Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Földiák András: Rózsaszínű leányszobák nyomában

A faliújság rámkiabál: evés előtt moss kezet, kioktat, mit tegyek a gombás fertőzés megelőzése érdekében, parancsol a Házirend és a Tú'zrendészeti szabályzat, felhív a Tedd szebbé otthonod pályázat. Ismerd meg hazánk tájait — mondja egy színes képeslevelezőlap gyűjtemény. Jóindulatúan kínálja közhellyé vált nevezetességeinket, mint egy művelődési ház programfüzete az emberi tudás legfontosabb morzsáit.

A folyosó szögletessége mereven folytatódik a szobákban.

— Csapd le csacsi! Puff! — röppennek a kártyák.

Sápadt kamaszlányok, —15 éves ipari tanulók.

TUNGSRAM, TUNGSRAM, TUNGSRAM ’74. Absztrakt vonalak villámlanak a reprezentatív merített papíron. Az Egyesült Izzó protokolláris koccintásairól tévedt ide valahogyan. EGY POHÁR TEJ, TISZTA FEJ — kicsattanó egészségű, derűs mosolyú lány emel egy harmatos pohár habzó tejet.

— Szeretik a tejet? — kérdezem.

— Megvagyunk nélküle — felelik ajkbiggyesztve.

— Akkor miért tették ki?

— Tetszik — vonja a vállát egyikük. — Van benne valami bájos, ahogy emeli azt a poharat.

— Olyan jópofa ott az ajtó fölött. Ahova a keresztet szokták tenni — mondja más.

— Nem unják meg az utcán a hirdetéseket? Annyi szokványos szöveget lát az ember, menekülni sem lehet előlük.

Szótlanul tanácskoznak a kislányok ragasztásaikkal. — Na, mit szólsz hozzá? — kérdezi valamelyik reklámnő. — Tudj’isten — felelik ők.

— Jobb lesz tőle a szoba — töri meg egyikük a csendet. — Más lesz, mint a többi.

— Különben is ez a tejes plakát nem szokványos, olyan különleges mozdulattal fogja a poharat, olyan előkelőén ki van csavarva a keze.

— A szöveg meg nem nagyon érdekes, nehogy azt higgye, hogy bevesszük. Hecc az egész. Van mikor direkt diliből tesz ki valamit az ember, hogy mások is lássák, milyen süket a szöveg.

— Abban a szobában mi volt, amit leszedettek?

— Az irtó jó volt. A mienk üres ahhoz képest.

— Ott tényleg diliből rakták ki a dolgokat. Az egyik falra mindenféle italos címkét, meg cigis dobozt ragasztottak. Volt a Szörényiékről is egy hatalmas plakátjuk és egy pár ilyen aktkép. De csak nők, abban meg itt igazán nemmi sincs. A másik oldalon pedig hivatalos szövegek. Felvilágosító beszédek, hogy az egészséges szív tovább dobog, az alkohol ártalmas, meg hogyha köhög, tüsszög, csak zsebkendőjébe.

— A nemibeteges plakátot becsültük a legjobban. Egy csomó figura volt rajta és piros vonal jelölte, hogy ki kivel. Szerelem? Ez lenne? — ezt írták alá és a nemibetegségről valamit.

— És helyenként férfi férfival, nő nővel volt összekötve.

— Miért, ti talán ezt tartjátok szerelemnek? — kérdezi a szállásbizottság vezetőségének velem levő tagja.

— Nem, dehogyis.

— Ez azoknak készült, akiket tönkretesz az ilyen élet.

Megfeszül a nézetkülönbség a szobában. Egymás mellett tekerednek el az akarások, és mintha kárörvendő táncra mozdulnának a kötöttsapkás manökenek.

Kavarognak a fotók, MOKÉP, FŐMO hirdetések, osztogatok, naptárak, kártyák, újságkivágások. Ott az egyik énekesünk fényképe ragyog, oly természetességgel, szinte családtagként ül a falon, mintha egyenesen ide csináltatta volna felvételét. Itt, a fejem fölött, AMO szappan üres borítói húznak csíkot az ágy fölé. Amott Szinyei Merse Pál Majálisa, aztán egy szovjet festmény reprodukciója.

46