenül attól: szüksége van-e, lesz-e rá —, és amire a környezete hivatkozhat, — de figyelmen kívül hagyva, hogy az információ tényleges szükséglete vagy sem. Olyat, amelyet „A kultúra világa” köteteiben hiánytalanul meglelhetünk. Tehát, aki jól tudja felmondani ezt a kisenciklopédiát, az a művelt ember? Ezért nem tetszik nekem ez a kifejezés, fehér ingben, nyakkendőben jár: egy statikus társadalom privilegizált fétisét hordozza. Ma a marxista művelődéselmélet társadalmi nézetből vizsgálódik és a dinamikus termeléshez igazodva a művelődés fejlődésének módjait kutatja: eszményképe nem az — egyszer s mindenkorra — művelt, hanem a művelődő ember. Ám nem a lexikon befogadásának mikéntjével bíbelődik, s azt sem szorgalmazza, hogy éppen Turgenye- vet olvasson minden mérnök. A termeléssel és a társadalmi-közösségi fejlődéssel lépést tartó ember szellemi (és nem-szellemi!) hátországának kiépítéséhez igyekszik megalapozott módszerek kidolgozásával hozzájárulni. De érdekes lehet e fejlődés egy-egy fázisát a kisebb-nagyobb közösség, réteg oldaláról is feltérképezni: hol tart a kultúra befogadásában. Csak előbb tisztázni kell, hogyan lesz az egyénnek műveltsége. Az andromédai „idézetében” megkerüli a realitásokat Varga Mihály: „Műveltnek lenni tehát annyi, mint jártasságot szerezni az emberi tevékenység legkülönbözőbb formáiban és állandóan fejleszteni ezt, függetlenül az egyénnek a saját szakmájából folyó tevékenységeitől, oly módon, hogy kontaktusban, közösségben élhessen a többi emberrel.” Ámint az egyén osztályhelyzetétől, szakmájától, státusától, lakóhelyétől függően — pontosabban ezek által meghatározva — kerül kontaktusokba, közösségekbe, úgy művelődési orientációját és szokásait is ezek irányítják — a közvetlen környezet motiválása mögött — nem pedig egy általános műveltségi ideál. Tehát nem általános műveltsége lehet az egyénnek — ezért hamis e kifejezés mint kategória — hanem a társadalmi-közösségi elvárásoknak és saját szükségleteinek, lehetőségeinek megfelelő funkcionális műveltsége. S ezt már konkrétan is lehetne mérni — ha nem is kitaláció-kérdőívvel, hanem a réteg elvárásainak és szükségleteinek'megállapítását követő bonyolult viviszekciós kutatással. Mert amilyen egyszerűnek látszik egy ideált szociológiai jellegű módszerekkel mérni a gyakorlaton, olyan képtelenség is. A szerző döntő tévedése ez, emiatt írása alig-alig tekinthető vitaalapnak. Menteni nem akarom az Androméda-ügyben megvizsgáztatott értelmiséget, sajnos a valóság ennél lényegesebb és gorombább bizonyítékokkal szolgál. Nem Bartók ismeretlensége, és az ionoszféra magasságának nem tudása okoz plafont fejre ejtő 50
